Miért viselkedik így, mi baja lehet? Féltenem kell a gyerekeket tőle?
Figyelt kérdés
Ismerek egy fiatal anyukát. Alapból normális, visszafogott nő. Két kicsi gyereket nevel egy 5 és egy 3 évest. A gyerekek szépek,szépen járnak meg van mindenük, imádják az anyjukat. Többször láttam, hogy hozzá bújnak, az ölébe ülnek. Ő pedig simogatja, puszilgatja őket. De és ez az ami igazán aggaszt. Hirtelen haragú és indulatos, a kisebbikkel még nem is annyira, de a naggyal igen. Ha nem figyel a gyerek elsőre, max másodjára arra amit mondd neki, vagy ha nem fogad szót egyből, ha vissza felesel, ha csak vitatkozni próbál, vagy megzavarja az anyját valamiben,amit csinál, és azt félbe kell miatta hagyja, elveszíti a fejét. Kiabál a gyerekkel, és nem használ túl kedves szavakat olyankor. Volt, hogy megrángatta a karját, és hátul megfogta a nyakát. (Nem elől, nem fojtogatta). A gyerek persze sír, és megrémül tőle. Aztán eltelik öt perc, és az anyja a kezében tartsa, vígasztalja, és azt ismételgeti, hogy nagyon szereti, és nem akarja bántani, de szót kell fogadnia, mert ő csak jót akar. Attól tartok egyszer kárt tesz abban a gyerekben, ha nem tanul meg uralkodni magán.Tudom, hogy szereti a gyerekeit, látom ahogy foglalkozik velük, ahogy dédelgeti őket. Addig amíg minden úgy alakul, ahogy neki tetszik. De ha borul a program, borul a bili és ennek a kicsik isszák meg a levét.2016. ápr. 30. 20:24
11/12 anonim válasza:
9es csak nem te vagy a szomszéd hogy ennyire ki vagy akadva? :D a kérdező elég normálisan leírta mivan, te meg úgy osztod itt az észt hogy beszarok. Belepofázik stb stb. Kicsit túl ingerlékeny vagy, nyugodj már le bakker.....
12/12 anonim válasza:
Nézd, mindenki szokott néha türelmetlen lenni és úgy reagálni, ahogy nem kéne (kivéve itt a gyk-n néhány válaszolót, mert a hibátlan jellemek mind ide járnak írogatni). Én se tűröm a feleselést vagy ha tojnak rá, hogy mit mondok. A szemtelenségtől pedig én is kiakadok. Nem tettem még soha kárt a gyerekben. A lelki károkról pedig annyit, ha az iskolában jön rá, hogy nem tanult meg viselkedni, és ott ontják rá csőstül a negatív visszajelzéseket, amikkel korábban sosem találkozott, az sem lehet éppen egy építő helyzet. Mindenki követ el hibákat, és mindenki a maga módján. A legtöbb ember nagyjából tisztában is van a hibáival és próbál is jobbá lenni. Viszont kivétel nélkül mindenki utálja, ha az ismerősei meg akarják mondani, hogyan éljen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!