Akinek nem igazán szép a gyereke, az tisztában van vele? Vagy elfogultan azt hiszi büszkén, hogy gyönyörű?

Érdekes kérdés. Szerintem minden gyerekben babában, ahogy felnőttben is meg lehet látni,találni a szépet. És igen, annak a szülőnek az a külső szemlélő által látott szép momentumtól a gyereken lesz szép a sajátja és attól, hogy szereti. Nem kell olyan élesen nézni a külsőségeket :)

Biztos tudja, h nem övé a legszebb gyerek a világon,de a szülőnek mégis az. Szép az, amire szeretettel nézünk...nagy igazság.

én magamból kiindúlva. jól látom a gyerekem hibáit,és nem vagyok elfogult. tudom miben jók vagy miben gyengébbek. és ez a külsőségekre is vonatkozik. nem egyformán szépek.sőt az egyik csecsemőként nem volt annyira szép (persze ettől még imádtuk) és ha megkérdezik hogy: anya én szép baba voltam-e?-akkor természetesen azt mondom a legszebb a világon..! :)

de amúgy mindegyikben van valami ami széppé teszi őket.

Szerintem tudják :) De mégis szépnek látják a gyerekeiket az anyukák. A nagyfiam pl. pár perces újszülöttként nem volt túl szép. Hát na, tudjuk, hogy néznek ki az újszülöttek, ő is olyan volt, bedagadt arcú, csúcsos fejű. Láttam, hogy milyen. De mégis gyönyörűnek láttam :)

A kisebbik fiam két teljes hétig csúnyácska csecsemő volt szerintem, mégis NEKEM nagyon szép volt :)

Egyébként szépek a gyerekeim, kimondottan helyes kis pofijuk van, a nagy már egy nagyon jóképű kiskamasz. Szerintem látnám most is, ha nem lennének olyan nagyon előnyös külsejűek, ahogy pici korukban is láttam. De ez szerintem olyan, mint azok a trükkös képek, amiken el van rejtve valami. Ha akarod, látod, ha nem akarod, nem látod.

Hát figyi,a szépség mint olyan ugye relatív dolog.Mindenkinek más a szép,akkor is ha nem a gyerekéről van szó. Pl. nem mindenkinek ugyanazok az ellenkező neműek, autók vagy kutyák tetszenek. Stb.

Biztos van aki úgy látja,hogy nem olyan szép a gyereke és van aki a legszebbnek látja.

De a szeretetnek nem feltétele a szépség, szóval tök mindegy ki milyennek látja. Nem kell ahhoz szépnek lennie, hogy nagyon szeressünk valakit!

Egyébként az is érdekes dolog, hogy idővel hogyan tud változni egy ember külseje. A férjem mesélte, hogy egész gyerekkorában azt hallgatta, hogy milyen szép a nővére, őt észre se vették az idegenek.

Mivel felnőttként ismertem meg a nővérét, nem tudtam hova tenni a dolgot, mert nagyon kedves nő, de nem szép.

Aztán mutatott gyerekkori fotókat és tényleg, nagyon szép lett.

Vagy a lánya esete. 20 éves a lánya, sokszor hívják arcmodellnek (gyönyörű, karcsú lány, csak alacsony, így másfajta modellkedésre nem alkalmas). A most szép, markáns arcéllel, finom vonásokkal rendelkező lány kisgyereknek kalácsképű, túlsúlyos kislány volt. Rajta a kamaszkor változtatott rengeteget. Addig dagi volt (8 évesen 50 kg körül), felpuffadt arccal.

Ez valóban érdekes kérdés...

Kisfiam 15 hónapos és az első perctől kezdve dicsérte mindenki, hogy milyen szép. Én is láttam, hogy jól sikerült baba, de nem foglalkoztam vele, mert ugye nekem kódolva van, hogy gyönyörűséges. Egészen a születéséig engem nem nagyon érdekelt a mások gyereke, szép/nem szép, mit érdekelt engem. Most már persze megnézegetem az ismerősök, távoli rokonok, volt osztálytársak babáit is facebookon, és néha kicsúszik a számon egy "hubammeg, szegényke" kezdetű mondat. Konkrétan ma került fel egy 2 hetes kisfiú képe, és szabályosan megijedtem először, mert azt hittem, hogy beteg. Jobban fókuszálva láttam, hogy nem az, csak hát....olyan kis csúnyácska. De az anyukája és az apukája szerintem nem látja ezt.

Valószínűleg a saját babáját az ember nem látja csúnyának, nem láthatja csúnyának. Ez valami ösztönnel összeköthető dolog lesz szerintem.