A kifejezetten csúnya babákat valóban szépnek látják az anyák?

Én csak a magam példáját tudom leírni: amikor megszületett a kislányom, őt láttam a világon a legszebb, legtökéletesebb újszülöttnek, még pár perccel a születése után is olyan kis formás és csodálatos volt, nem bírtam betelni a látványával.

Hónapokkal később amikor elővettem az újszülött képeit, már nem láttam annyira tökéletesnek, szép volt persze, de már észrevettem a felvizesedett kis püffedéseket a szeme alatt, a mindenhol hámló bőrét, a kicsit meggyűrődött fülét... de ezek valahogy a születése utáni első napokban nem tűntek fel.

Én is hasonlóan gondolom, mint egy korábbi válaszoló, hogy ez valószínűleg az evolúció során kialakult dolog, mert az anyának tűzön-vízen át meg kell védenie az utódját, legyen az szabályos vagy éppen szabálytalan, netán csúnyácska gyerek.

Egyrészt ami neked csúnya, talán másnak szép, és fordítva. Nehogy már mindenkinek egyformának kelljen lenni, ugye? Rossz lenne, ha mindenki csak szőke lehetne, mert az a szép valaki szerint, a barnák meg csúnyák. :)

Másrészt szerintem nem mindenki látja szépnek a gyerekét, de attól még az övé, és imádja. Teljesen mindegy, hogy szép, vagy nem. Mármint a te ízlésedhez passzol-e vagy nem. Van olyan, aki annyira elfogult, hogy bármilyen a gyerek, csak a jót veszi észre, más meg realistább.

Az összes eddig leírt dolognak az az oka, hogy különbözőek vagyunk, ilyen egyszerű.

Ez a kérdés elég érdekes, és elég összetett dolog.

Én is anyuka vagyok, 4 szép gyerekkel, nekem ők a legszebbek, mert a szépség szubjektív fogalom, de azért az elfogultságom mellett reálisan látom a valóságot.

Az első fiam mikor megszületett, már a szülőszobán nagyon formás csecsemő volt, mondták is a csecsemősök, hogy ritka az ilyen szép szabályos formás újszülött. Na néhány hét alatt annyit változott, anyatejes lévén degeszre ette magát, úgy nézett ki mint egy Michelin baba, tele hurkákkal, arcbőre kipattogzott, hát minden volt csak nem szép.

Második fiam már nem volt ilyen szép csecsemő, vékony volt és hosszú, nagy elálló fülekkel, Marslakócskának hívtuk. Tudtam én hogy nem szép, de nekem aranyos volt.

Mostanra fordult a kocka, ő a szépfiú, bomlanak érte a lányok.

A harmadik a lányom mikor megszületett nagy fekete csutak hajjal, beszűkült szemekkel, mint egy kis kínai baba, nekem nagyon szép volt. Sokat változott, most 4 évesen egy szőke kék szemű csinos kislány, mikor visszanéztem a csecsemőkori képeit, ledöbbentem, hogy ezt láttam én szépnek, kifejezetten csúnya volt.

A negyedik még most csecsemő, alakulóban van.

Mert hát az a lényeg, hogy a babák sokat változnak hétről hétre, hónapról hónapra, mások a testi arányaik, nagy a fejük a testükhöz képest, rövid a kezük-lábuk, többnyire kövérek, hurkásak, van aki ezt szépnek látja, van aki nem.De mindenki csecsemőként kezdi az életét, és szerintem bájos ez az időszak a maga nemében, én egy csecsemőre sem mondanám azt hogy csúnya, számomra aranyosak még aránytalanul is.

Az már más kérdés, amit a kérdező is boncolgat, hogy ki miért rakja fel fotóit babájáról a facebookra.

Az én véleményem, hogy akár szép akár nem szép az adott csecsemő nem kéne a nyilvánosság elé tolni élete mindennapjait, de persze ez mindenkinek szíve joga, csak hát a gyereknek is lennének személyiségi jogai, de mivel még picike nem tudja elmondani hogy anya figyelj már, nem akarok többszáz ember előtt előnyös és előnytelen fotókon virítani.Pár év múlva majd megmondja hogy anya szedd már le ezeket, mert kinevetnek az osztálytársaim.

Hallottam már ilyen történetet, mivel pedagógus vagyok, és a tanítványaim is bejelölnek szép számmal, sok ismerősöm van, de úgy gondolom nem tartozik mindenkire minden. Babafotót pl. csak a közeli ismerőseim számára szoktam megosztani, amibe csak a szűk rokonság és 1-2 barát szerepel.

