Mi a baj velem? Miért érzek igy sokszor? Nem vagyok tán depis? Vagy rossz anya vagyok? Vagy csak kimerült idegilek? Jó tanácsok nagyon jól estének

Nyugi, tényleg nem vagy egyedül! Én már majdnem 5 éve vagyok itthon, a lányom 3,5 éves, a fiam 1 múlt.Imádom őket!!!! De nagyon nehéz két kicsivel. A férjem 8-4-ig dolgozik, egész nap én látom el őket úgy, hogy a kicsi most ugye menne, menne, de a "nagy" is igényelné a figyelmet, mert még oviba nem jár. Ráadásul férjem államvizsgákra készült és fog is, úgyhogy hétvégéken is tanul. És megfejelve az egészet most rakom össze a lakást, mert költözni fogunk. A férjem így két hetet itthon van, most aztán látja, hogy mi is ez. A férjedet is egyszer magára kellene hagyni pár napra a gyerekkel, hogy meglássa, nem "csak" gyereket nevelsz.

Nekem semmi kikapcsolódásom. Én is nagyon nehezen viselem már a monotonitást és elég sokszor leszek ideges. Úgy gondolom, ez "természetes" ebben a szituációban. Az ember társas lény, fontosak az ingerek, az élmények, amik most nem túl sokrétűek. Sokszor azt gondolom, hogy lehet nem is értem meg erre a feladatra, elgondolkodom, hogy vajon mások hogyan csinálják, hogy vajon nekik is rámegy valamennyire a kapcsolatukra, hogy szoktak-e valahogy kikapcsolódni vagy ha nem, hogyan bírják. Lehet, hogy csak nem panaszkodnak vagy tényleg jól érzik magukat. De akkor azt meg hogyan kell csinálni?

Szóval van bajom nekem is:D

Tegnap a barátnőm is mondta, hogy ennyit nem sírt életében, mint amit eddig, mert ő is belefásult abba, hogy a négy fal között van, a lánya csak megy, megy, pakol, mindent ledob. Másfél éves lesz.

Az a baj, hogy ha visszagondolok erre az időszakra, amit itthon tölthetek a gyerekeimmel az jut eszembe, hogy életem legjobb időszakának kellene lennie, hogy láthatom két ember életének kezdetét, ahogy nőnek, mozogni és beszélni kezdenek és azt érzem, hogy lepörgött az egész, mindjárt vége, mehetek a mókuskerékbe és nem tudtam kiélvezni. Ez nagyon elszomorít és pánikolni kezdek tőle!!!!