fejléc
Gyakori kérdések Belépés Új kérdés Véletlen kérdés
Keresés
Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Kit mennyire sokkolt le,...

Kit mennyire sokkolt le, amikor kiderült hogy kismama, de abszolút nem tervezte?

Figyelt kérdés

Igazából velem annyi a helyzet, hogy kimaradt a menstruációm, és bár védekezünk, nagyon beparáztam, hogy terhes vagyok. A párkapcsolatom működik és a párom örülne is a babának, én viszont nem vagyok olyan stabil mentális állapotban, hogy örüljek neki, sőt egy terhességet egyenlőnek tartanék az öngyilkossággal jelenleg. Ma reggel csináltam a tesztet, ami hálisten negatív lett, de éjjel meg azt álmodtam, hogy pozitív lett. Felébredtem és majdnem egy pánikrosszullét kerülgetett. Kellett vagy fél óra mire lehiggadtam és megcsináltam tényleg a tesztet. Úgy éreztem, ha pozitív lenne, valószínűleg a mentő vitt volna el. Eddig se voltam soha oda, hogy gyereket akarjak, most meg egyenesen azt érzem, hogy lehet, hogy soha nem fogok akarni. Akkor viszont a páromat megfosztom az ilyesféle dolgok örömétől.

Kíváncsi vagyok mások, hogy kezték azt a percet, amikor kiderült, hogy terhesek, de egyáltalán nem akartak azok lenni? Megtartották vagy nem? mennyi idő alatt tisztázódott le bennük a tény? Sírtak-e sokat hirtelen? És mennyire határozottan érezték azt, hogy hiába van bennük már, de mégse akarnak szülni? A kezdeti pánik átfordulhat jó irányba, vagy még rosszabb lelki állapotba is kerülhet egy nő? Félek, ha terhes lennék, és megszülném, meggyűlölném a babámat, hogy elvész miatta a szabadságom.

Néha meg megbotránkozok magamon, hogy milyen ember vagyok, hogy ilyenekre gondolok. Miközbe teljesen ideális a párom apának.


2016. jún. 12. 17:50
❮ 1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
Nálunk is a párom a született apa, alig várja már stb. Egy darabig ő se hallotta meg, mikor azt mondtam én nem akarok, de azóta született baba a rokonságban is és sokszor témába került. Valószínűleg egyet vállalok a kedvéért, ha támogat azokban az időkben, mikor magam alatt leszek az egésztől. Mi ebben egyeztünk ki, mert ő nem tudná elképzelni az életét gyerek nélkül és egy kicsit sietteti is a dolgot.
2016. jún. 12. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 anonim ***** válasza:
100%

Én csak a "nem akarok gyereket" részhez szólnék hozzá. Az esküvő előtt nekem kikötés volt, hogy nem lesz gyerek. Párom bele is egyezett. Aztán 2 év házasság után egyszer csak bekattant az agyam és mindenhol babákat láttam. Belevágtunk. Mikor pozitív lett a teszt, pánikrohamot kaptam. Azt hittem megfulladok, vége az életemnek és különben is, a szülésbe is bele fogok halni. Kb egy hónapig nem lehetett hozzám szólni. Aztán próbáltam felfogni az egészet úgy, mint egy feladatot, amit teljesíteni kell. Mikor elkezdett mozogni , akkor fordult át bennem valami. Na persze nem rögtön, mert az első mozgásoknál megint jött a pánikroham. Irtó furcsa és rémisztő érzés volt. Aztán egyik reggel felébredtem, a törpe rugdosni kezdett , én pedig automatikusan köszöntem neki, hogy "Jó reggelt, kicsikém!" Abban a pillanatban változott meg minden és azóta ő az életem.

Ennek már 3 éve.

