Mit csináljak, ha még mindig csak kislányra vágyom?
Ez mindigis így volt, gyerekkoromban is csak kislány babával játszottam, mindig is csak kislányt szerettem volna. Dolgoztam bölcsiben is, persze, ugyanúgy elláttam a kisfiúkat is, de csak a kislányokat szerettem. Azt tanácsolták sokan, hogy várjak még a gyerekvállalással, mert amíg így gondolom, addig gyerekes vagyok hozzá és inkább ne legyen. De csak telnek az évek, már 27 vagyok, 4 éve férjnél, és nagyon szeretnék már kisbabát. De ha arra gondolok, hogy fiú lesz, görcsbe rándul a gyomrom.
Mit csináljak? Ne is vágjak bele soha?
A nők többsége egy bizonyos nemre vágyik, ha kiderül hogy nem az lesz amit vártak, pár nap alatt megtudnak vele barátkozni és már nem is bánják hogy más nemű lesz a baba. Szeretni fogod akkor is ha kisfiú lesz.
Én is lányt akartam minden áron, fiúnk lett és imádom, soha nem bánnám meg. Most meg lassan megszületik a kislányunk.:)
Hihi, az enyém is görcsbe rándult, mikor megtudtam, hogy kisfiam lesz (így utólag már tökre szégyellem ezt a dolgot, de így volt).
És el nem tudom mondani, hogy milyen mérhetetlenül imádom :). A saját gyereked teljesen más lesz, ezt tapasztalatból mondom.
Most éppen kislányt várok, de nála már úgy voltam vele, hogy totálisan mindegy milyen nemű lesz. Bár megfordult a fejemben, hogy a kisfiam miatt talán még egy kisfiú ideálisabb lenne, hogy esetleg jobban tudnának együtt játszani, de most már meg nem fordult a fejemben semmi negatív gondolat akkor sem mikor megtudtuk, hogy kislány.
Hát én meg azt mondom feleselgessen aggódsz. Mert majd mikor a szülő ágyon először magadhoz öleled a gyermeked akkor már teljesen mindegy lesz fiú vagy lány.
Nagybátyám volt úgy, hogy csak mindenáron fiút akart (fanatikusan), azt mond ha más lesz őt nem érdekli és haza sem hozza. Lány lett.
Nagymamámnak el kellett látnia a baját, hogy egyáltalán bemenjen a kórházba megnézni.
Mikorra meg jött már a második, azt hangoztatta reméli ez is lány lesz.
Na, mind ennek az a lényege, hogy ne aggódj. Ha ennyire vágysz gyermekre mint látszik, akkor biztos lehetsz benne, szeretni fogod bármi is legyen majd a végén.
Szia!
Én is hasonlóképpen gondolkoztam mint te!
Már egész kislánykoromban tudtam,és akartam,hogyha egyszer szülő leszek és várandós, nekem csakis lányom lehet.
El sem tudtam képzelni egy fiút:) Komolyan mindig mondtam "hát igen majd ha meglesz a lányom" Eszembe se jutott,hogy ha majd meglesz a fiam:)
Teherbe estem és mindamellett persze,hogy legyen tökéletesen egészséges a babám,már nagyon kíváncsi voltam arra,hogy vajon milyen nemű:) Pláne,hogy majdnem mindig míg meg nem tudtuk a nemét fiúról álmodtam:) ( Azt hozzá kell tennem,hogy nekem azért nem rándult görcsbe a gyomrom ha esetleg fiút mondanának):) De,hogy őszintén bevalljam,csak arra tudtam gondolni,hogy lány-lány,már már fanatikusan:)
Végül is kiderült,hgy kislány lesz:) Lehet,hogy már annyira szerettem volna,hogy "bevonzottam":) Ezt biztosra a 18.héten tudtuk meg. Volt nap mikor a drágám alig-alig akart mozogni a pocakomban,minden egyes vizsgálatra úgy mentem,hogy "ohh istenem csak legyen minden rendben vele"
És ahogy teltek/telnek a napok és a hetek és közeleg a szülés, tudod mit mondok neked? Amit magam sem hittem volna,hogy így át tud fordulni a világ ha valaki babát vár:) Már TÖK MINdEGY lenne,hogy fiú vagy lány, csak legyen minden a legnagyobb rendben és legyen makk egészséges:) Hidd el ha megfogan a babád,és telnek a hetek,megérzed,ahogyan mocorog a pocakodban,ahogyan csuklik,ahogyan reagál a hangodra, NEM fog érdekelni,hogy fiú vagy lány:) Csak az hogy Ő a tiéd...
Ha a szülőágyon megszületik a lányom és az orvos azt mondaná,hogy gratulálok fia született,hatalmas meglepődés lenne és úgy imádnám mint még soha senkit:) Nagyon boldog lennék akkor is:)
Elnézést tudom hogy hosszú lett:) Csak úgy kijött belőlem:)
Üdv egy 31 hetes kismama:)
5-ös válaszolónak pedig üzenem,hogy sajnálom,hogy a férjed/párod így reagál arra,hogy kislányotok lesz:( Ezt azért szomorú olvasni!! És nem is értem!!
Szerintem titkon az én párom is fiút szeretett volna,ő autószerelő és még nem tudtuk a nemét mindig mondta,nah majd jön velem szerelni,meg horgászni:) Aztán kiderült,hogy kislány és 180fokos fordulatot vett:) Most tök ugyanazt mondja:) Nah majd milyen tökös kis csaj lesz mert jön velem szerelni meg horgászni:D Imádom:) Nincs nap hogy ne beszélne,énekelne,simogatná a pocakom:) Sőt ő hozza a boltba oda nekem a rózsaszín kis ruhácskákat,hogy na ezt azért még vegyük meg -meg ezt meg azt:) Iszonyatosan várja már:) Nagyon örül,hogy bizony lányos apu lesz:) Boldog:) Azért írtam ezt le mert azért van ellenpélda.. És nagyon sajnálom,hogy másnak nem ilyen..:(
Mert ha lány ha fiú az Övé a gyermek!!!....
9-es félreértettél:)
Nekem nem rándult görcsbe a gyomrom,amikor arra gondoltam ,hogy "Úr isten és mi van akkor ha fiú lesz" érted:) Így értettem:) Ha MÁR megtudtuk volna,hogy bezony ő kukis lesz,lehet,hogy akkor én is elszontyolodok kicsit..:)
Csak amikor rá gondoltam akkor nem rándult görcsbe:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!