Anyukák! Nektek maradtok igazi barátaitok? (Nem az együtt toljuk a babakocsit haverokra gondolok. )

Értem a kérdésed. Én anyuka vagyok, férjjel. A barátnőim is követtek szépen sorban, egy-két kivétellel.

Aki kb. velem egyszerre haladt ebben az élethelyzetben előre, azzal tartjuk gond nélkül a kapcsolatot, aki viszont nem, hanem még egyedülálló, ő vele valóban sokat ritkultak a találkozások. Én nem tudok már úgy és annyit mozdulni, mint régen, pláne nem este, - ha van is rá mód, azt ki kell használnunk sokszor párommal a házasság építésére - (évi kb 3 alkalom ez kb.) és amikor és amilyen programokra meg hívom a lányokat, az nekik szerintem nem buli. (szombaton jöjjön át, menjünk együtt fagyizni, játszóra) így aztán érthető módon elmaradoztak. A témáim nem a gyerekeim, főleg figyelek is arra, hogy ne szűküljek be, de gyerekvigyázóm nincs nagyon, így a jelenlétük az adott. Én úgy érzem, ez az egyedülálló barátnőimnek nem igazán program, hogy velem legyenek.

A tünetek, hogy sokszor lemondják a meghívást, vagy nem érnek rá, stb. Nem haragszom. Egyébként, akik meg később férjhez mennek, mindig hívnak az esküvőre, s mikor jön a baba, ők is jönnek hozzám:-) kérdezgetnek, figyelgetnek, érdeklődnek:-)

De szerintem, ha lenne rendszeres bébiszettelési lehetőségem e két lánnyal is többet tudnám tartani a városban este mászkálós kapcsolatot, de nincs.

Ha a helyedben lennék, azt hiszem akár törekednék új, egyedülálló lányokkal való kapcsolat építésre is, vagy próbálnék kicsit simulni a családos barátnékhoz, ha nem akarom őket elveszteni. Próbálnék kicsit beillszkedni oda, ha engedik.

Nekem rettenetesen megkoptak a barátságaim, de őszintén szólva nem bánom. Van olyan, aki a szülésem óta egyszer meg nem keresett, hogy hogy vagyunk, holott korábban legjobb barátnők voltunk...

Kb két igaz barátnőm maradt, akik teljesen alkalmazkodóképesek, és én ezért nagyon hálás vagyok nekik. Jönnek, segítenek, babázunk, de közben ugyanúgy beszélgetünk, mint régen, szóbakerülnek a pasik, szex, intimebb témák. Persze ez lehet máshogy lesz később, amikor már nagyobb lesz a babám, most 10 hónapos.

Néha a férjem estére bevállalja a kicsit, én pedig elmegyek velük szórakozni, iszogatunk, nevetgélünk, úgy, mint a régi szép időkben. Ehhez persze kell egy tündéri férj közreműködése is, hálás vagyok, hogy nekem megadatott.

Az elkopott barátságokat két oknak tudom tulajdonítani: a volt barátnőim egyik része egyszerűen nem tud mit kezdeni azzal, hogy anya lettem , azt hiszik, hogy a pisis peluson meg a babarucikon kívül másról nem is lehet velem beszélni, pedig ez egyáltalán nincs így. A másik részük pedig (konkrétan 3 személyről van szó) iszonyatosan féltékeny rám, kb gyűlölnek azért, mert boldog családom van, nekik pedig nincs. Elkeserítő, de már túlléptem a dolgon. Én mindig örültem az ő sikereiknek, fáj, hogy ők nem így vannak az enyémekkel, dehát ez van.

Sziasztok,

én is egyetértek abban, hogy a játszótéri felületes ismerettségek nem barátságok és nagyon nehezen alakul ki ott igazi barátság.

Szerencsés vagyok valamennyire, mert nekem a felnőttkori (férjhez menés előtti, gyermekszülés előtti) igazán jó barátnőimmel (3an vannak) megmaradt a jó kapcsolat, általában az egyikkel hetente, a másik kettővel 2 hetente találkozunk.

Érdekes, hogy annak ellenére maradt ez így, hogy nekik nincs családjuk, férjük, gyerekeik (illetve az egyik most kismama).

Egyébként én is egyedülálló vagyok. A barátságunk szerintem azért is maradhatott meg, mert szilárd lábakon állt, nemcsak az érdeklődési kör, hanem talán az alapszemélyiségünk is hasonló lehet (kettővel a szakmánk is hasonló, pénzügyesek vagyunk csak más- más szakterületeken, különböző profilú cégeknél).