Mikor még nem volt gyerekem, jó 14 éve mert a legnagyobb már annyi, még nem volt számítógépünk, nem volt fb, nem láttam sokezer babafotót, bájosnak, szépnek láttam minden kisbabát. Mikor már anyukaként regisztráltam a fb-on, szívesen és érdeklődve nézegettem a babafotókat. Egy darabig. Aztán meguntam, elveszítettem az érdeklődésemet,mert túl sok az amit jópáran művelnek a gyerekeikkel. Akár szép, akár nem szép, ez már nem szép.

Érdekes kérdés és szerintem nem igazán lehet megválaszolni, hisz nem tudjuk mit gondolnánk a saját gyerekünkről, ha hirtelen amnéziásak lennénk és elfelejtenénk, hogy ő a mienk. Két gyerekem van az egyikőjüket rögtön szülés után láttam a másikójukat pár órával később egyiket sem láttam kifejezetten szépnek (mindketten szőke hosszú hajjal születtek, előttük csak fekete hajú, vagy kopsz újszülötteket láttam), de pár hét múlva a világ legszebb gyerekeinek láttam/látom a mai napig.

Egy gondolat itt az undorító és egyéb negatív hozzáálláshoz. Amíg nem volt gyerekem addig sem gondoltam egy babáról sem, hogy undorító, voltak téves képzeteim, hogy majd az én gyerekem nem fog a boltban hisztizni, MERT MAJD ÉN megnevelem :) azóta tudom, hogy ez nem így működik, de számomra nagyon fura, hogy egyik embernek a másikról (főleg egy babáról, aki aztán tényleg nem tehet a kinézetéről) az a véleménye, hogy undorító. Fura lelkületű emberek vannak :( szomorú

Nekem 4 gyermekem van. Az első szép, átlagos baba volt, a második egy bűnronda, gnóm. Torz fejjel, piros pöttyökkel, csúnya színe volt. A 3. meseszép volt. Mindhárom gyönyörű kiscsaj lett, még idegenek is odajönnek, hogy milyen szépek. A legutóbbi ovis-sulis fotózáson odajött a fotós, és mondta, hogy tökéletesek lennének gyerekmodellnek.

A 4. gyermekem a maga módján szép volt, viszont a bőre 10 számmal nagyobb volt rá. Csupa ránc volt, amin rengeteget röhögtünk. Most 15 hónapos, szőke, kékszemű kis pasi, és minden elfogultság nélkül mondom, hogy a legszebb kisfiú, akit valaha láttam. És erre rátesz egy lapáttal, hogy kiköpött olyan, mint a bátyám volt, míg élt.

nem olvastam végig a kommenteket

A lányom igazán szép baba volt, bájos és törékeny, mintegy kis tündér, már egészen icipicinek is, és nem csak az én szememben, vadidegenek ácsingóztak állandóan a babakocsinál, vagy elegyedtek beszédbe velünk csak őmiatta, szinte állandóan. Lassan 7 éves, igazán szép kislány (de szerencsére nem ez a legjobb tulajdonsága).

Viszont a fiam... na ő szegénykém kifejezetten randa volt. Dehogy láttam én szépnek! Nagyon is fájón tudtam, hogy nem az - de elfogadtam olyannak, amilyen, azonnal és fenntartások nélkül.

Szegénykém nagyon megszenvedte a születését, összenyomódott a koponyája, mindét szeme bevérzett és kékes-lilás felpüffedt mokeszok voltak rajta mint egy panda foltjai, a fülei meg totál begyűrődtek a hallójáratába mindkét oldalon, úgyhogy szinte lapos volt ott ahol a fülkagylónak kellett volna lenni, az orra meg el volt laposodva mint egy profi bokszolónak. Az arcát azon nyomban véresre karmolta a kalimpálásban amint kijutott, és mindennek tetejébe az újszülöttosztályon elkapott valami fertőzést, amitől az egész gyereket tetőtől-talpig beborították a gennyes kiütések.

Úgyhogy szerencsétlen minden volt, csak szép nem. De az enyém volt, és élt, és egészségesnek tűnt, mindannak dacára amilyen komplikációkkal született, úgyhogy pont lesz*rtam hogy néz ki, csak annyi fordult meg a fejemben futólag, hogy szegénynek mennyi bántást kell majd vajon elviselnie a külseje miatt.

Szerencsére nem így lett. Egy goblint vittem haza a kórházból és úgy kikupálódott pikk-pakk, hogy egy kis királyfi lett :) . Nem világszépe, de bátran ki merem jelenteni, hogy igazán helyes kis pasi, reálisan látva a hibáit és előnyit is - már ami a külső tulajdonságakat illeti.

és nem, nem posztoltam tele a netet sem az ő, sem a tesója újszülöttképeivel (pedig ő aztán gyönyörű baba volt!), mert annál sokkal privátabbnak érzem ezeket.