Miert van az hogy van aki otthon marad évekig és van aki ahogy tud visszamegy dolgozni?

Egyrészt az emberek különbözőek. Még a nők is. Sőt, még az anyák is. Van, aki olyan munkát végez, amit csak muszájból csinál, ő nyilván nem megy vissza nagyon hamar dolgozni, ha nem feltétlenül szükséges, hanem otthon marad 2-3 évet. Van, akinek olyan a munkája, amit imád, ami az élete része, vagy szimplán olyan munka, ahol nem engedhet meg magának többéves kihagyást (pl. kozmetikus, fodrász tipikusan ilyen), és/vagy úgy tudja alakítani a munkaidejét, hogy amíg pici a baba, addig kevesebbet dolgozik, (pl. nekem az egyetemen több tanárom is pár hónappal szülés után már tanított, de sokkal kevesebb órát tartottak, mint előtte, volt, aki azt is csak tömbösítve, tehát egy félévet letudott 2-3 kurzusmaratonnal).

És vannak olyan nők, akik szeretnek otthon lenni, nem vágynak a munka világába, feltalálják magukat családi körön belül, nekik inkább az jelent kihívást, hogy minél több mindent oldjanak meg házon belül, és ahogy nőnek a gyerekek, egyre több mindent csinálnak saját kezűleg. Kenyeret sütnek, varrnak, stb.

És hát igen, vannak lusta emberek is, akik marha jól elvannak otthon, míg a gyerekek oviban, suliban vannak, ezalatt tessék-lássék végeznek valami házimunkát otthon, de javarészt heverésznek, barátnőznek, vagy akármi.

Ja, és persze a másik fontos tényező, a pénz. De gondolom, mondani sem kell, hogy sok minden függ attól, hogy a másik szülő mennyit keres. Ha egy család nem tud egyetlen fizetésből megélni, akkor akarhat az anya bármennyire is háztartásbeli lenni, nem fog menni, mert nem jönnek ki az apa fizetéséből.

Akkora privitív sületlenséget, mint amit a második írt még nem hallottam.

A szememben ez azzal veteszik, h 8 általános iskolás szülőnek, nem lehet diplomás gyermeke. Szörnyű elmaradott gondolkozás.

Az én édesanyám háztartásbeli volt amikor kicsitk voltunk. Gyönyörű gyermekkorunk volt mindhármunknak. Nem abbol állt a napja, h főzött és mosogatott, hanem velünk foglalkozott. Már délben itthon voltunk, rengeteget játszott, olvasott nekünk.

Sajnos elég nehéz esett voltam sosem ment könnyen a tanulás, lusta is volta. Az, h diplomás ember lettem, (középvezető beosztásban dolgozom) javarészt édesanyámnak köszönhetem, akinek a mai napig hálás vagyok ezért.

Tehát nálunk pont fordítva történt, attól, h anya otthon volt, és leült velem tanulni (persze később, már kevesebbet kellett), lettem tanult ember. És nem akarok itthon maradni csak a kicsi 2 éves koráig, mert szeretem a munkám. annak ellenére, h anya háztartásbeli volt, szép karrierem lett.

Egyedüli gyerek vagyok, anyukám mégis fél évet dolgozott összvissz az életében. És 4-szer házasodott, szóval azt sem lehet rá mondani, hogy kényszerből bárki mellett maradt volna... :D

Neki ez így jó, a mai napig eseménydúsak a napjai, rengeteget utazik, programokat szervez, viszont takarítani pl. ritkán láttam, a konyhában is leginkább akkor, ha bort kellett nyitni egy-egy vacsorához.

Vele szemben itt vagyok én, a karrierista és úgy tervezem, hogy a babánk születése után fél évvel már heti pár órát szeretnék dolgozni. Aztán lehet, hogy úgy járok, mint a legjobb barátnőm. Ő is eltervezte, hogy amint fél éves lesz a baba, visszaveszi a vállalkozása vezetését teljesen, de ez azóta sem történt meg és most azt mondja, hogy amíg a lánya óvodás nem lesz, hallani sem akar munkáról... :)

Szóval a kérdésedre a válasz az, hogy azért, mert mindenki más, mások az igényeik.

Én úgy látom, életszerűtlen dolog, hogy mindenki 8-10 órát távol van valami idegen érdek miatt (más embernek, cégnek dolgozik), majd a maradék időben saját magáról, a vagyonáról és másokról gondoskodik.

Az élet rendszertelen dolgokat produkál. Csőtörés, tűz, leszakad a redőny, polc, megreped a WC-csésze, miegymás, valakit baleset ér: szaladni vele a kórházba, gyorsan papucsot, váltás holmit, kanalat, mire van szüksége, vinni neki, akár napi többször is bemenni, leleteket értelmezni, neten utánaolvasni, jaj, mi baja van.

Tehát sok AZONNALI beavatkozást igénylő dolgot produkál az élet, amihez kell egy úgymond ügyeletes, aki mindent el tud dobni és az ügyre rámozdulni.

Ha most van otthon egy inaktív, akár nyugdíjas, munkanélküli, kismama vagy egyetemista, adja magát, hogy ő mozdul. És ez a szerep hajlamos rajta ragadni az illetőn, tehát ő már nehezebben megy "vissza" "aktívnak", azaz másnak dolgozni ahelyett, hogy a saját családjának dolgozna az élet dolgaira rámozdulva...