7 honapos babám van és imádom egyszerűen ő a mindenem Szerintetek túlzásba viszem a törődést?

Teljesen természetes. Neki talán kicsit furcsa lesz ha jön egy tesó, mert osztoznia kell rajtad, de majd belejön.

Esetleg ha nem lesz tesó az oviig, ott előjöhet olyan probléma, hogy a kicsi ott is elvárná, hogy maximálisan rá figyeljenek és mivel ez nem így lesz, esetleg eleinte nem szeret majd oviba járni.

De ez is csak előfordulhat.

Azért egy kicsit később már kezdjétek el a több és több egyedül játékot, mert azt is meg kell tanulnia, úgy más téren fejlődik, mint amikor veled játszik.

Az a jó, ha imádod. Nekem kettő van és majd meg veszek értük. 5.5 éves és 1 éves kislányok.

Teljesen normális, hogy van, hogy nincs el magában. Emberi lény ő is, és mint ilyen, társas lény. És jó, hogy néha elvan magában, mert mindenki szeret néha egyedül lenni. De ugye ők még nagyon függenek tőlünk és nagyon szoros még a kapcsolatuk velünk. Szeparációs szorongáson mindegyik keresztül megy. Valaki nehezebben, valaki könnyebben veszi. De nekik is meg kell tanulniuk, hogy nem mindig vagyunk ott melletük.

Ha nincs el magában egyáltalán, az neki se és neked se jó, főleg hosszú távon nem, de ugye nálatok nem ez a helyzet, mert magában is elvan akár.

Nagyon jó, hogy tudsz mellette főzni-mosni-takarítani. És normális, ha ez néha nem jön össze. Ma pl nekem mázlim volt. Már régóta fel akarom ásni a kertet, hogy bokrokat, virágokat ültessek a ház mellé, de eddig se időm nem volt, se a gyerekek nem engedték volna, se az időjárás nem volt jó. Ma minden nekem kedvezett:D A kicsi bealudt délbe, a nagy elvolt kicsit magába, meg volt csinálva minden, és százágra sütött a nap. A felét sikerült felásnom:D De van, hogy napolnom kell ezt-azt, vagy félbehagyni. Amiből könnyű kimászni, az nem is olyan nagy baj, de mikor fürdőszoba takarítás kellős közepén vagy, csak azért imádkozol, hogy nehogy "kitaláljon" valamit a gyerek:D

Két gyermekem van, egy 3 éves kisfiú és egy 1 éves kislány. Odavagyok értük, egyszerűen megszűnik a világ, ha belefúrhatom az arcom a kisfiam nyakába vagy hajába vagy ha csak megpillantom a kislányom mosolygós arcocskáját a reggeli ébredés után. És ez így van rendjén! Mi akartuk Őket, mi hívtuk Őket erre a világra, nem Ők kopogtattak, hogy jönni akarnak. Ezért kutyakötelességünk imádni, a tenyerünkö hordozni Őket, mert mi mutatjuk meg Nekik, hogy ez a világ egy csodálatos hely, ahol szeretik Őket, mert Ők a legfantasztikusabb emberek a világon. Minden szülőnek ezt kell/kellene éreztetnie a gyermekével, és akkor nagyon boldog emberkék élnének körülöttünk.

Örülj Neki, hogy ez az óriási szeretet benned van és ki tudod mutatni a kisbabádnak! Ne szégyelld és sose hallgass azokra, akik szerint ez nem normális dolog, meg, hogy el kellene már kicsit engedned a gyerkőcödet stb. Ha figyeled a jelzéseit és továbbra is ilyen szeretettel viszonyulsz hozzá, akkor észre fogod venni, hogy mikor kell egy kicsit hátrébb lépned, mert a babád arra vágyik, hogy kicsit elengedd a kezét. Addig pedig biztosíts minden pillanatban arról, hogy a világ minden kincsénél többet jelent a számodra! Nagyon jó anya vagy!