Meselnel az erzeseidrol, ha a parodnak mástól van már gyereke?

Hasonló volt, amíg nem érte el a nagykorúságot a gyerek. Én egyszerűen kihúztam magam a helyzetből - nem az én gyerekem, döntsenek róla ők.

A gyerekkel nincs értelme versenyezni, két külön pálya. Nekem tiszta sor volt, hogy a gyerekét is szereti és engem is, természetesn máshogy mindkettőnket. Vetélytársnak soha nem éreztem.

Amikor közös gyerek született, az ex olyan agyament ötletekkel jött, hogy majd ő vigyáz rá. Ebbe viszont van beleszólásom, úgyhogy néhány határozott nem után leszállt a témáról.

Én a másik oldalon voltam. Apámnak új felesége lett és még két féltestvérem.

Jól nevelt gyerekek voltunk, de az a nő sosem tudott minket szeretni és elfogadni. Számára csak fölösleges pénzkiadás voltunk, akik a gyerekei elől eszik el a kenyeret. (pedig jómódúak voltak)

Rengeteg bántás, szurkálás, érzelmi terror ért minket tőle. Apám meg balf.. volt, nem tudta kezelni a helyzetet, nem tudott igazán minket úgy képviselni, hogy egyenlőek legyünk a másik két gyerekkel.

Most már felnőttünk, nekem is van két gyerekem, gyerkekkkel foglalkozom a hivatásomban is. El nem tudnám képzelni, hogy egy gyerekkel úgy bánjak, ahogyan az a nő tette velünk és még tenné most is, ha hagynám.

A párod gyerkének a nevelése az ő dolga, de ha nálatok van, akkor azért lehet vezetgetni, irányítani. Nem verseny kérdése ez. Ő a gyermeke, te pedig a párja vagy. Két külön szerep. Az ember másképpen szereti a párját, mint a gyermekét. És egyszerre szerethet több embert is:) A párod gyermeke is a párodhoz tartozik, az ő része. Miért vetnéd el, ha szereted a párodat?

A közösen töltött időt meg meg kell szervezni úgy, hogy mindenki jól érezze magát. Ha ritkán találkoznak, akkor természetes, hogy szeretne agyerkével lenni, kicsit a kedvében járni.

Biztos vagyok benne, ha te is egy picit elngeded ezt a féltékenységet és próbálos a gyermekét megismerni és elfogadni, kicsit a kedvében járni, a párod nagyon is hálás lesz érte:)