Akik a terhesseg soran egyedul maradtak, hogy bírjátok?

Miért törvényszerű, hogy aki egyedül marad terhesen, azt elhagyták? Engem nem hagytak el, én megmondtam a fiam apjának, hogy soha többet nem akarom látni. Miután belém rúgott, nem tartottam igényt a jelenlétére, ilyen ember se az én közelemben, se a gyerek közelében ne legyen. Szóval na, nem hagyott el senki, ez az ÉN döntésem volt, mert nem voltam hajlandó egy bántalmazó apa mellett gyereket nevelni. Kár, hogy ez nem derült ki róla korábban. Bár a fene sem tudja, ha korábban kiderül, nem születik meg a fiam, aki viszont már 8 éve itt van nekem, és ahogy egyre idősebb lesz, úgy látom egyre biztosabban, hogy egyrészt egy nagyon különleges kiskölyök, másrészt, hogy nem véletlenül kaptam én őt az élettől.

Egyébként maga a terhesség nem volt vészes egyedül sem, csak olyan fura volt... Mármint az, hogy én egyedül megyek ultrahangra, hogy nekem nincs kinek elmesélni, hogy minden eredmény milyen jó lett, meg ilyenek. Nem volt ez annyira borzasztó, de azért bennem maradt. Ugyanez a gyereknevelésnél is megvolt, jól elboldogultam a fiammal, nem éreztem nehéznek egyedül sem, csak olyan jó lett volna, ha van kihez szólni a nap végén, van kivel megbeszélni a dolgokat.

Öt éves volt, amikor a férjemmel megismerkedtünk, én akkor tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor úgy megyünk el bevásárolni, hogy hazafelé nem az van, hogy az egyik karomat a gyerek húzza, a másikat meg három szatyor, hanem ezt közösen csináljuk. Kicsi dolognak tűnik, de nekem ez akkora újdonság volt, mintha nőtt volna egy harmadik karom :) Most várjuk a kistestvért, és ugyanezt érzem a terhesség kapcsán is: hogy jé, ilyen az, amikor nem egyedül csinálja az ember? Jé, ilyen az, amikor valaki együtt örül vele? Szóval nekem ez így új élmény, szoktam is mondani, hogy ez a második első terhességem.

Nyilván azért, első, mert az a gyakoribb, nem amit te leirtal.

Nem volt egyszerű, kérdező, de megoldottam. 11 hetes terhes voltam -tervezett gyerek, mindketten akartuk -amikor közölte, hogy meggondolta magát és vagy abortusz, vagy elmegy. Elment. A gyerekem azóta már tini, én pedig férjnél vagyok. Nem mondom hogy könnyű volt. Anyagilag, érzelmileg, értelmileg dupla teher és nulla segítség, plusz hozzá jön még a bizalmatlanság a másik nemmel szemben, de idővel megoldodnak a dolgok. Az nagyon fontos, hogy ne zárkózott be, legyen segítséged, akire rá lehet bízni alkalmanként a gyereket, amíg te feltöltődsz