Szívószállal mikor tanítottad gyermeked onni?
Az enyem is masfel eves. Par napja elmentunk egy cukraszdaba es nem vittem vizet neki. Kertem egy pohar vizet meg szivoszalat es mondtam, hogy szivja. Egybol tudott belole inni. Nem hiszem, hogy erre konkretan lehet tanitani, ra kell ereznie. O poharbol is szepen iszik mar mondjuk, de azt nem annyira szeretem meg. Mert iszik tok ugyesen, de ha mar nem szomjas, akkor kiboritja es pancsol.
Szoval nem kell nagyon nekiindulni szerintem. Majd raerez
Nagyon koràn. Útàlom ezeket a csöpögésmentes vackokat, semmi màst nem tanul belőle a gyerek, csak azt,hogy nem borul ki :-S aztàn majd borogatja a poharat.
Szerintem fél évesen màr tudott inni üvegből is meg szìvószàllal is. De kb első màsodikra sikerült szóval nem nagyon kell tanìtani. Majdnem ugyanaz mint cumiból/ciciből inni, szìvnia kell csak a technika màs kicsit.
Én nem tanítottam őket, amikro a kezükbe adtam, már ment nekik. Kbb 1,5 év körül volt.
Egyébként furák, mert a nagyobb nem ivott csőrösből, kulacsból, szivokásból, de pohárból kitűnően viszonylag korán is már, a kicsi pedig pont fordítva. 4 hónaposan is már ivott csőrösből is, kulacsból is és a szívószálat is a kezébe adtam, de elkezdte mindig szopni. Aztán mikor megint odaadtam 1 év után bőven, már ment neki tanítás nélkül is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!