Van még itt olyan Anyuka, akit a párja pont a terhesség miatt/alatt hagyott el, de végül mégis újra együtt vannak?

Huh,ez nekünk nagyon furán alakult.7 éve vagyunk együtt,ebből 4 éve házasok.A nagyobb babánk 2 éves,és nem volt semmi baj,nagyon akartuk,apuka boldog volt,imádja.Most újra babát várunk,és nagyon ledöbbentem,mert amikor megtudta,kifordult Önmagából,erősködött,hogy vetessük el.Igaz,hogy elég nagy anyagi zűrben voltunk amikor kiderült,de ezt azért nem gondoltam volna.Addig fajult a helyzet,hogy elköltöztünk a nagyobbik babóval és nem tudtuk,hogy mi lesz.Azóta persze újra itthon vagyunk és apuka is szeretettel várja a kicsit.Csak nagyon fura,hogy nem az első,hanem a második babóca ijesztette meg.

Szia!Én sajnos rosszul döntöttem...Azóta is viselem a keresztjét,és fogom is mig élni fogok.Első baba 7év ismertségnyi,és 3évnyi házasság után született,kislány.Sok gond volt vele,6 hós koráig 7szer kórházban voltunk,én az idegösszeroppanás határán,férjemmel folyton veszekedtünk.Kislányom amikor 1,5 éves volt,rendeződött minden.Terhes lettem.férjem teljesen kifordult magából,én is megijedtem,de 2 gyerkőcöt szerettünk volna,igaz nagyobb korkülönbséggel.Férjem unszolására megszakitottam a terhességet.El akartam hagyni,de szerinte ha megtartottuk volna,biztos elváltunk volna.Azóta sem birom feldolgozni,meg kellett volna tartanom.Eggyütt vagyunk,rá 3 évre ujból terhes lettem,de ezt már szándékosan mint az elsőnél,és van 1 egy éves kisfiam is,de sokáig "kerestem"magam körül egy törpördögöt,mindig számoltam most mennyi idős lehetne...Igy most az eredeti terv szerint megvan a két gyerkőc,nagyobb korkülönbséggel,egészségesek,ez a lényeg,és mi is jól megvagyunk egymással,de nagyon bánt a lelkiismeret.Irigylem az erejéért az előttem hozzászólót,mert ha én is kitartok,elköltözöm akár az akkor másfél évesemmel tehesen,akkor most tudnék tükörbe nézni.Gyenge voltam,labilis,nem volt hova mennem,kihez forduljak...

Bocs,előző vagyok csak azért irtam le történetemet,nehogy igy dönt ahogy akkor én,mert szörnyű érzés igy élni.Én vallásos vagyok,nem járok mindennap templomba,de szerintem nem az én "hatásköröm"eldönteni hogy egy kis élet jöjjön e vagy sem!Ezért háborog a lelkem,mert nekem nem kellett Ő.

Kedves kérdező,BOCS az OFF-ért!12.35-ös.Én 2 gyerekes(18 éves,és lassan 2 éves) anyuka vagyok(37 éves),és szívbe markoló a történeted!Tervezünk még egy babát,igaz,néha mondja a férjem,hogy nehéz,meg nincs annyi meló(vállalkozó,de saját,hitelmentes házban lakunk,autóink is vannak stb.),de megerősített a történeted,hogy ha jön a baba,nem fogom elvetetni.Én is vallásos vagyok(bár nem járok templomba,mert sok képmutató embert látok ott),és biztos,hogy inkább a kapcsolatomat hagynám veszni,mint a babát(de tudom,hogy ha úgy lenne a férjem is ragaszkodna a kicsihez).Igaz,én meg tudnám oldani az életünket.

11.11-es vagyok.Nekem nagy szerencsém,hogy a szüleimre mindig számíthatok,már nem fiatalok,de sosem hagynának cserben.Én is hívő vagyok,azt nem tudtam,hogy hogyan lesz tovább,de abban biztos voltam,hogy nem tudnám megtenni,amire a férjem kért.Ezért képes lettem volna elválni,bár nagyon szenvedtem.Szeretem a férjem,és a kislányunk is.A legszörnyűbb az volt,amikor esténként zokogott az apukája után.Remélem nálatok is minden jóra fordul végül!