Mennyire érzed azt, hogy külső elvárásoknak kell megfelelned terhesség/szülés/gyereknevelés terén?

nekem pont elég volt a saját "elvárásaimnak" megfelelni..

egyik amikor terhességi pigmentfoltos lett az arcom a végefelé puffadt is, volt, hogy utcára sem mertem kimenni már, aztán ahogy mindenkin láttam, hogy elfogadnak(soha nem éreztem sajnáló, lenéző tekinteteket, hanem inkább azzal találkoztam, hogy hirtelen hány nő, meg hány eladó érdeklődik a hogylétem felől, de még talán az egész társasházunk is hirtelen olyan közvetlen lett hozzám, hogy csak néztem..

én a császártól rettegtem(tűfóbiám van, egy katétertől pánikrohamom is lenne...)nagyon erősen sulykoltam magamban, hogy természetesen kell szülnöm, tán mág imádkoztam is érte. hál ég megadatott. csak épp az infúzió is.. de szülés alatt nem is zavart sok vizet, hanem inkább szülés után volt kegytlen kín, hogy nem akarták a kanült kiszedni, míg nem telik el 24 óra és néztem ahogy oda vissza csordogál benne a vér, örültem, hogy alszik a gyermek, hogy én is tudok, hogy kikapcsoljam az agyam...napközben annyit könyörögtem hogy szedjék ki, hogy rámszóltak, hogy mostmár azért se fogják...

a csecsemúsök rengeteget segítettek, plusz a babával "millio" könyvet olvastam a babakocsi séta altatás alatt(mert babakocsifüggő lett)így arról is, hogy akik azt károgják hogy mit nem csinálsz jól, azzal ne foglalkozz, mert ez nem segítség, és ilyenkor szerető, óvó segítségre van szükséged, válogasd meg magad körül az embereket, stb

aúgy nehezen viselem az abszurd butaságokat amiket pl nagyanyáink mondanak hogyan etesd, ápold a gyermeket..

Mivel nem létezik, hogy mindenkinek tetsszen, amit csinálok, tehát pl. nem szülhetek egyszerre császárral és természetesen, nem aludhatunk együtt és külön is, így ezt a problémát én elengedtem az első gyereknél. Szuper gyerekorvosunk van, aki támogatja az anyákat abban, hogy jó úton járjanak, semmi szélsőség, ez tetszik nekem is. Nem igazán voltam bizonytalan alapkérdésekben, a szülés módja pl. meg aztán igazán nem számít nekem, kizárólag a szélsőséges gondolkodásmód zavar. Az olyanokat meg leépítem és kész. Nem ítélhető meg/el ilyenek alapján senki.

Nyilván nekem is voltak kérdéseim, ezeket kompetens személyekkel vitattam meg (orvosok, védőnő, stb.), nem mindenttudó játszótéri anyukákkal, és utána is olvastam. Aztán eldöntöttem, hogy ez mennyire passzol a mi életünkbe, felfogásunkba. Szerintem ez a lényeg, hogy tudjunk szűrni, legyen bennünk egy kialakult értékrend és ne higgyünk el mindent. Én mindig próbálok prioritásokat keresni, hogy mikor mi legfontosabb. Pl. gyermekágyas időszakban nekem nem volt fontos, hogy csillogjon a lakás, így ezen nem stresszeltem.

De nem vagyunk egyformák és aki bizonytalan magában, annak bármit be lehet adni és tovább rontani az önbecsülését.