Mennyivel vagy mas szulo, mint amilyen a tieid voltak?

Ha boldog, akkor jól csinálom, jól csináltam.

A szakmai siker nekem nem számít. Nem csak attól lehet boldog az ember. Anélkül is lehet boldog ember.

(Jó vagyok a szakmámban, de magasról tojok rá, nem hajszolom a "sikert").

Egyébként olyan szülő szeretnék lenni, mint az anyukám. Támogató, ösztönző, önállóságra nevelő, meleg szívű... Egy kivétel: nem leszek mártír. Nem hánytorgatta sose fel, de sokkal többet érdemelt volna. Megvont magától mindent értünk, és az egészsége (is) bánta.

Férjem az apja mintáját követi, ugyanúgy törekedve a "hibák" kijavítására. Kicsit túl engedékeny, ami nekem kell kompenzálnom, de egyébként szerintem nagyon jó apa.

persze, nem a szakmai siker a lényeg, de valamiben azért kell hogy sikeres legyen az ember...ha szakmában nem, akkor vagy szociálisan, vagy családanyaként, vagy sportban vagy egyéb módon, de ha valaki mindenben sikertelen, akkor nem hiszem hogy boldog lehet, legalábbis én még olyat nem láttam hogy valakinek egy csőd volt az élete és ennek ellenére boldog legyen.

és sajnos sok szülő annyira nem foglalkozik a gyerekével, hogy könnyen juthat ide a helyzet, az én apám pl abszolút nem foglalkozott velünk, és a bátyám ennek meg is itta a levét, na ő tipikus esete annak hogyan lehet valaki tényleg mindenben sikertelen, és hogy nem boldog, arra bőven bizonyíték a napi fél doboz gyógyszer amit szed, meg a rácsok az ablakain.

sajnos ilyen szomorú életút kellett ahhoz, hogy én elhatározzam hogy semmiben sem szeretnék hasonlítani a szüleimre.

Rossz mintákat láttam és szörnyű gyerekkorom volt.

A szüleink mellettünk dohányoztak éjjel-nappal, pedig tudták, h nem kéne. A házunkban vágni lehetett a füstöt.

Mindenért megvertek, kollektív büntetést alkalmaztak, mert nem volt kedvük kideríteni, melyikünk milyen indíttatásból csinált bajt, hát kapott mindenki. Verést, minden apró-cseprő butaságért, mert ahhoz sem volt türelmük, h büntetéseket találjanak ki, ez meg kézenfekvő volt. Szó szerint.

Nekem soha nem mondták, h szeretnek, h szép vagyok, de azt mondták, h az utcabeli kislány milyen szép, milyen szép a haja.

Soha nem volt szülinapi tortám. Nálunk nem volt szülinap, névnap, semmi. Karácsonyra sem kaptunk soha ajándékot és volt olyan is, h karácsonyfát sem vettek.

A szüleim nem ismerik a kérem, köszönöm, jó étvágyat, jó éjt, bocsánat szavakat.

Tönkretették az önbizalmam tiniként, mert azt erősítették bennem, h semmire sem vagyok jó, buta vagyok, csúnya vagyok, más szebb, okosab, ügyesebb.

Nem lehetett velük szerelemről, szexről, intim dolgokról beszélgetni, mert kinevettek vagy megszégyenítettek és megvertek, h ezek nem nekem való dolgok, kva leszek, stb.

Elhanyagolták az összes orvosi vizsgálatot, kontrollt. miattuk kell egy életen át méregdrága speciális szemüveget viselnem és százezreket költeni a fogaimra.

Estig tudnám folytatni a sort.