Tényleg csak engem zavar, hogy kicsi a hely több gyerekhez? Másoknál ez komolyan nem akadály?
14 hónapos a lányom, egyre többen kérdeznek rá, hogy mikor lesz tesója. Tudom, semmi közük hozzá, de én nem gondolom, hogy nem olyan borzasztó otromba ez a kérdés, így szoktam válaszolni. A válasz az, hogy nem lesz, mert nincs elég hely. Ezen mindenki totál megütközik, hogy csak ezért nem lesz második gyerek, és ez milyen hülyeség már, mindent meg lehet oldani, felnőnek úgy is, hogy nem nagy a lakás stb. Meg sosem hallottak még olyat, hogy helyhiány legyen az akadálya a több gyereknek.
Akkor a tények:
Kicsi, kb. 50 négyzetméteres lakásban élünk, konyha, pici spejz, fürdő, előszoba, két szoba (illetve másfél, külön nyílnak, de az egyik nagyon pici, a másik nagy, de egyben nappali is). Így hármunknak pont kényelmes, a lányunk egyedül elfér a kisszobában, ami külön oda csináltatott bútorokkal van berendezve, így jól ki lehet használni. De ha megfeszülnék, se tudnék a kiságy mellé egy ágyat is berakni, meg még egy gyerek cuccait. Sehogy nem megoldható, és nem is tartom normális dolognak, hogy egy félszobányi helyen 2 gyerek legyen.
Szobacsere azért nem opció, mert ha az ágyunkat berakjuk oda, már egy métert nem tudunk lépni se, nemhogy szekrények, cuccok stb.
Eladni a lakást és kis hitellel nagyobbat venni nem tudunk, saját lakás ugyan, de nem a miénk, anyáméké, csak nekünk adták használni. Az eladásba ők nem mennek bele az tuti, mert a szomszéd házban laknak, és nem akarnak akármilyen szomszédot. Bővíteni nincs lehetőség a kialakítás miatt. Venni egy házat itt esélytelen, brutál drága környék, 15 millából olyat veszel, ami igencsak lelakott, és bőven kell még rá költeni, tehát megközelítőleg 20 millió egy normális ház. Elköltözni nem fogunk, szeretünk itt élni. Tehát marad az, hogy nem lesz több gyerekünk.
De nem is ez a lényeg, csak azért írtam le, hogy tényleg az a két opció van, hogy egy gyerek, vagy bezsúfolok 2 gyereket egy félszobába, és egymás elől szívják el a levegőt. Aztán abba bele se gondoltam még ugye, hogy egyszer lesznek kamaszok is, nulla magánszféra, fizikai értelemben is nagyobbak lesznek, még annyira se férnek el. És a környezetünkben kb mindenki szerint ez hülyeség, és nem kéne, hogy ezen múljon a kistesó kérdés.
A véleményünket nem fogjuk megváltoztatni, de most komolyan mi látjuk rosszul? Tényleg normális dolog ilyen pici helyre két gyereket bezsúfolni? Én valahogy nem tudom elképzelni, hogy ez jó lenne nekik, hogy ennyire nincs helyük.
Komolyan ti azért vállaltok többedik gyereket, hogy "ajándékot" meg játszópajtit adjatok a nagyobbnak????? :O
Nálunk pár hét és jön a második, de azért mert a férjemmel MI
Annak valóban semmi értelme, ha egy pici helyen a két gyerek zsúfolódik és utàlnak otthon lenni, mert nincs életterük. Màr kiskorukban is kiütközhet ez.
Màsrészt viszont a testvér az egyik legjobb dolog az életben. Ha később lenne lehetőségetek nagyobb lakásba, hàzba költözni, gondoljàtok àt újra!
Hàt csak lestem a vàlaszok. Az àtlag embernek van egy 50-60 nmes panele oszt csókolom ott neveli a gyerekeit.
De mondjuk ez az àtlag.
Mi 40nm- en élünk 4- en, jövőre màr 5- en.
Mondjuk plusz,hogy van galéria. Most fogjuk alakìtani a lakàst. Lesz egy nappali meg hàlófülkék. A nappali lesz a közös élettér. Szerintem nem kell több.
Kicsi ugyan a lakàs, de olcsó a fentartàsa és nagyon baràtsàgos és csalàdias.
Tini koromat kb egyedül töltöttem egy 120nmes csalàdi hàzban. Nagyon utàltam és annyira felesleges volt az a nagy hàz. Pàrom ugyanìgy van vele,ő sem vàgyik nagyobbra.
Ha te nem akarod akkor ne szülj ekkora helyre, de szerintem teljesen érthető,hogy van akinek ez fura. Persze azért putriba a nyolcadikat szülni nyilvàn màs kategória, mint az,hogy 2 gyereknek van közös szobàja.