A lényeg, bármikor változhat az ember véleménye :D

2016. jún. 12. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:
12-es, nagyon pozitiv, aranyos amit írtál :)lehet is benne valami :) hány évesen szültél?
2016. jún. 12. 20:01
 14/20 anonim ***** válasza:
100%
Én hogy bepánikoltam, amikor 2 gyerek volt már, a kicsi 1 éves, és kiderült, hogy terhes vagyok.... Nem volt tervben baba....síram nem akartam. Aztán az igazi sokk ezután jött. Míg első uh-n egy petezsák volt, 2 héttel késöbb abban az egy petezsákban 2 élő embrió..... Mint akit leforráztak. Kínomban röhögve jöttem ki a rendelőből, a dokinak csak átadtam a leletet, és nem tudtam megszólalni. Már 3,5 évesek :)
2016. jún. 12. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
100%
12-es vagyok. 28 voltam mikor megszületett a kismanó :)
2016. jún. 12. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 anonim ***** válasza:
100%
Hát, mi sem terveztünk gyereket, én állandóan buliztam, csomót ittam, cigiztem. Aztán lett egy pozitív teszt. Akkor majdnem elájultam, elszívtam egy cigit nagy idegességemben, aztán csináltam még egy tesztet, az is pozitív lett. Totál beparáztam, de az mégsem fordult meg a fejemben, hogy elvetessem. A terhesség nagyon könnyű volt, a szülés már kevésbé, sürgősségi császár lett, de túléltem. Akkor azt mondtam, soha többet, de most, egy év távlatából már nem látom ennyire borúsnak, szeretnénk majd tesót, de csak pár év múlva. A testem megváltozott persze: a hasam csíkos lett és már nem is olyan szép lapos. De nem zavar és a páromat sem, ez a legkevesebb. Nem mondom, hogy könnyű szülőnek lenni, de legalább akkora boldogság is, úgyhogy én nem bántam meg, hogy végül belevágtunk. És legalább a cigivel meg az alkohollal is leálltam :) 28 évesen szültem.
2016. jún. 12. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
100%
Én sem voltam az a bababarát típus...soha nem tudtam a gyerekekkel mit kezdeni még csak beszélgetni sem beszélgettem a rokonságban lévő gyerekekkel sem,sőt kifejezetten hülyegyereknek tartottam néhányat el sem tudtam képzelni,hogy nekem is legyen...de aztán egyszercsak nem jött meg...hánytam émelyegtem....még akkor se gondoltam hogy baba van a dologban...vmi betegségre gondoltam mondván hogy én nem lehetek terhes....nem is teszteltem semmi. Mentem a dokihoz és hüvelyi uh közben mondta hogy 13mmes petezsák gratulál....és hogy látom ott dobog a szíve.Hazamentem bőgtem a férjemnek hogy most mi lesz..ő meg majd kiugrott a bőréből. Azóta az az igazi anyatípus lettem,imádom a gyerekeimet és tényleg értük vagyunk...most a 3.at várjuk boldog család lettünk és nem cserélnék senkivel :)
2016. jún. 12. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
100%
26 évesen pont ilyen voltam, mint Te. A férjem akart volna gyereket, de sosem szekált, tiszteletben tartotta a dolgot. Aztán 28 évesen egyszercsak megváltozott a véleményem, belevágtunk, hamar össze is jött. Hááát, még így is bepánikoltam. Az egész terhesség alatt az éltetett, hogy lehet, hogy én szar anya leszek, lehet, hogy nem fogom eléggé szeretni, de az apukájától úgyis megkapja mindezt. Aztán megszületett és ő lett a mindenem. 5 évvel később épp csak filóztunk, hogy mi lenne, ha lenne kistesó (inkább a nem felé hajlottunk), amikor pozitív lett a teszt. Remegtem, bőgtem, a férjem az első szívdobbanásig tudomást sem akart venni róla. Biztos voltam benne, hogy még egy gyereket nem fogok tudni úgy szeretni, mint az elsőt, apa pedig semennyire nem fogja, hisz a lánya a mindene. Azóta fél éves, a szemünk fénye a nővérével együtt, imádjuk. Én kívánom Neked, hogy egyszer majd a Te véleményed is változzon meg és éld át a csodát.
2016. jún. 12. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 anonim ***** válasza:
Én teszt után inkább izgatott lettem, pedig friss kapcsolat volt(nem is maradt meg). Egy darabog fel sem fogtam, majd jött a döntés a megtartásáról, aztán elkezdett látszani a pocak, de inkább kövérnek éreztem magam. Nem voltam odáig a gondolattól, nagyrészt magammal voltam elfoglalva, néha azt képzeltem, hogy nem is vagyok terhes, vagy el fog múlni egyik napról a másikra. Amúgy nem volt rossz terhesnek lenni a kövérségérzetet leszámítva, miután már megszoktam. Az egész szülés dolgon sem agyaltam, egy idő után azt képzeltem, hogy nem fog elmúlni soha a terhesség, örökre így marad. Szülés után nem voltak extra anyai érzéseim, tettem amit kellett a cuki babával, amit a szomszéd két ágyon is tettek. Olyan nehéz volt emberkének látni a babát. Aztán jött a sorsfordító pillanat és megremegett a baba lába. Mint kiderült, ez gyakran előfordul, nem jelent rosszat, de én olyan pánikot kaptam, akkor tudatosult az egész felelős vagyok egy életért dolog, azóta pedig megmaradt az érzés, hogy valaki hozzám tartozik, számít rám, függ tőlem, és ahogy növekszik egyre jobban látszik, hogy belőlem egy darab.
2016. jún. 12. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/20 anonim ***** válasza:

Én nem a kortársatok vagyok, negyven is elmúltam már.

Van 3 gyermekem, akiket nagyon akartam, alig van köztük korkülönbség. Az a házasságom sajnos tönkrement, elváltunk.

A második férjem az elejétől akart közös gyereket, akkor még a harmincas éveim elején voltam. Én gondolni sem bírtam rá, kivert a víz, ha a terhességre, a csecsemőkorra gondoltam. Úgy éreztem, ha megint otthon kellene maradnom egy babával, az felérne számomra 3 év szigorított fegyházzal. Örültem, hogy visszanyertem a régi szuper formámat, sajnáltam volna a testemet, a szépségemet. Egyre feljebb jutottam a munkámban is, mindig volt ott is egy cél, amit el akartam érni, és ez általában sikerült.

Eltelt közel 10 év, és most mindent megtennénk egy közös babáért. Átkozom magam, hogy a termékeny éveimet "elpazaroltam", amikor látom a férjemen, mennyire szeretné még mindig. Nagyon szomorú dolog, ha ezt a legnagyobb ajándékot egy nő a szerelmének nem tudja megadni. Másfél éve próbálkozunk, eddig egy vetélés, más semmi.

A lényeg: ez az érzés változhat, sőt, valószínű, hogy változni fog. Abban igaza volt az egyik válaszolónak, hogy mi nők nagyon furcsán vagyunk összerakva.

Időd is van bőven, de ne várd meg a 40. szülinapod.

2016. jún. 13. 12:55
Hasznos számodra ez a válasz?
❮ 1 2

Kapcsolódó kérdések:

Gyerekvállalás, nevelés főkategória kérdései »
Gyerekvállalás, nevelés - Egyéb kérdések kategória kérdései »



Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!