Tanácsolnátok valamit, erősítenétek mielőtt teljesen begolyózom?

Van két fiam, a nagyobb 5 lesz a kicsi 1. Szinte egyedül nevelem őket mert a párom kamionozik, jó esetben hétvégén van itthon. Mióta született a kicsi, teljesen megváltoztam. Imádom a gyerekeimet, de a nagyhoz semmi türelmem nincs, sokszor azt veszem észre, hogy olyanért is rászólok amiért nem is kellene. Próbálok odafigyelni, de teljesen kivagyok. Nem vagyok egy lusta plázacica, de nem bírom már egyedül a két gyereket a háztartást az ügyeket a mindent. A párom tulajdonképpen "csak" dolgozik, az összes ő, saját illetve közös ügyet én intézek, pakolok utána is mikor itthon van. Elegem van. Rendetlen, nem törődöm (eddig se volt sokkal különb, de mióta kamionozik főképp). Ezerszer elmondtam neki mi a bajom, de mint aki meg sem hallja. Átmenetinek indult ez a munka, 2 éve tart. Belefáradtam, elhidegültünk, teljesen olyan számomra mint egy lakótárs. Jövedelmem csak a gyerekek után járó van. Néha el tudok szabadulni egy 20-30 percre, de szinte semmit nem segít. Csak édesanyámra számíthatok aki dolgozik, beteg és az édesapját is ápolja. A barátok szép lassan elkoptak, aki megmaradt is sok a gondja kevés az ideje. Igazából kérdésem nincs, de jól esett kiírni.