Anyukák/leendő anyukák! Vagytok itt olyanok, akik nem dolgoznak (nincsenek gyeden, gyesen), mert a párjuk miatt nincs rá szükség?

hát, csak gondolkoztunk még rajta, és nem kell irigyelni, mert egyelőre még csak az én jövedelmem biztos anyagi forrás számunkra. Viszont a párom feltörekvőben lévő vállalkozó, és épp azt számoltam, hogy ha egymás után 3 gyereket szülök, 6 évig leszek itthon, addig pedig akkorát ugorhat az anyagi helyzetünk, hogy nem lesz szükség az én kis saját minimálbéremre. Amúgy már 10 évet dolgoztam két munkakörben, mindkettőt szerettem, a 2. olyan volt (média), amelyre már tinikorom óta vágytam, de az ott eltöltött 4 és fél évem alatt teljesen kiábrándultam belőle, és rájöttem, hogy még véletlenül sem olyan, mint amilyenre számítottam. Ez pedig igazán nem vonz engem. Most épp olyan periódusom van, hogy a házilag általam sütött kenyeret és készített száraztésztát, illetve a virágültetést vagy a melegházas zöldségtermesztést jobban díjazom, mint a mostani világban oly divatos karrierépítést. 20 évesen nem gondoltam volna, hogy ilyen leszek, szerettem dolgozni, sőt, büszke voltam arra, amit elértem. De belátom, hogy az, hogy minden erőmmel a férjemet támogassam (minden sikeres férfi mögött áll egy nő - effektus) most nagyobb hasznunkra van, mint az, hogy én karriert építsek. Nekem nincs egyetemem, neki már van egy. De ha kettőnk közül ő végez a közeljövőben még egy egyetemet, az sokkal több pénzt fog hozni a konyhára, mint az enyém. Természetesen van olyan dolog, amit szívesen csinálnék, és ezeket meg tudom valósítani akkor és csak akkor, ha a párom cége jól fog menni. Így mérlegelek.

Írjatok még, hogy ismertek-e ilyen embereket

köszi szépen a válaszokat. Talán betokosodnék, de most annyira lefárasztott az utóbbi 4 év, amit újságíróként eltöltöttem (minden nap reggeltől estig, se hétvégém, se ünnepem), hogy eszem ágában sincs jópár évig visszamenni, inkább szülök egy fészekaljnyi gyereket. Unatkozni később sem unatkoznék, rengeteg dolgot kipróbálnék, megtanulnék (szeretek kézműveskedni, kerámiázni, virágot termesztenék, részt vennék a közösségi életben, akár még egy egyesületet is alapítanék). Nem gondoltam volna, hogy ez a munka ennyire elszívja az ember minden energiáját. Belefáradtam. Az egyetemmel az a gond, hogy semmi olyat nem tudok kitanulni (megjegyzem: nincs is türelmem hozzá), aminek valami hasznát is venném. Mivel alapból nem tudom a mateket, informatika és könyvelés, amivel kezdhetnék valamit, ki van lőve. Nyelvekkel nem tudok mit kezdeni, mert abból is csak tanár lehetek, tanítónőnek meg nem mehetek vissza, mert leépülőben az ágazat, alig van munkahely. A párom az informatikai egyeteme mellett most gondolkozott azon, hogy a villanyszerelést is megtanulja, hogy fejlődhessen. Én újságírást tanulhatnék egyetemen, de azzal is csak a megutált médiába mehetnék vissza. Legszívesebben regényt írnék...

Na mind1, holnapra talán sütni fog a nap és nem leszek ennyire pesszimista. És még az sincs kizárva, hogy 2 év múlva alig fogom várni, hogy visszamehessek dolgozni.