Ha beteg volna a magzat ak elvetetnétek v megtartanátok? és melyiket miért?

Milyen betegség?az azért nem mindegy szerintem...

Ha olyan,amivel még tudna teljes életet élni,csak némi "lemondással"járna,akkor igen.

Ha valami olyan súlyos betegség,ami miatt önellátásra teljesen képtelen lenne(nem kis segítséggel,hanem teljesen képtelen)akkor bajban lennék,mert nagyon viaskodnának bennem az abortuszról alkotott véleményem,és a józan eszem .

De ebben az esetben szerintem esélyesebb,hogy elvetetném

Szia!

Ha fogyatékos lenne, vagy olyan betegsége lenne, amivel nem tud teljes életet élni (egész életében ágyhoz kötött, nem tud egyedül enni, mozogni, pelenkázni kell, stb.), vagy tudni lehet, hogy még ha megszületik, akkor is csak pár napot, hetet él, én elvetetném, ha Down-kórt állapítanának meg, akkor is.

LEhet, hogy önző vagyok, de sztm annak a gyereknek sem lenne élet, hogy még 30 évesen is tőlem függ, és kb olyan mint egy picibaba. minden tiszteletem azoké a szülőké, akik ezt bevállalják, de sztm a gyereknek se jó, valamint, ha meghal a szülő, akkor otthonba kerül, stb. Ill. egy pár napos/hetes baba halálát sokkal nehezebb lenne feldolgozni, mint egy meg nem születettét.

Szia!

Ha beteg lenne a baba, én nem tartanám meg. Van egy egészséges kisfiam, és azt gondolom, hogy elsősorban az Ő életét tenné tönkre az, hogy nem lenne rá elég időm a beteg kistestvér miatt.

Attól függ, milyen beteg. Ha pl. érzékszervi fogyaték (látás-, hallássérült), vagy valami mozgássérültség lenne, akkor mindenképpen. Ha azt mondják, hogy valószínűleg enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékos lesz, akkor is. Ha súlyos értelmi fogyatékos lenne nagy valószínűséggel, akkor azt hiszem, nem. De még kismillió dolog van, ez csak pár lehetőség. Ha valami szervi baja lenne, de azt mondják, hogy az élettel összeegyeztethető, és többé kevésbé lehetősége lesz az önálló életre, akkor igen. De pl. vannak olyanok sajnálatos módon, akiket egész életükben úgy kell ellátni, mint egy kisbabát, sőt, olyat is hallottam már, akinél remény sincs rá, hogy 4-5 évnél tovább él, és ebben a pár évben sem tud sem magáról, sem a külvilágról semmit, nos, ha ilyen betegségről lenne szó, akkor nem tartanám meg.

p

Nem is gondolkodnék: elvetetném.

Amúgy is olyan nehéz megélni manapság, nemhogy egy beteg/fogyatékos embernek.

Nem hiszem, hogy képes lennék elvetetni. Eleve nagyon abortuszellenes vagyok, de mióta éveet dolgoztam (lovasterápia) súlyos és kevésbé súlyos sérült gyerekekkel, azt hiszem, még inkább megerősödött bennem, hogy az ilyen kicsinek is meg kell adni az életesélyt.

Munkál bennem az anyai szív, hogy akármilyen is, ő az én gyerekem, látom szakmai szemmel, miből mit lehet kihozni és látom azt is, hogy azok a szülők, akik (bár ennél nehezebb próbatétel elé nemigen állhat szülő, mint hogy beteg gyereke van) képesek voltak elfogadni a betegséget, azok bizony boldogok a gyerekükkel, akkor is, ha csak a beteg pici van, akkor is, ha vannak egészséges testvérei.

A világ ebből a szempontból számomra nem fekete-fehér: bizony vannak árnyalatok, amelyek mellett képtelen vagyok/lennék elmenni.

Hálás vagyok az egészséges gyerekemért, remélem, hogy aki most a pocakomban van, szintén egészségesen születik, de ha megtudnám, hogy bizony beteg lesz, akkor sem lennék képes kimondani a halálos ítéletét. Már csak azért sem, mert teljes bizonyossággal csak születése után lehet tudni, hogy valóban mekkora a baj és sose bocsájtanám meg magamnak, ha kiderül, mégiscsak egészséges(vagy csak alig beteg) lett volna, ha esélyt kap, én meg nem adtam...

Nem ítélem el, aki másként gondolkodik, értem az ő indokaikat is, de azt hiszem, betegen is vállalnám azt a picit.

Azért jó lenne, ha sem nekem, sem senkinek a világon nem kellene ilyen döntés előtt állnia. Egészséges kisbabát kívánok tiszta szívből mindenkinek!