Ti milyen időközönként érzetétek hogy lemerültetek? Hogy ki kell mozdulni mert megfulladsz?

Durva, hogy ilyen pici babák mellett már ezt érzitek...Unalom, depresszió, fásultság, menési kényszer:(

Kicsit elsiettétek a gyerekvállalást, nem?

9-es vagyok, 31 évesen szültem, szerinted elsiettem utolsó??

Nem látsz bele mások életébe, ne ítélkezz.

Én pl. sajnálatos módon elvesztettem a férjem miután megszületett a gyerek, azóta egyedül vagyok vele, anyagi gondok, magány, stressz, persze, hogy kivagyok készülve teljesen idegileg és néha legszívesebben a falhoz csapnám a gyereket, csakhogy végre csend legyen és magamra maradhassak egyedül egy időre.

Az ember iszonyatosan ki tud fordulni önmagából a folyamatos stressz miatt.

Nézd, 11-es, mindannyian másmilyenek vagyunk. Van, aki tök jól elücsörög magában otthon akár évekig is, mert ilyen beállítottságú. Mások meg nem. Ez nem életkor kérdése. Én inkább mozdulok ki 2-3 órára, amíg alszik két etetés között és maradok mosolygós, kiegyensúlyozott, mint ülök otthon, mert ez az elvárás, aztán a felgyülemlett feszültséget a családomon vezetem le. Társasházban élek, sok a kisgyerekes család, látom nap mint nap azokat a tökéletes anyákat, akik egy percre se tágítanak a gyerekük mellől, mert milyen anya az már... És hallom a következményét. Sokszor sajnálom azokat a szerencsétlen gyerekeket, mikor hallom, hogy kérdeznek valami tök ártatlan dolgot, anyuka meg nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szól vissza.

Én be voltam zárva a terhesség nagy részében, mert veszélyeztetett terhes voltam, fel se kelhettem. Aztán két hétig voltam bezárva a kórháznak ugyanarra az osztályára, ugyanabba a szobába. Ezek után igen, alig vártam, hogy kimehessek a levegőre, hogy emberek között sétálhassak. Tudtam, hogy itt ez elítélendőnek számít, de nem érdekel. A gyerekem kiegyensúlyozott, mosolygós és szeretném, ha ilyen is maradna. Mások véleménye meg nem érdekel.

10-es voltam