Szerintetek el kell az ilyesmit mondani a gyereknek vagy épp ellenkezőleg?

Időben szerintem el lehet mondani.

Legalábbis nekünk az apukánk elmondta, hogy ő bizony sosem volt jó tanuló és a középiskolát is félúton otthagyta. De azt is elmondta, hogy utána évekig munka mellett minden éjjel tanult, hogy rendes szakmája legyen.

Sose vágtuk a fejéhez, mindig is felnéztünk rá, hogy önerejéből elérte amit elért.

Én elmondanám.

És el is fogom mondani neki a ballépéseimet, hogy ha lehet, tanuljon belőle. Szerintem jó az, ha a gyerek látja, hogy a szülő sem tökéletes és nem is hiszi magáról, hogy az. Így talán könnyebb elhinnie, hogy neki akarsz jót, nem pedig egy diktátorként prédikálsz, aki tökéletes és tévedhetetlen.

Viszont, hogy ez működjön, tényleg ezt a felfogást kell benne erősíteni, hogy emberek vagyunk, hibázunk néha, de ha lehet igyekezzünk elkerülni, amit lehet.

Jézusom, ezen mi szégyellni való van? Kamaszként ki nem csinál hülyeségeket?

Én is estin érettségiztem, a középsulit rendesen ellébecoltam, koncertekre járni sokkal jobb buli volt akkor, volt, hogy egy hétig haza sem mentem, foglalt házban aludtam a haverokkal, meg hasonlók. Voltak vad dolgaim, na. De ezekből sosem csináltam titkot. A fiamnak szoktam mondani, hogy tanuljon rendesen, ne munka mellett szenvedjen a gimnáziummal, meg ne család, gyerek mellett szerezze meg a diplomáját, mert mennyivel egyszerűbb, ha nincs más dolga, mint tanulni. Pont azért, mert tapasztaltam, hogy mi van, ha nem az optimális időben csinálja meg ezeket az ember. Nem mintha bánnám, hogy így lett, csak úgy látszik, nekem az kellett, hogy nehezebb legyen, vagy hogy idősebb legyek, amikor belekezdek, de a gyerekemnek nyilván azt kívánom, hogy könnyen elérjen mindent az életben.