...és hiába vagyok egyedülálló, soha egyikre sem bíztam még rá a gyermekemet is (most ovis), megoldom mindig másként. lehet, hogy ez is szempont- engem is borzasztóan feszélyezne, ha valaki azért tartana velem barátságot, hogy legyek vésztartalék, ahová lepasszolhatja a gyermekét.

Ok, egy barátságba bele férhet időnként, de pont az a jó, hogy tudom, hogy ők bármikor segítenének, ők pedig tudják, hogy én nem használom ezt ki és "indokolatlanul" nem veszem igénybe.

(ez azért jutott eszembe, mert egy jó ismerősöm épp velem próbálkozott be korábban- pont úgy, hogy eljött a fél éves kislányával, aztán ott hagyta rám 1 órára előzetes megbeszélés nélkül- de nem volt vészhelyzet, ment kozmetikushoz... pfff. Ehhez képest ebből az alaklomból is 3 óra lett úgy, hogy semmit nem adott a gyerekkel- közben ott volt az én fiam stb- és ezt nem egyszer játszotta el, mire bizony én leépítettem)

Mások vagyunk, de én nem szeretem a kényszert és főleg úgy nem, ha közben a másik ember csak kihasznál (kozmetikushoz menni nem életbevágóan fontos).

Bevallom őszintén, hogy mivel teljesen egyedül vagyok (nincsenek nagyszülők, testvér külföldön stb.), így nekem a legjobban egy színház vagy egy komolyzenei koncert hiányzik- de arra gondolok, hogy már csak 1-2 évet kell kibírni pl. koncert nélkül- ahová tudom, viszem magammal a kisfiamat, ahová nem, arról bizony most le kell mondani.

De nem teljesen: tudom, hogy nem ugyanaz az élmény, de komolyzenét cd-ről is lehet hallgatni stb.

Étterembe a kisfiammal már normálisan el tudtam menni sokkal korábban is, úgy nevelem, hogy tudjon viselkedni :) és a barátnőim tudják, hogy ezt csak így tudjuk megoldani.

A jó beszélgetések természetesen megmaradtak szerencsére, sőt akár a közös vásárlás is: kicsi kompromisszumot kell kötni. Egyszerűbb, ha mindenki hozzánk jön, én szívesen készülök- nyugodtan tudunk a kanapén ülve kávézni, ha a kisfiam délután alszik vagy ha lefektettük, akkor még este folytatni. Nem olyan nagy tragédia, hogy nem egy trendi kávézóban tesszük mindezt :)

Amikor pedig a kisfiam ébren van, akkor tudunk azért úgy is beszélgetni, hogy mindenkinek jó legyen egy kicsit: akkor leülünk a földre és "legózunk együtt" a fiammal- (ő épít, mi csak díszletnek kellünk)- vagy egy-egy parti társasjáték szinte felüdülés a nem gyerekeseknek :)

Érdekes, hogy nekem meg pont olyan barátnőm nincs, akivel a gyermeknevelési dolgokat tudnám megbeszélni.

Szerintem az is sokat számít, hogy 30 felé (vagy afelett- én 37 vagyok) már mások is lesznek az igények- bulizni már nem vágyom, egy jó könyvnek örülök.

Alapvetően nyitott lennék új barátságokra is, kisgyermekes édesanyákkal- ha pedig egyedülálló is valaki, akkor méginkább lenne "közös pont"- de nincs ilyen a környezetemben.

A barátságok fenntartásáért, építéséért áldozatot kell hozni, munka, háztartás, gyermeknevelés mellett persze nem egyszerű, de azért olyan jó, hogy nem vagyok tök egyedül a világban :)

Szép napot.

...előző vagyok.

Kicsit pontosítok, nehogy félreérthető legyen.

..."semmit nem adott a gyerekkel" nem azt jelenti, hogy bármit vártam volna érte, hanem arra értettem, hogy tiszta ruha, pelenka, cumi stb. sem volt és nem mindent tudtam gond nélkül pótolni (pl. tápszerem akkor már nekem csak nagyobb babának való volt, azt nem mertem odaadni neki- a picinél még nem nagyon volt hozzátáplálás- úgyhogy szerencsétlent kis babateával próbáltam nyugtatni, míg a drágalátos édesanyja nagy nyugodtan megjött...)