Mi lesz, hogyha a név végül mégsem illik a gyerekhez? Ti találkoztatok már ilyen esettel?

a gyerek fog adni egy név mellé egy fogalmat és nem fordítva

(amúgy ismerek én is egy Violát, intézetis, verekedős, köpködős lány..)

és a fent említett összenőtt szemöldökű lányból még lehet gyönyörű nő is a végén, ugye ki tudja miből lesz a cserebogár :)

Szerintem kicsit túllihegi az anyuka.

Olyanról olvastam itt, aki megbánta a névválasztást, de egyértelműen az derült ki számomra, hogy nem átgondoltan adtak nevet, hanem divatból, majd később már nem volt olyan menő...

Szerintem az egyéniséget nem a név határozza meg, rengeteg "átlag" nevű fiatalnak pont ezért is van valami rá jellemző beceneve, amit a család, vagy a barátok adnak, amivel sokkal egyedibbé teszik. A gyerekek rengeteget változnak évről évre, én láttam már gyönyörű kisbabából felnőve nagy trampli lányt, vagy csúnyácska kisfiúból iszonyat helyes fiatal fiút, szóval szerintem ha a vezetéknévhez jól illik a keresztnév, abból nem lehet nagy baj. Én a divatneveket nem szeretem (Lili, Kincső, Csenge, Noel, Dominik, Zoé meg társaik stb.), bár szépek, de túl sok van belőlük, mint a 80-as években a Mónikából kb.

Tehát fontos a névválasztás, de nem az fogja meghatározni a gyerek egyéniségét.

Ja igen, hogy mi lesz akkor. Hát semmi. :D Belakták a nevüket, mindenki a saját nevéről jut az eszembe. De ha ismertem volna őket előre, megcseréltem volna, az tuti. ;)

Amúgy ismertem egy ikerpárt, volt egy szőke kékszemű Zoé és egy barna szemű-hajú Lili, hát nekem nagyon zavaró volt, pont fordítva éreztem, kevertem is őket állandóan. :)

Inkább passzolások jutnak most eszembe.

Látom, a Zoé név felmerült már itt. A lányom az lett, ehhez szerintem a legtöbben egy karakán, határozott személyiséget társítanak. Ez bejött, bár még csak két éves, de akaratos és némileg erőszakos. Nem úgy értve, hogy verekedne, hanem például ha ő be akar csukni egy ajtót, akkor hiába torlaszolják el a bölcsődében, ő torlasszal együtt becsukja.

Szőke, de ennyi idősen a gyerekek többsége az, ez még változhat kamaszkorra, meg akkor már talán festetni is fogja a haját vmi teljesen más színre.

Még a Mia néven gondolkodtunk, de az annyira lágy, finom név - szerintem - hogy nála melléfogás lett volna, nem illene rá.

Van egy ismerős család, ahol három, már felnőtt gyerek van. Attila, Richárd, Lucia. Baromira bejött a névválasztás, mert Attila egy fehér bőrű, barna hajú, "átlag magyar" kinézetű férfi. Richárd hófehér bőrű, világos szemű, szőke északi típus. Lucia pedig úgy néz ki, mint egy átlag olasz, olajos barna bőr, fekete haj, sötét szem. Babaként ezek nem látszottak rajtuk, idővel vált nyilvánvalóvá, hogy milyen fizikai jellemzők maradnak.

De volt Zsanett nevű osztálytársam, francia névhez törékeny kislányt képzelne el az ember. Vékony volt, de szikáran vékony, elég csúnya vonásokkal, kicsit férfias arcéllel. Rá nagyon nem illet a neve, a személyisége is inkább volt infantilis, mint "hölgyes".

Azt gondolom, hogy nagy bunkóság egy kislányra azt mondani, hogy "semmi nőies nincs benne", mert ez egyszerűen nem igaz!

Ha más, nem, akkor a puncija ott van, tehát nőies!

Nem vagyunk egyformák, és szubjektíven mindenki máshogy látja a "nőiességet meg e férfiasságot" de így megbélyegezni egy kisgyereket.

És akkor a szőke kék szemű loknis kisfiúra is azt mondja hogy "nem férfias"?

Kiborulok az ilyesmin, bocsánat, ha nem tudtam a kérdésre válaszolni.

Felnőttként ismerek olyat, aki hivatalosan Gábor, de mindenki Daninak szólítja.

Becenévvel vagy felvett névvel lehet ezen "segíteni".

Már bocs, de szerintem ez az egész kérdésfelvetés hülyeség.

Nincs olyan hogy adott névhez csak ilyen és ilyen külső tulajdonságú ember illik, ráadásul mindenki máshogyan képzeli el ezeket a tulajdonságokat.

Egyébként egy dolog, hogy milyen valaki gyereknek, és hogy felnőttként milyen lesz. A kamaszkor sokat tud külsőleg és belsőleg alakítani.

Nagy vonalakban látszik az alaptermészet kis korban is, ami - hacsak valami nagy trauma nem éri a gyereket - felnőttkorban is megmarad.

Az én nevem "szerény, szűziesen tartózkodót" jelent. Ehhez képest eléggé férfias mentalitásom van, 3-4 éves koromban már dobtam el mindent, ami kislányos. Autókkal játszottam, 2 centisre vágattam a hajamat és a fiúkkal játszottam fiús játékokat. Szerencsére a szüleim nem csináltak nagy ügyet belőle, hagyták, hogy olyan legyek, ami nekem jól esik.

A kamaszkor kicsit finomított rajtam, akkor nőiesebb lettem, megnövesztettem a hajamat, az öltözködésem is változott.

A mentalitásom nem, agyban inkább férfi vagyok. Határozott, eredményorientált, megoldáskereső típus. A férjemmel jól kiegészítjük egymást, mert az ő személyisége kicsit nőies. Határozatlan, érzelmes, nem mindig objektív. Gondoskodó természet, én kevésbé. Külsőre én nőies vagyok, ő férfias. De ha pl. lakásvásárlás volt, akkor én voltam előre tolva, hogy alkudozzak, intézzem az adminisztrációt, bokszoljam le a bürokratikus és alkudozós részt. Nekem ez ment jól. A férjem meg lakberendezésben jobb, az inkább az ő asztala.

Én alkudtam le pofátlanul nagy összeget, én kerestem meg a legjobb hitelverziót (mondjuk szakmámba vág), én intéztem a banki, jogi ügyeket.

Ő meg szintén a szakmája miatt a műszaki részért felelt, majd a lakás csinosításáért. Mi így alkotunk jó csapatot.

Ha valamelyik szomszéddal konfrontálódni kellett, akkor én tettem meg, a férjemnek nem ment.

Ha az albérlőnkkel volt vita, akkor én vitatkoztam vele, a férjem biodíszletnek állt mögöttem, mert előre betanítottam, hogy hogyan nézzen csúnyán, hiszen mégiscsak ő 90 kg, nem én, adjunk a látványra.

Szóval én külsőségekben nőiesedtem, de mentalitásban nem változtam. Bár jó gyerek voltam, mert soha nem hisztiztem, kamaszkorban se voltak nagyobb problémák velem. Viszont bármikor beleállok egy konfliktusba és határozottan tudok érdeket képviselni.

A férjem meg külsre férfias, de ha egy mód van rá, ő kerüli a vitás, konfliktusokkal járó helyzetet és áttestálja rám.