Gyerekvállalás 40-hez közel?

Első lányomat 38 évesen szültem, most várjuk a kishugit, akivel a 41 szülinapom előtt egy hónappal vagyok kiírva. Engem is megfiatalított a kicsi gyerek, bár amúgy is vékony és nagyon mozgékony nő vagyok, sokan 30 körülinek néznek inkább.

Anyámmal is ez volt a helyzet, ő is negyven volt amikor születtem, és élete végéig kb. 15 évet letagadhatott volna a korából, ezen kívül sokkal fiatalosabb, lazább gondolkodású volt, mint a hozzá hasonló korú nők.

A sógornőméknél most 1 éves a pici. Az anyuka 38, az apuka 43 volt, mikor született. Problémamentes terhesség, és szülés volt. A kissrác pedig egyenlőre nagykönyv szerint csinál mindent - semmi lemaradás.

Nálunk ennyire nem igaz a "40-hez közel", de azért leírom.

A férjem 38 éves, én 24, most várjuk az első babát. 37 hetes vagyok, és eddig semmi gond nem adódott - bár tudom, nem az apuka kora a mérvadó.

Én negatív példát tudok mondani, ami a családunk egy barátjával történt.

Van már egy 25 év körüli lánya, az apukával elváltak még kis korában. Aztán volt több rövidebb kapcsolata. Végül 40 évesen összejött egy pár évvel fiatalabb férfival, akinek még nem volt gyermeke és nagyon szeretett volna. A nő nem akarta, de végül belement. Aztán megromlott a kapcsolat és egyedül maradt a picivel. Természetesen apuka is részt vesz a gyerek életében, de az anyuka egyedül él vele.

Saját elmondása szerint már nem esett jól neki ez a terhesség sem, de a legnagyobb baja, hogy nincs annyi türelme már, mint annak idején a kislánya mellett volt. Azt mondta neki már nem való kisgyerek. Persze szereti, meg nyilván közrejátszott, hogy egyedül neveli nagyrészt, de tényleg látszik, hogy nem megy úgy neki, mint fiatalon.

Ez csak egy konkrét eset, ettől még lehet, hogy van akinek jól megy ilyen korban és megfelelő családi háttérrel.

Csak azért írtam le, hogy lásd, hogy ilyen is van.

Egyébként én nem emiatt, hanem azért nem vállalnék ilyen korban gyereket, mert félnék, hogy ha meghalok, ki fogja támogatni, mert ugye a szülők nem érik meg a saját lakás, illetve saját család alapítás idejét. Emiatt engem gyötörne a bűntudat, hogy nem leszek ott esetleg, mikor szüksége lesz rám akármilyen módon. Nem lesz a gyerekének nagymamája, nem tudja lepasszolni se, ha kicsit kikapcsolódna stb. Szóval ilyen messzire gondolkodom mindig. De én amúgy is nagyon agyalós vagyok. :')

A negyven éveseket temetni akaró kommentelőnek mondom: arra nem lehet építeni, hogy majd mindenki meghal 50 évesen. Ezzel az erővel aztán senki ne is vállaljon gyereket, mert pl. az unokabátyámat 31 évesen vitte el az agydaganat (és ott maradt egy 6 és egy 3 évese félárván), a nagyapám pedig simán megérte a 92. évet, és még a dédunokák esküvőjén is rophatta.

Anyámat is azzal rémisztgették folyton (40 évesen szült ő is), hogy nem fog tudni engem felnevelni, és ennek csak az lett az eredménye, hogy (sajnos) nem vállalt több gyereket rémületében. Persze simán felnevelt, pedig nem érte meg matuzsálemi kort, 70 évesen halt meg. Na, én pont ezért vállaltam egy kistesót a lányomnak még így közel a 41-hez, hogy maradjon vér szerinti közeli hozzátartozója akkor is, ha mi meghalunk. Mert egykének lenni amúgy is sz..r, a szülők halála után meg egyenesen szörnyű.

Lehet lepontozni, hajrá!