Volt valaki hasonló helyzetben? Elfog múlni ez a kétségbe esett érzés?

Nem önzőség, ha nem akarsz gyereket még.

Az önző ebben a történetben a párod, aki a saját életkora miatt olyan élethelyzetbe kergetett bele, amire nem voltál felkészülve.

Most már nem tudsz választani, élned kell az adott helyzettel. Javaslom, hogy mielőbb keress fel egy jó pszichológust, mert szükséged van a lelki támogatásra, és a dolgok helyre rakására.

Ne a párodra támaszkodj, ő (nézzük a nyers valóságot) alkalmatlan arra, hogy megértse az érzéseidet.

helyesen tetted hogy nem vetetted el.

először is nyugodj meg ,ilyen kételyei mindenkinek vannak.ha szereted a gyerekedet ,akkor rossz anya már nem lehetsz.hidd el ,nem akkora ördöngősség ez.én úgy látom ,nem lesz nálad gond azzal ,hogy előjöjjenek az anyai ösztönök.

én is véletlen estem teherbe ,ezernyi érzés kavargott bennem.

az első rúgásai ,az ultrahangok ,és főleg miután megszületett a fiam ,mind mind leírhatatlan.ő adott értelmet az életemnek ,most tudom milyen igazán szeretni.tudom ez most nyálasan hangzik de igaz.pedig én nagyon nem voltam anya típus ,ha véletlenül nem esek teherbe talán sosem szánom rá magam.boldog vagyok hogy így történt ,és szerintem te is az leszel.

Szia. Én 23 vagyok szintén. Férjem 35. Tehát korban hasonló a felállás

Mi tervezetten vàllaltunk babát. Most 6 hetes a kislányom. Ha úgy érzed segítene egy beszélgetés, hogy mire is számíthatsz, kérdezz nyugodtan. Akár privátban is irhatsz.

Érthető az aggodalmad.

De nézd a jó oldalát, ha már benne vagy a helyzetben, most már nem tudod vissza csinálni: van egy olyan párod aki örül a gyereknek és számíthatsz rá, remélhetőleg más is be fog segíteni.

Az első 1 év nagyon húzós szokott lenni, de utána ugyanúgy csinálhatod a karriered és bármit, csak más időbeosztás szerint.

A legtöbb nő aki 40 körül szült - mert előbb karriert akart, azt mondja hogy nem is értették miért ilyen későn, mert így is tudják élni az életüket.. De azért az első év megviselő tud lenni..

Persze én is úgy gondolom jobb ha nem túl fiatalon szül valaki, bár ez egyén függő, van aki már fiatalon nagyon kész van erre a szerepre..

Szóval most nyugodj meg mert a baba is érzi ha félsz, próbálj pozitívan erre gondolni.

És a saját ösztöneidre hallgass elsősorban, mert te leszel az anya, a családtagok meg belekotnyeleskednek sokszor abba hogy mit hogy kell csinálni, és néha rossz tanácsot adnak..

erről eszembe jutott egy beszélgetés..

https://www.youtube.com/watch?v=zcj3NJlfFWU

Szerintem ideális mindkettőtök életkora a gyerekvállaláshoz.

22 hetesen még nem csoda, hogy nincsenek anyai érzéseid, majd megjönnek, ne aggódj. Nem parancsszóra megy ez, meg ha majd mozog, stb, lehet, hogy csak a születés után néhány hónappal fogod érezni először, hogy igazán szereted, amikor tudatosan rádmosolyog, megfogja az ujjadat, vagy valami hasonló gesztus után. Szóval emiatt ne legyen lelkiismeretfurdalásod vagy kétségeid. Hogy most még különösebb érzelmeid nincsenenk az aggódáson kívül, teljesen természetes, efelől nyugodt lehetsz.

A másik dolog, ami miatt aggódsz, a rengeteg terved a jövőre nézve, erről írhatnál bővebben. Mi az, ami szerinted a gyerek miatt nem lesz megvalósítható? Utazgatás, karrier? Mert ezekben maximum lesz egy-két éves szünet az életedben, aztán mehet tovább. Semmi életbevágóról nem maradsz le, egy év múlva te is így fogod gondolni, csak ne görcsölj rá. A gyerek léte nem folyamatos aggodalom lesz a felelősség miatt, nem állandó lilaködös öröm, hanem egy teljesen természetes dolog az életedben

Hátha az én sztorim megnyugtat.

