Mindenből és mindenkiből elegem van, éreztetek már így? Gyerekből, felnőttekből egyaránt.
Van egy dackorszakosom, és nemsokára jön a tesó is.
Nincs türelmem, akármennyit alszom, folyton fáradtnak érzem magam. A családom kikészít. Úgy érzem, hogy a férjem le se xar, pedig sokat segít itthon, csak épp hosszú hetek alatt kb. ha egyszer együtt vagyunk. Remek apa, megértő és jó barátom, de nem bújik, nem ölel, csak ritkán. A távolabbi családtagjaim meg állandóan hülyeségeket csinálnak, amivel az agyamra mennek. Teljesen irreális döntéseket hoznak az életükben, aztán meg vannak lepődve, hogy nem jutnak egyről a kettőre és nekem panaszkodnak. Elküldenék mindent és mindenkit a Holdra, csak hagyjanak már végre békén. Beleérte a távoli rokonokat, a férjemet, a soha szót nem fogadó gyerekemet, mindent. Úgy érzem, az egész életem egy tévedés. Szeretnék egyedül lenni, ülni egy domb tetején és kiszállni az egészből. :(
És ha ez nem most jött elő, hanem már korábban is így volt, akkor miért kellett vállalni még egy gyereket? Akkor előbb megoldani a dolgokat és utána gyereket vállalni még. Nézd, én a sok indok miatt az egyik, ami miatt nem vállalok második, a párommal egyetértésben, hogy tudjuk, hogy ennyihez van türelmünk. Van egy fiunk, aki tipikusan nagyon aktív, minden érdekli, cserfes, nincs egy nyugodt perce az embernek, kitesz 3 gyereket, ő éppen elég.
Viszont vele is voltam ilyen helyzetben, mint te, én kész tények elé állítottam pl. a páromat, közöltem vele, hogy nem csak anyja van ennek a gyereknek, hanem apja is, a nagyszülőkről nem is beszélve, lehet ám nekik is a gyerekkel foglalkozni, mert konkrétan magamra annyi lehetőségem nem volt, hogy normálisan elvégezzem a dolgom a wc-n.
Megértelek, biztos nehéz neked, a hormonok is biztos közrejátszanak, de ha nem teszel semmit a cél érdekében, akkor ez nem fog változni. És hogy egy ilyen helyzetre még vállaltál másodikat, az így még sokkal nehezebb lesz. Ha korábban is ez volt a helyzet, akkor én biztos nem vállaltam volna a helyedben másodikat, vagy csak később. Mert így biztos nem könnyű.
És persze meg kell tanulni, hogy bizonyos dolgokat nem veszel fel, egyik füleden be, a másikon ki. Hidd el sokkal könnyebb! És pláne ne mások irányítsák a ti életeteket!
Szóval kitartás, és kommunikáció, ne szégyellj segítséget kérni és kiállni magadért, hogy neked is könnyebb legyen!
Ne haragudj, de én hasonló érzésekkel nem vállaltam kistesót ilyen kis korkülönbséggel. Mert ismerem a határaimat és nekem az nem lett volna jó. Neked nyilván már mindegy, de nagyon gyorsan kezdd el átgondolni, hogy mid van, mert az nem kevés. Inkább próbálj örülni az életednek, mert ez így nem lesz jó. Tudod, másnak nincs gyereke, aki dackorszakos lehetne, vagy épp van akinek beteg, vagy egyedül marad vele. Nekem az segített amikor elkezdtem magam sajnálni, hogy átgondoltam, mennyi mindenért lehetek hálás...
Más dolgával meg nem kell foglalkozni, ha panaszkodnak, akkor meghallgatod és kész, nem neked kell megoldani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!