Nektek milyen volt visszatérni a munkába a gyerek (ek) után?

Hogy fogadtak: mindenki a gyerkőcről kérdezgetett, tanácsokat adott, és kímélni próbált az elején.

Milyen gyorsan szoktam vissza: a korai kelést nehezen szoktam meg újra (4 kor kelek hajnalban), kellett hozzá kb. 2 hónap.

Otthoni dolgok: szerencsére a páromnak elég családbarát munkaideje van (6:30-15:30). Reggel viszi oviba a kicsit, délután megy érte. Kicsit fáj a szívem, hogy reggel nem én készítek nekik reggelit és nem együtt indul a nap, de választanom kellett.

Vagy a külföldi meló és az anyagi biztonság vagy kedvezőbb munkaidő itthon ötödannyi pénzért :/

Rosszul.Félévvel előre bejelentettem mikor akarok visszamenni.Amikor közeledett az idő hívtak hogy máshol kellene kezdnem.Eddig 20 perc volt a munkahelyem így lenne másfél óra.Persze visszautasítottam mert párom műszakol nem tudja mindig ő vinni-hozni.Ezután megindult az áskálódás és kb úgy néztek rám mint a véres rongyra hogy visszamentem dolgozni.De már elkezdtem interjúkra járni.

A főnökeim totál lecserélődtek és a kollégák nagy része is.Emiatt stresszes vagyok itthon bár próbálom minimalizálni.Ja és az a legszebb hogy a legellenségesebbek a tőlem fiatalabb kolléganők, gyerek-nélküliek. Pedig ők is ez előtt állnak...vagy remélem nekik még rosszabb lesz.

Nagyon jól fogadtak. Mindent megtettek, hogy segítsenek, mivel tudják, hogy nem könnyű megoldanom a gyerekek logisztikáját. Olyan volt, mintha el sem mentem volna.

De én nagyon rosszul éltem meg, korábban kellett visszatérnem a tervezettnél. A gyerekek elég jól viselték, egy-két hullámvölgy persze volt. Otthon egy darabig elég nagy káosz volt, de aztán kialakult.

A munkahellyel nem volt különösebb probléma, pedig rossz szájízzel jöttem el - így utólag belátom, hogy ebben nekem is szerepem volt. Kicsit más munkakörbe kerültem, a munkatársak nagy része ismeretlen volt, de könnyen beilleszkedtem, a munkába is hamar beletanultam. Szerencsére az itt dolgozók nagy része szintén kisgyerekes anyuka, akinek hozzám hasonlóan se igénye se energiája nincs a pletykálkodásra meg a kavarásra, bemegyünk, dolgozunk, néha felületesen elbeszélgetünk a gyerekekről meg a vasárnapi ebédről, nekem ennyi bőven megfelel.

A családdal már nehezebb volt. 4 évig voltam itthon, természetesen vezettem a háztartást, a férjem nehezen szokta meg, hogy ezentúl sokkal nagyobb részt kell vállalnia a gyerekek körüli dolgokból. Nem az volt a nehéz, hogy ő viszi őket reggelenként, hanem inkább az, hogy tartsa számon, van-e még otthon kakaó (hiszen ő látja) meg hasonlók. A gyerekek is rosszul viselték, sokat sírtak az elején.