Felelősségteljes a gondolkodásotok, ez így rendben is van. Megmondom őszintén nekem az nem tetszik a levezetésedben, hogy az egész arról szól, hogy mert nektek ez így kényelmes. Van egy lakásotok ingyen használatra, és innen nem akartok elmozdulni. Nem nincs lehetőségetek, hanem nem akartok.
És nem arról van szó, hogy nem akartok több gyereket, mert egyre vagytok "kalibrálva", hanem mert kicsi a hely, és ezen nem is akartok változtatni, mert a környékhez ragaszkodtok, az a fontosabb.
Nyilván senki sem gondolja ideálisnak, hogy kis helyre bezsúfoljanak 2 gyereket, de ez lehetne csak átmeneti. De ugye Ti nem akartok mozdulni. Szóval ez van.
Szóval az indokotok a jelenlegi házatokat tekintve érthető, de aki akar ezen változtatni, az tud is, akár 20-30 vagy akár több km-rel odébb, de megoldja. Ti nem ezek táborát erősítitek.
Ha felmerül a kérdés, mondhatjátok nyugodtan, hogy nem szeretnétek többet, és pont. Egyre van időtök, energiátok. Ebbe kevesebb a belekötni való, mint a helyhiányba.
Igen utolsó, talán igazad van. Annyira azért nem akarunk második gyereket, hogy alább adjuk miatta az igényeket, vagy lemondjunk bármiről is, kimozduljunk a mostani biztonságos körülményeink közül, és kockázatot vállaljunk pl. egy hitellel. Nem vágyunk rá annyira, hogy feladjuk a kényelmet, vagy beérjük kevesebbel. Tény, hogy anno, amíg nem volt a lányunk, a világ végére is elmentünk volna, hogy legyen gyerekünk, nagyon akartuk, nem tudtuk elképzelni, hogy ne legyen. Most, hogy ő van, egy második gyerekre gondolva ezt már nem érzem. Mondjuk így meg tényleg nem kellene szülni.
Egyébként kicsit elmentünk a lehetséges megoldások felé, az alap kérdés leginkább az lett volna, hogy más berakna egy kb. 9 négyzetméteres szobaba 2 gyereket, mert szerintem az nagyon durván szűk élettér nekik. A helyzetünket csak azért írtam le hozzá, mert ha nem írom, minden második komment az lett volna.
Mi 36 nmen élünk 3an. 1 amerikaikonyhás nappali és két félszoba hálónak. Bőven elférünk, klassz az elosztás. Szerintem 4en is elférnénk, ha a gyerekek között kis korkülönbség lenne. Persze hosszabb távon spórolnánk nagyobb lakásra vagy házra, hogy a gyerekek 7 éves koráig el tudjunk költözni.
Ha belegondolok, hogy 14 nmel nagyobb a tiétek,tehát egy teljes szoba nyílna mondjuk a nappaliból, simán bevállalnánk még egy gyereket.
Nézegess kis lakásos lakberendezős tippeket, hátha meghozza a kedved.
Amúgy az is számít, hogy mekkorák vagytok.
Nemrég látogatóba jött egy rokonom, teljesen kitöltötte a 2,5 nmes kádas fürdőszobát, ahol nálunk gond nélkül elfér egy felnőtt egy gyerekkel.
Ki hogy gondolja...
Nekem szempont a külön szoba minden gyereknek,de nem a legelején. Mi 52nm en lakunk,most érkezik a második. Egyenlőre a mi szobánkba lesz,amint átalussza az éjjelt,megy a tesóhoz. De övé a nagy szoba. Köztük kerek négy év lesz a különbség. És hamar tervben van a harmadik is. Viszont mi a harmadikbak max két éves koráig maradunk. És albérlet ez... Majd utána veszünk sajátot. Húzós lesz,de a legtöbb ember igy kezdi,nem soknak tesznek házat vagy lakást a feneke alá. Vagy nem mindenki örököl hamar.
Szerintem a kérdező csak simán nem akar gyereket. Ehhez (jó) érv, h kicsi a lakás, a hely. Ha akarná meg lehetne oldani, aludni be lehet rakni 9 nm-es szobába is két gyereket, főleg amíg picik, ha van nappali ahol amúgy tudnak játszani. Illetve ha valaki nagyon akarja akkor meg lehet oldani a költözést is pár éven belül, mamával egyeztetve is.
Mindenki maga tudja hány gyereket akar és miért nem akar többet, nincs is ezzel semmi baj.
Pont azért rökönyödik meg mindenki azon az indokon h helyhiány miatt nem vállaltok gyereket, mert azon lehet(ne) változtatni, ha akarnátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!