Dolgozó-tanuló anyukák, mikor jut időtök mindenre úgy, hogy ne a gyerek lássa kárát?
Mikor tanultok, csináljátok a házimunkát...stb.?
És átlagában mennyit alszotok?
Én ötkor kelek, hétig tanulok. Utána ébred a fiam, míg mesét néz és reggelizik(kb fél óra) berakok egy adag mosást, meg elindítom a mosogatógépet. Utána játszunk, Ő még alszik fél órát délelőtt, azalatt felsöprök/törlök. Ebédet heti három nap rendeljük, két napon főzök akkor annyit hogy utána nap is kitartson, ha marad még ezután is, lefagyasztom vésztartaléknak. Ha felébredt ebédelünk, utána sétálunk/játszóterezünk. Kettőtől megint alszik fél 5ig, addig elvégzem az épp aktuális házimunkát, vagy ha épp nincs, akkor tanulok. Öttől otthon van apa is, együtt vagyunk, vagy ő van a gyerekkel míg összedobom a vacsit, kipakolok a mosogatógépből. Hétig együtt vagyunk, utána vacsora fürdés, gyerek fél 9kor már alszik. Utána miénk az idő apával, közben előkészülök másnapra. Persze vizsgaidőszakban ez borul.
Valamint kellett idő, míg feladtam a megfelelési kényszerem hogy állandóan én főzzek, vagy ragyogjon a lakás. Fontossági sorrendben van, első a család, második a tanulás, harmadik a háztartás. Valamint van segítségem, vizsgaidőszakban heti két napra átvállalják a nagyik. Nagytakarítani hetente egyszer szoktam, hétvégén, addig apás program keretében elmennek valahová egy délelőttre.
Nekem egy lányom van, 7 éves és egyedül nevelem. Hétköznap reggel 7-re viszem suliba, 5 körül megyek érte. Fél hatra hazaérünk(Heti egyszer bevásárolunk, akkor fél hétre érünk haza).Aztán eszünk valami gyorsan elkészíthetőt vagy ami hétvégéről maradt.Hétköznap nem igazán takarítok, csak mosogatok, a fürdőt meg a konyhát két hétköznap azért áttörlöm domestos kendővel, wc-t kipucolom pár perc alatt.Meg felsöprök, kiteregetek ha mostam.Az egész kb. 15 perc.Aztán fél 9-ig játszunk együtt(legózunk, agymenőközünk, társasozunk, meg beszélgetünk.Aztán zuhany és 9-kor mindketten alszunk.
Hétvégén ha van programunk, elintézzük, sétálunk, stb... Szombatonként 1 órát takarítok.Meg akkor főzök nagyobb kaliberűt, de az egész hétvége a miénk és filmezünk az ágyban, meg játszunk egy csomót, dumálgatunk, táncolunk, zenét hallgatunk. Kicsit tanulok is vele, átnézzük a heti munkáját, stb...
Hétköznap minimum 8 órát alszom, hétvégén kb. 10-11 órát.
Első, az szuper, de én dolgozom, azért nehéz összehozni.
Második mikor tanulsz?
Igen a kérdés úgy szólt, hogy dolgozó-tanuló anyukák... :)
Már csinálom egy pár éve nem lehetetlen csak nehéz, ezért kértem ötleteket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!