Ebben az esetben hogy mondanátok el a párotoknak, hogy apa lesz?
2 éve vagyunk együtt, minden jól működik. De anyagi okokból csak jövőre akartunk babát. Gyógyszert szedek, de ezek szerint valahol hibáztam, és jön a baba.
Kicsit félek, megmondom őszintén.
Tehát röviden: mindketten szeretnénk babát, együtt, egymástól, nem ezzel van a baj.
Csak még nincs annyi félretett pénzünk, amennyit akartunk.
Tehát hogy mondjam el neki? Simán mondjam el úgy, mintha tervezett baba lenne, és mutassam ki a boldogságomat? Vagy közöljem vele, hogy ez a helyzet és várjam meg a reakcióját?
Mivel nem terveztétek most, ezért furcsa lenne előadni, hogy tervezett.
Viszont összejött, tehát mondd el neki, és meglátod mi lesz. De ha mindketten szeretnétek gyereket (bár nem pont most, de mégiscsak együtt és közösen), akkor nagyon rossz reakciója nem lehet.
Én szimplán elmondanám, hogy annak ellenére, hogy szedted a gyógyszert, most babát vársz, és hogy kicsit félsz, hiszen nem most terveztétek. És megkérdezném, hogy mit szól hozzá. Biztos, hogy nem vennék kiscipőt, vagy egyéb hasonlót, hiszen nem tudni, hogyan reagál, és nem akarnám, hogy azt gondolja, hogy szándékosan hagytál ki gyógyszert.
Van ilyen, hogy nem működik, majd figyelj arra, hogy később ne ezt a gyógyszert szedd majd, férjem tesója is így fogant egyébként, gyógyszer mellett, amit anyukája rendesen szedett, csak elfelejtette, hogy neki az a fajta gyógyszer nem működik:))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!