Hogy győzzem le a ''mindjárt felrobbanok'' érzést?

28 éves vagyok, 4 gyermekem van. 9, 8, 4, 2 évesek. Egyedül vagyok velük, mert a párom egész nap az erdőn dolgozik. Köztünk nincs probléma, nincsenek anyagi gondjaink. Nem vagyunk gazdagok, de kijövünk.

A két nagyobb gyermek nem közös, a volt férjem az apjuk. Mikor kiderült, hogy a két lány beteg, lelépett. Nem fizet semmit, nem látogatja a gyerekeket. A bíróság húzza az időt. Nem ez a baj.

A nagy autista, a 8 éves hiperaktív, mindkettő súlyosan táplálékallergiás. Szinte semmit nem ehetnek már. A legkisebb pedig tejallergiás. Tudtuk, mire vállaltuk a kicsiket. Nincs baj a betegségekkel, elvagyunk.

De sajnos a nagyok épp a dackorszak közepén. Borzasztóak. Nem fogadnak szót, ha kérek valamit, nem hajlandóak megcsinálni, visszabeszélnek, állandóan veszekednek, verekednek.

A 4 évesem hisztis, dacol, mindenen sír.

A kicsivel nincs gond, csak az, hogy nem beszél.

Ezt sajna nem tudom kezelni. Nem vagyok elég türelmes, hamar kezdek el kiabálni. Büntetésből le kell ülniük egyedül egy székre.

Erre rájön, hogy a párom családja ide jár koldulni. Kaját, cigit, pénzt....sorolhatnám. Nem adunk már nekik semmit. De idegesítenek, hogy még ők vannak megsértődve.

Van valami tanácsotok, hogy tudjak ezen változtatni? Nagyon megköszönném.