Ti is így gondoljátok? Egyik ismerősöm szerint a gyereken spórolok.
A lényeg, van 3 gyerekem. A kettő már sulisok. Minden megkapnak, természetesen ésszerű keretek között. Mindkettő sportol versenyszerűen, mindkettő jár olyan különórára, amire szeretne, egyik angol, másik számtech. Nem szakadt ruhába járnak, kapnak enni rendesen :) De gazdagok sem vagyunk azért. De sose maradnak le semmiről, minden befizetek, a nagy már nagyon figyel , hogy "vagány" legyen, így igyekszünk vásárolni. Nincs egy gardróbra való ruhája, de ami van azt szereti és vigyáz rá. Kb. ennyi a körítés. Tehát megszületett a 3-dik. Ő még pici. A DM*ben találkoztam egy ismerőssel, szintén babás. Elkezdtünk beszélgetni az árakról. Én teljesem gyanútlanul megjegyeztem, hogy milyen iszonyú mértékben felmentek a bébiétel árak. 330 ft alatt szinte nincs is. De a 400 felett elég gyakori. Sokallom, főleg amikor már napi 2-szer eszik. Így mondtam, hogy én inkább főzök neki, mert egy bébiétel árából gyakorlatilag 3 adag főzelék kijön, úgy, hogy csirkemell is van benne. Erre az ismerős megszólalt: idézem:" én nem a gyerekemen spórolok"
Ez nekem rettenetesen rosszul esett. Én sem rakta spórolok. Mivel érzékeny bőrű, csak a pamperstől nem pirosodik ki, hát azt veszem. Hordom babaúszásra is. Én minden tőlem telhetőt megteszek érte, nem hittem volna, hogy már az itthoni főzés is a rossz anya kategóriába sorolható :( Nektek mi a véleményetek?
Jo, majd ha a gyereke 18 eves lesz a hajara kenheti a bebieteleket, ha nem lesz semmi felretett penz amibol a tovabbtanulasat meg az eletkezdeset finanszirozni lehet.
Kulonbseget kell tenni a fukarsag, garasoskodas, meg a racionalis penzkoltes kozott. Igen, a bebieteleknek horror ara van, es amit otthon fozol arrol legalabb tudod mi van benne.
Az persze mas kategoria ahol a gyerek vackokat kap csak, de a szulonek bezzeg van penz cigire piara.
Nekem fura, hogy ilyet hülyeséget magadra vettél.
Szerintem Te is tudod, hogyha valaki főz a gyerekére, és nem bolti bébiételt vesz neki, abban semmi rossz sincs. Sőt!
Én sem étteremeben eszem, meg még sokan mások sem, hanem főzök magunkra is. Ez a természetes.
Nem értem, miért merült fel benned egyáltalán az, hogy nem neked van igazad.
Hülyeség. A hazai amúgy is jobb. :)
És lehetetlen olyan dolgok mondani, amivel mindenki egyetért. Ha a boltit vennéd akkor lehet mondani rá más hülyeséget. Teljesen mindegy az embereknek, ha valaki valamit nem úgy csinál, mint ő, akkor megy a szaranyázás. Van valahol egy cikk hasonló címmel, hogy mindenki szaranya csak nem tud róla. Ajánlom figyelmedbe.
Különben én is főzök a babámnak igaz ő még csak pár kanálkával eszik de én szívesen főzök neki. Az a pár perc..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!