Ti hogy oldanátok meg a következő helyzetet? (iskolai probléma osztálytárssal)
Már nagyon dühös vagyok, de ésszel kell cselekednem. Idén már többször jött haza a fiam, hogy XY veri. Tanárral többször beszéltem már, sokat nem ér. Szülői is tud róla tanár által. alsósok egyébként. Két kirívóbb eset: nem egyeztek vmi vitában (valami ősemberes dolog, egyik így hitte, másik úgy) és erre akkora pofonokat adott a gyerek a fiamnak, hogy egész este látszott a kéznyoma és zengett a feje.
Most egész véletlen egyforma sapkájuk lett, hát a gyerek neki esett és véresre karmolta a fejét, hogy "KOPIZZA" a fiam. Jóval nagyobb a gyerek, fiam nem mer vele kezdeni, erre meg kiröhögi, hogy fél tőle.
Anyjával nem mennék sokra, már azon gondolkozom, reggel elkapom a gyereket és bevitettem az igazgatóiba. Már a múltkor beszéltem vele, hogy hagyja abba stb. Szépen mondtam, nem bátnottam még szóval sem, csak elmagyaráztam. De ennyit ér az én szavam is és a tanároké is. Tényleg féltem a gyerekem, mert egyrészt az önbizalmát tiporja folyton, másrészt lehet komolyabb baj is.
A helyedben minden sérülést lefotóznék, és minden alkalommal szólnék a tanáruknak, utána az igazgatónak. Végül mennék a gyámügyhöz.
Itt nem lesz jobb helyzet, a gyerek szüleit nem érdekli mit csinál a fiuk.
Küldd be a párodat az igazgatóhoz.
Általában ez műkődni szokott.
Addig menjetek amíg ki nem rúgják a gyereket!
Ismét a második vagyok!
Igen, akkor ez egy elkényeztetett gyerek... Meglepett most picit, de természetesen ez is előfordul. Ha csak 8 évesen kezdhette a sulit, akkor valószínűleg a fejében gondok vannak... A viselkedése is erre utal. Remélem hogy az igazgató csinál valamit, mert ez így tényleg nem lesz jó. Bocsánat hogy ezt mondom, de én szerintem már rég felpofoztam volna a gyereket a szüleivel együtt, és biztosan a gyámügyet is ráküldtem volna! El nem tűrném, hogy a gyerekemet verje másnak az elkényeztetett őrült gyereke! Persze ilyenkor higgadtan kell gondolkozni, de van az a pont, amikor már nem lehet tovább...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!