Egyetértesz azzal, hogy egy nő mindig magának szül?
Igen is meg nem is.
Igen, mert fel kell készülni mindenre. Mondjuk ez igaz apára is, hiszen egy anyával is történhet bármi.
Nem, mert amíg együtt van a család, addig mindkét szülő vegye ki a részét a gyerek körüli feladatokból.
Nem igazán. Abban egyetértek, hogy úgy szerencsés gyereket vállalni, hogy akár egy szülő is el tudja tartani, ha úgy adódik (de szerintem ez egyáltalán nem csak az anyára vonatkozik), mert sajnos tényleg előfordulhat, hogy a szülők közül valamelyik életét veszti, vagy akár valami betegség/baleset miatt munkaképtelen lesz, vagy egyszerűen csak elveszíti az állását és huzamosabb ideig nem talál másikat, manapság ez sem ritka sajnos.
De abból a szempontból viszont nagyon nem értek egyet, hogy a gyereknek KÉT szülője van, akármi is történjen kettejük között, szóval ha el is válnak, akkor is kötelessége mindkettőnek a lehetőségeihez mérten részt vállalni a gyerek eltartásában, nevelésében.
Nade azzal meg végképp nem értek egyet, amit itt valaki írt, hogy az apa "besegít" a gyerek körül az anyának. Mindkettejüknek a gyereke! Nyilván szülni és szoptatni csak a nők tudnak, de ezen felül bármi mást el tudnak végezni a férfiak is. Tény, hogy az esetek többségében a nők maradnak otthon a pici gyerekkel, így napközben ők látják el, de ha már mindketten otthon vannak, úgy gondolom, ez már kettejük feladata, hiszen erre vállalkozott a férfi is, a nő is.
De visszatérve a kezdőgondolathoz, igen, fontos lenne, hogy szükség esetén egy szülő jövedelméből is fel lehessen nevelni a gyerekeket.
Nekem ez a kifejezes nagyon bantja igy a fulem. A gyerek nem targy, nem egy ujabb szerzemeny, amit magunknak szulunk.
Persze, nagyon jo az, ha nincs nelkulozes es nincs anyagi bizonytalansag, de aki szeretne felnevelni egyet-kettot-tobbet a kovetkezo generacio tagjaibol, az miert ne tehetne meg... Nem vagyunk egyformak, nem vagyunk egyforman szerencsesek, gazdagok, ugyesek, stb. Barmi tortenhet azzal az anyaval is, aki biztosra szult, de annak is megoldodhatnak a gondjai, aki bizonytalanra. Az elet nem kiszamithato es sokan kenytelenek kockaztatni, ha "nyerni" akarnak. Ha mindig csak a biztosat varjak, akkor elszalasztjak a lehetosegeket es vegul lemaradnak mindenrol. Persze, mindig ott vannak a szerencses kivetelek (akiknek igy vagy ugy bejott az elet), de a tobbseg sosem ebbe a taborba tartozik.
Először is azzal kezdeném, hogy a feltett kérdés és a magyarázat teljesen ellent mond egymásnak, hisz tartalmilag az egyik erről szól a másik pedig arról, totálisan nincs összefüggés.
A kérdésre válaszolva: Egyáltalán nem értek egyet, hogy a nő magának szül, ha így van, akkor konkrétan nem is érdekli a párja/férje. Egy gyerekhez két ember kell. Ha egy kapcsolatban bevállalják a gyereket, akkor az két ember felelőssége, nem csak magának szül a nő. Jó esetben tervezik a gyermekáldást, így szó jöhet 2-3 vagy akár több gyerek, akit bevállalnak, de egyedül már nem tudnának felnevelni. Ez a második rész. Sokan elfelejtik, hogy ott van a család többi tagja. Nálunk legalábbis úgy van, hogy összetartásban élünk és mindig segítsük egymást bármivel.
Kismama vagyok, de soha de soha, egy percre nem gondoltam volna, hogy magamnak szülök. Ketten vállaltuk, bármi történjen akkor is a kettőnkké lesz a piciként.
Nem egyátalán nem,úgy gondolom a gyerek két fél döntése,illetve egy nő és egy férfi is kell hozzám két ember aki szereti egymást és gyereket szeretnének vállalni,vagy ha becsúszik akkor is közösen vállalják.Úgy gondolom nem véletlenül vagyok a párommal,nem véletlenül Ő az apja a gyereküknek,közösen vállaltuk,lényegtelen,hogy nálunk meglepetés baba volt,de mindenképpen egymástól szerettünk volna gyermeket,mert együtt szeretnénk élni,és felnevelni.
Ez a nő magának szül, szerintem inkább olyan belemagyarázós duma,ha valaki nem jó párt választ,vagy a többinek aki irigy,hogy valaki többet is bevállal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!