Miért gondolják sokan, hogy a verés az = a neveléssel?

Tökre egyetértek. Kétszer ütöttem meg a lányomat, az egyik baleset volt. Az ágyon akartam felállni, közben ő is előremozdult és lefejelte a térdemet. Nagyon rossz volt nézni, hogy sír, de remélem, hogy nem marad meg emlékként, hiszen agresszió nem kísérte a dolgot, illetve győztem bocsánatot kérni utána.

A másodikban már vétkesebbnek érzem magam. Szemben ült velem, majd valamiért úgy gondolta, hogy jó poén a mellembe harapni. A fájdalomtól ösztönösen arrafelé ütöttem. Lendület közben kezdett realizálódni, hogy mit csinálok, így valamennyire fékeztem az ütést és inkább félresöpörtem csak. Viszont akkor ordítottam is, mert rohadtul fájt. Ez után is bocsánatot kértem, de egyúttal elmondtam, hogy ez nagyon fájt és többet ne csináljon ilyet.

Óh igen. Még véletlenül se a gyerekverőnek kell szakemberhez fordulni....bexarok. Na ez pont olynan, mint annak a buszsofőrnek az esete, akit megvert egy c.igány és még a buszsofőrnek kell konfliktuskezelő terápiára járnia.

A kérdező lehet, h csak megerősítést akar, h jól csinálja, és lehet, h ez a kérdés egy öntömjénezés,ami nem a legszebb emberi vonás, de ebbe még egy gyerek se halt bele, nem lettek rajta kék foltok és életre szóló lelki sérüléseket se szerez.

Te gondolom, gyerekverő vagy. A te pofonod, fenékrecsapásod már hagyott lelki sebeket.

Halkan megjegyzem, hogy szerintem egy pofon azért nem egyenlő a veréssel. Akit vertek már meg, az tudja... Ettől függetlenül nem értek egyet vele, de volt olyan, hogy én is ráütöttem a fiam kezére, meggyőződésem ellenére is, hogy én nem emelek kezet rá. Kb 2-3x csaptam rá, de ezzel be is fejeztem, a fent említett okok, és a bűntudatom miatt.

És hogy miért gondolják azt, hogy nevelés? Ostobák.

Nagyon szélsőségekben gondolkodtok. "Rácsaptam a fenekére, mégsem lett alkoholista."

Azért nem ennyire fekete-fehér a dolog.

Az odacsapásnál sem az a lényeg, hogy fizikailag mennyire okoz kárt (fáj-e, kékül-e), hanem maga az ütéssel járó agresszió, félelemkeltés az, ami nem tesz jót.

Itt is minőségi-mennyiségi kérdés az egész. egy kiegyensúlyozott családban, ha egyszer elborul valaki agya és odaver, azt ellensúlyozza az amúgy harmonikus légkör, nem feltétlenül okoz traumát.

A kevésbé megfogható, de ugyanilyen károkat okozó viselkedés a lelki bántalmazás. Amikor szavakkal, kiabálással, ambivalens viselkedéssel, megszégyenítéssel rombolják a gyerek lelki egészségét.

Ez utóbbi kevésbé megfogható, mert aki csinálja, az szubjektíven fogja értékelni a saját cselekedetét. Szerinte nem is agresszív, őt is így nevelték, nem is olyan hangsúllyal mondta. Ezért megfoghatatlan, jogilag is nehéz fellépni ellene, viszont alattomosan rágja szét az érintett gyerek személyiségét.

Itt is kiemelem, hogy nem arról az esetről beszélek, amikor évente egyszer kibillen valaki és a napi feszkót a gyereken vezeti le azzal, hogy leüvölti a fejét, mert kiborított egy pohár vizet.

Ha rendszeres, akkor viszont már kárt okoz. Lassan mételyez, de biztosan.

A stílusból felismerhető, hogy nem ez az első ilyen kérdésed, hanem teljesen belelovalltad magad a témába. Nem a téma a probléma, hanem az érzelmi és indulati töltet, ami mögötte van! Emiatt nincs értelme racionális útra terelni a kérdést és racionális válaszokat adni sem.

Egy racionális és érett vitának akkor van értelme, ha mind a két fél indulatmentesen tudja közölni az álláspontját és próbálja magát beleképzelni a másik helyébe.

Egy ilyen kérdésfeltevésnek a lényege játszma. Valójában nem érdekel a másik csoport álláspontja, mivel tele vagy indulattal és ítélettel. A cél ezeknek a ventillációja.