Megvan nektek ez az életérzés?










És szerinted boldogabbak, mint te? Lehet, hogy nekik nem lehet gyerekük vagy más sokkal komolyabb problémáik vannak, kirakatemberek. Persze lehet, h nem, de kétlem, h nekik csak a felhőtlen boldogság jutna, neked pedig csak a lerágott csont.
Próbáld megtalálni az örömöt az életedben, biztos van. :)





Persze, hogy ismerős az érzés. Szerintem sokan átéltünk már hasonlót. Mert hiába szeretjük az életünket, a gyerekeinket, jó lenne néha egy kicsit másnak lenni. Akár mert emlékszünk, milyen volt az általad említetett csajszi kategóriába tartozni, akár mert sosem jutott olyan.
Aztán hazamegyünk





3-as vagyok, véletlenül elment:
Szóval hazamegyünk, addigra a gyerek megnyugszik, és rájövünk, hogy nekünk így jó.
És ha hétvégén éppen kiruccanunk a férjünkkel, moziba megyünk, vagy vacsorázni, már más szemszögből látunk mindent, ugyanaz a pár már nem lesz írigylésreméltó, talán észre sem vesszük őket.





hát nekem nem ismerős :)) nem vagyok egyébként igénytelen (mondjuk melegítőbe leharcolva tuti nem megyek vásárolni, a minimum egy farmer és egy szemspirál pedig dacos 2 évesem van) de úgy vagyok vele hogy végtelenségig büszke vagyok a gyönyörű lányomra akkor is ha hisztis, és amikor két ilyen fruska beáll mellém, csak arra tudok gondolni, ha tudnák milyen boldog az élet anyaként és mennyire más szint már egy gyermek, valószínűleg borzasztó sivárnak tartanák hogy az élet a péntek estéről és a műkörmökről szól. persze 20 évesen engem sem mozgattak meg ezek a dolgok és ha mellettem bömbölt egy gyerek csak arra gondoltam hogy de jó hogy még fiatal vagyok és élhetek.
de most így 30 évesen, a lányommal meg épp azt gondolom hogy nagyon is jó helyen vagyok és nagyon elégedett vagyok az életemmel.
ha 3 hisztis sírós gyerekem lenne talán mást mondanék. Így egy mellett megvagyok :)





Szerintem is igaza van annak, aki azt mondja, hogy ez két külön élet. Megvan neked az, hogy a férjem pl. itthonról dolgozik, heti egyszer járunk kiállításra, a bébink a hordozóban végigalussza, ahogyan az éjjeleket is?
Nincs, mert ez nem a te életed. Neked a tiédet kell élned! Ha zavar a melegítőnaci, ne abban járj. A szép ruhát is ki lehet mosni, ha leköpi a gyerek. Ha zavar az autód, tégy érte, hogy jobb legyen.
Nekem pl. nincsen kocsim, így nem szoktam soha sem nagy bevásárolni sem, nem szoktam találkozni rendkívül szép emberekkel sem parkolókban. De ez az én életem, nem másoké.:) Emberek nagy része megőrülne Lipótvárosban élve, ahol egy fa se akad kb., mi meg imádjuk. De megőrülne a munkánktól is, amiből vettük a lakást.
A te életed, te változtass rajta, vagy fogadd el és szeresd! Csak egy van!





Akkor valamit valóban nem jól csinálsz.
Nekem 3 éves fiam van. Sosem megyek játszós ruhába vásárolni. Ha hisztis, beteszem a kocsiba, bekötöm az ülésbe, és kap valamit, ami leköti, míg bepakolok a 18 éves kombiba (ami nem kiszolgált, mert gyönyörű állapotban van). És az enyém, mert kp-ra vettem...
És nem tudhatod, hogy a "csinos, elegáns csajszika" mennyit szenved a 4 fal között, és mit tesz meg azért, hogy ilyen életszínvonalon éljen...És mennyi lízingdíjat, törlesztést fizetnek ennek a látszatnak a fenntartásáért.
A látszat néha csal ám.
Szóval csak te érzed. Én azt szoktam érezni, hogy "voltam én is ilyen szabad, csak akkor még nem tudtam, milyen fantasztikus érzés, amikor valaki nekem mondja, hogy "szeretlek anya". Ezt ő sem tudja. Mennyivel boldogabb az életem, stabil házassággal, édes kis gyerekkel, neki meg akár bármikor kipukkanhat a rózsaszín lufi.





1. vagyok. És minden viszonylagos.
Neked kérdező, megvan a szomszédom életérzése?
3 gyermek, 6 év alatt. Nincs nagyszülő, nincs autó...
Anyu szomszédja: 6 gyerek, nélkülözés... Nincs autó...





Akkor most elmesélek neked vmit. Van egy lakótársam, 22 éves, egész csinos lány. Átlagos arca van, picit tokás, alkatából adódóan kissé vaskosabb, de összességében tényleg azért csinosnak mondható. Elég sok pénze van az apjának, amiből évente legalább kétszer Thaiföldre utaznak, ezenkívül külön külföldi nyaralás anyukával, külön a barátokkal, síelés, Milánóban Húsvétolás, lehetne még sorolni. A csaj egy ruhát egyszer vesz csak fel, minden héten a plazában shoppingol. Ebben semmi túlzás nincsen. Irigyled mi? Megvan mindene, a legújabb iphonetól a legdivatosabb, eredeti Michael Kors táskáig.
Azt persze már csak mi, a lakótársai látjuk, hogy amióta együtt lakunk (3éve) egy fiút nem sikerült még felszednie, de még egy flörtöt sem sikerült senkiből kicsalnia, habár mindennap kisestélyiben jár egyetemre, meg magassarkúban. Persze borzasztóan bántja, sokat sír is miatta, de egyszerűen a kutya nem piszkálja meg.
Aztán,,oké a Thaiföld, cserébe 22 évesen a szüleivel alszik egy ágyban, nincs magán szférája, így pl olyan sincsen, hogy ő zuhanyzik és ne zavarják, mert az apja anyja simán bemegy olyankor is... Mindjárt nem irigyli az ember annyira.
Csak azért írtam le ezt, mert nekem az a tapasztalatom, hogy azok az emebrek, akik ennyire adnak a külvilág elé tárt megjelenésre, azoknak ugyanakkor nagyon komoly hiányolni valójuk van egyéb téren. Egyszer pl nekem azt mondta egy srác a barátnőjéről (olyasmi, mint a leírásodban, csini cicababa, műszempilla, kerek fenék, nagy mellek stb), hogy jól néz ki és mindössze csak ennyit tud...





Igen, megvan :-) A hosszú napok után két dologra szoktam gondolni. Egyrészt nekünk is megvolt ez a szakasza az életünknek. Igaz, nem volt kabriónk (most sincs) de az volt a legnagyobb gondunk, hogy két hétvégi program ütötte egymást vagy hogy hétvégén hajnali 10kor a szomszédra keltünk. Szép volt, jó volt, vége van :-)
Másrészt pedig ennek is vége lesz. Lesz sokkal könnyebb is a gyerekkel, hidd el.
Amin tudsz, változtass.
Játszósruhát ugyanannyi ideig tart felvenni, kimosni mint egy farmert vagy szoknyát. A szekrényedben legyenek kézközelben, szem előtt a csinosabb ruhák.
Nehéz napok mindig lesznek. Olyan, hogy egy többgyerekes anyuka mindig a toppon van, friss és mosolygós, olyan nincs. De a rossz napok is véget érnek :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!