Hogyan változott a házasságotok a gyerek születése után?

1 gyerekünk van, másfél éves, most tervezzük a tesót.

Nálunk is kicsit több a vita, mióta megszületett a lányunk, és érdekes, de az én férjem is nagyon aggódós. Kis túlzással, de ha megbotlik a kislányunk és beüti valamijét, akkor rohanna az orvoshoz. Kedves első, lehet hogy összebeszéltek a férjeink? :)

Mondjuk én mindig azt mondom, hogy inkább ilyen legyen, minthogy le se tojja, mi van a gyerekkel, persze tény, hogy néha picit idegesítő.

Egyébként alapvetően minden rendben van köztünk, az érzelmeink nem változtak egymás iránt, szeretjük egymást ugyanúgy, ami kicsit hiányzik mindkettőnknek, hogy többet legyünk együtt (nemcsak a szexre értem, hanem a kettesben töltött, romantikázós, mozizós, sétálós kikapcsolódásra is gondolok). Ilyesmire sajnos kevesebb időnk jut, jóformán szinte semmi.

Előtte is nagyon harmonikus volt a viszonyunk, de most aztán még jobb.

A férjem csodálatos apa, úgy néz a gyerekre, mintha egy angyal lenne, kímél engem, szeret, mi most lettünk igazán egy család. És most lettünk férfi és nő, eddig fiú és lány voltunk.:) Az én férjem egyébként sem kelne ki magából soha, hiszen nem rossz ember, ahogyan én sem üvöltözöm senkivel, nem ezt hoztuk otthonról.:)

30 N, 31 F

Először jött egy fantasztikus eufória, hárman vagyunk a világ ellen, stb. stb. Az első fél év tökéletes harmóniában telt - kaptunk egy baromi rendes, soha nem síró, minden éjjelt átalvó mosolygombócot. Aztán a lányunk hét hónapos korában minden jött egyben, nem sorolom fel, családi problémák (főként egészséggel kapcsolatos, a férjem oldalán - mivel ő orvos, ez őt sokszorosan leterheli, mert az egész család tőle vár csodát, plusz némi munkahelyi zűr is) de főként az volt a gond, hogy a lányunk is totál kaotikussá vált 2 hónapra (míg ki nem jöttek a felső metszőfogai, meg egyáltalán: szeparációs szorongott, semmi nem tetszett, sehogy nem volt jó, egész nap nyüszizett). Na abban az időszakban lerobbantunk kissé, ilyen fajta krízist addig még nem éltünk át. Nem volt szex sem, kedv sem igazán a szexhez, nem voltak a régi nagy beszélgetések, elmaradtak az addig totál rendszeres összejövetelek, amelyeket gyerek mellett is gondosan megtartottunk (persze baba-kompatibilisen), elmaradt a heti egy közös kettesben töltött vacsi, és kicsit mindketten lerobbantunk. Minden bajunk volt a világgal, aztán egymással is. Ez 3-4 hónapig tartott (kb. karácsonytól húsvétig, tavaly). Aztán egy nap rádöbbentünk egymásra - végigbeszélgettünk egy éjszakát (eleinte veszekedésnek indult) és onnantól datálva igazából visszabillent minden. Kitaláltunk egy haditervet arra, hogy hogyan ügyeljünk egymásra és arra, hogy továbbra is harmonikus, békés légkörben létezhessen a kislányunk, kitaláltuk, hogy hogyan oldjuk meg az egyéb gondokat, ill. kitaláltuk az utat, hogy hogyan viseljük el, amit egyelőre megoldani nem lehet. Hetente egy délelőttöt fixen kettesben töltöttünk, én újra elkezdtem sportolni, és a férjem is hasonlóan tett, mind kívül, mind belül visszaváltoztunk a régi ÉNünkké, és onnantól azt hiszem, kisebb hullámvölgyekkel minden szuperül működik hála Istennek.

A férjem egyébként elejétől kezdve rengeteget segít a kislányunk körül, ilyen jellegű gondunk nem volt, egyszerűen annyira kikészített az a két hónap a fél éve totál nyugis babázás után, mint amennyire nem is képzeltem volna. Plusz én otthonról baba mellett is dolgoztam, és úgy festett a helyzet, hogy a kiscsaj nappal fél órát pihent, éjjel aludt csak, és míg ő éjjel aludt, én dolgoztam... A férjem eközben egy studyt vezetett, alig volt itthon. Brrr, szörnyű volt...

Rengeteg beszélgetés, és igazából a másik feltétel nélküli szeretete - nekünk ez jött be.