Régebben is ennyire megszólták egymást az anyukák?

Szerintem régen inkább csak a női családtagok szóltak bele, főleg ha együtt is élt több generáció. Anyóssal való konfrontáció biztos régen is megvolt gyereknevelés kérdésben is:P

Talán nem lehetett ilyen nyíltsággal beszélni mindenről (pl. nem jön össze a gyerek, régen tabutéma volt) illetve csak 2 féle nevelési könyv volt elérhető a boltokban, nem tudott sokféle irányzat teret hódítani, így különbségek se voltak akkorák.

Viszont dicsekvés tuti volt, azt senki nem bírja ki,h ne mondja:D Anya tanár aztán volt szerencséje követni az ilyen 1 évesen "bezzeggyerekeket" és sulira már semmiben sem tűntek ki, volt aki bukdácsolt is.

Szóval tényleg ne foglalkozz velük felesleges, nem is fogják mondani, ha látják h rohadtul nem érdekel:)

Szerintem nem változtak az anyukák ebben a kérdésben.

Ami talán változott, hogy akkoriban nem voltak ilyen fórumok, tehát vad idegenek nem annyira szóltak be, csak a közvetlen környezettel lehetett találkozni, és pl. a játszótéren "élőben beszélgetni".

Az éremnek két oldala van.

Amennyire van be/megszólás, ugyanannyira van segítségnyújtás és megértés is, akár itt ismeretlenül is...

Anyám inkább fordítva mesélte, hogy olyan sztorik voltak, ahol ő kezdett el kételkedni, hogy én jól fejlődök-e.

15 hónapos voltam, amikor vendégségben volt valahol, ahol a gyerek nálam egy hónappal volt idősebb. Én akkor még a "baba, bu, gyagyagya" szókincsnél tartottam.

A kislány odasétált anyukámhoz: "Nézd meg, összefilceztem a kezemet és nem tudom lemosni!"

Anyám rám nézett, én mondtam, hogy "baa". :))

Ehhez hasonló szituból sok volt, mert mindent nagyon későn csináltam. Megvártam a tankönyvi véghatáridőt, aztán gyorsan megcsináltam. Szüleim meg már szakorvoshoz foglaltak időpontot, hogy késik a mozgás- és beszédfejlődésem.

Aztán a beszéd is alakult, hogy az értelmetlen szótagok után egyszer odasétáltam anyámhoz és megkérdeztem, hogy "Apa mikor ér haza?". Miután felszedte az állát a földről, visszakérdezett, és egy komplett beszélgetést lefolytattunk.

Szóval esetemben a környezetében látott példák alapján bizonytalanodott el, hogy minden rendben van-e a fejlődésemmel. Visszanézve, valószínűleg csak kényelmes voltam.

Igen. Csak nem volt mobiltelefon, meg internet. :)

Én világosan emlékszem, hogy anyám mennyire ki volt bukva az egyiktől, aki állandóan osztotta az észt mindenkinek. :)

Lehet én vagyok az egyetlen ellenpélda de nekem nem ezt mesélték az idősek a családban. Mindig azt mondják hogy régen nem foglalkoztak ennyit a gyerekekkel, így avval sem hogy hány hónaposan tanul meg járni meg beszélni meg a többi..

Élték az életüket, csinálták a dolgukat, abban láttak inkább különbséget hogy egyik gyerek vaskosabb másik vékonyabb volt de ennek sem volt olyan "bezzeg az én Pistikém milyen stramm gyerek" szájíze. Ez a sok rosszindulat a mai világ szüleménye. Régen az ígéretnek és a becsületességnek is sokkal nagyobb jelentősége volt mint manapság.

Az utolsó hozzászólóhoz csatlakoznék részben. Szerintem régen azért nem volt ez ennyire téma, mert nem ömlött az emberekre ennyi információ mindenfelől.

Leegyszerűsítve: nem kezdődött már a terhesség alatt az, hogy ilyen vagy olyan vitamint szedjünk (vagy ne szedjünk), nem hasonlítgatták már 12 hetes terhesen egymáshoz a gyerek méreteit a különböző fórumokon, nem osztották az észt (hisz nem is volt ilyen lehetőség), hogy hányféle extra vizsgálatra kell menni.

Bölcsibe, oviba, iskolába oda járt a gyerek, ahová körzetileg tartozott (jó, tudom, volt akkor is, aki nem, de azért igen ritka volt ez), és minden gyerek kb. azonos ellátást kapott, nem volt a szülőkön az a nyomás, hogy bezzeg a Béluska már négyévesen ötféle szakkörre/sportra/nyelvre jár, így lesz ő sikeres topmenedzser majdan.

Más felől tekintre az ügyre: nem volt ekkora biznisz a szülők lehúzásában. Nem jelentek meg hetente új könyvek, amelyek megmondják, hogyan neveld, nem „kellett” ilyen-olyan fejlesztőjátékokat venniük az „igazán gondos” szülőknek.

Persze ez az egész abból is adódik, hogy iszonyú nagyot változott a világ az elmúlt évtizedekben, míg nekünk a videómagnó volt sokáig a technikai vívmányok csúcsa, ma már szinte naponta rukkolnak elő újabb és újabb kütyükkel. A mai gyerekek ebben nőnek fel, viszont mi, a szüleik még egy sokkal lassabb világban éltünk gyerekként (gondoljunk csak a mobil és net hiányára), és hiába próbálunk kepeszteni, nem érthetjük meg teljesen, milyen ebbe a gyors világba beleszületni.

Ahogy pl. az oktatást is meg kellene változtatnunk, hozzá kellene igazítanunk a mai gyerekekhez, akiknél már alap a tévénézés (tisztelet a kivételnek), és az, hogy felcsattannak a netre infókért. Ilyen környezetben pedig a legfontosabb képesség az információk rendszerezésének, szűrésének képessége – ez pedig szerintem nekünk, felnőtteknek gyakran igen nehezen megy.