Soha nem voltam nőies mentalitású, fejben inkább férfi vagyok. A gyerek tervezett volt, de a terhesség alatt semmi kötődést nem éreztem. Amikor megszületett, akkor sem.

Viszont az előre elhatároztam, hogy nem fogok rágörcsölni.

Megszületett, eleinte bénáztunk vele, mert első gyerek, még a pelenkacserét is úgy kellett megmutatni nekem.

Eleinte színtiszta kötelességtudatból gondoztam. Aztán idővel, ahogy sokat voltam vele, sokat foglalkoztam vele, lassanként alakult ki a kötődés.

Szüleimmel beszélgettem erről, mondták, hogy ők se éreztek semmit eleinte. Hazavittek, aztán álltak felettem, hogy "bakker, már nem vihetjük vissza". Mégis nagyszerű szülők voltak, ők is idővel rázódtak bele. Egész gyerekkoromból egyetlen "sérelemre" emlékszem: kamaszkori vita alkalmával apám szokásával ellentétben felemelte a hangját és leszidott nagyon. Pedig nem volt igaza.

Na, 30 évesen azért nem rossz arány, hogy egyetlen - számomra igazságtalan - veszekedés az össz sérelmem. Jó munkát végeztek.

A lányomat most már nagyon szeretem, belejöttem a rutinba is. A hétköznapi dolgokon nem aggódtam, mert egyszerű volt a terv: ha a gyerek estére még életben van, akkor az a nap sikeres volt.

Ha valami komolyabb baja lenne, akkor pedig ott a gyerekorvos és őt riasztom. Így egyszer volt csak stressz, amikor két hónaposan belázasodott. Ugrasztottam az orvost, kijött, ellátta, elmondta mikre figyeljünk. Meggyógyult, azóta már másfél éves.

A társadalmi elvárásokat rázd le magadról. Nem, nem kell már a terhesség alatt kötődni. Most annyi az össz feladatod, hogy káros anyagot (nikotin, alkohol, drog) ne vigyél be, fizikailag ne erőltesd túl magad. Ennyi. A többit bízd a biológiára.

Ha szülés után nem érzel semmit, nem baj. Majd fogsz később. Ne szorongj, ne siettesd. Ki fog az alakulni, adj időt magadnak, sokat!

A csecsemőnél elég néhány alapszabályt betartani és akkor nagy baj nem lesz:

- ne legyen éhes/szomjas

- ne legyen se túl meleg, se túl hideg (nyakszirtet tapogasd, a végtagok ilyenkor még hidegek a fejletlen keringés miatt)

- rendszeresen cseréld a pelenkáját

- legyen rendszeres (nem egész álló nap) testkontaktus. Vedd ölbe, beszélj hozzá. Bármit. Akár a napi híreket is felolvashatod, kezdetben úgysem ért semmit, a szülő hangja a fontos.

- tartsátok tisztán

Egy csecsemőnek ilyen egyszerű igényei vannak. A szoptatáson kívül mindenben ki tudja venni a részét az apja is és vegye is ki. Minden más majd jön magától.

figyelj fegyvert fogott a fejedhez? nem? akkor a te döntésed volt, ha nem akartad akkor először is rendesen kellett volna védekezni.

ennek a kapcsolatnak szerintem lőttek, főleg majd amikor űvölt a gyerek egész nap, te idegileg kileszel és a párod fejéhez vágod hogy nem is akartad a gyereket. és persze a kicsi fog szívni :(

kár volt megtartanod

Simán visszamehetsz a suliba és elvégezheted.

Nekem még kb 1.5 évem van az egyetemből. Mikor terhes lettem átmentem levelezőre, most egy évet itthon vagyok passzívon és a kicsi 1 éves korában folytatom, vagyis befejezem a tanulmányaimat.

Mi például szánt szándékkal vállaltunk pont az egyetemi éveim alatt babát. Egyrészről mert már nagyon vágytunk rá, másrészről könnyebben elfogok tudni helyezkedni így ha meglesz a diplomám, ugyanis olyan a szakma ami pár év alatt nagyon sokat változik. Eddig az egyetem mellett is dolgoztam, szerettem amit csináltam, de nem szeretnék örökké itt dolgozni, egy olyan munkahelyet szeretnék amit még jobban szeretek, és amivel jóval többet keresek. A szakmámban erre lesz lehetőségem.

Tehát ne add fel a terveidet. Egy kicsit csúsznak ugyan, de nem kell eltemetni őket.

Sok sikert mindenhez :)