Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Aki az első babájával végig...

Aki az első babájával végig veszélyeztetett terhes volt, annak a 2. terhessége hogyan alakult?

Figyelt kérdés

Nekem végig feküdnöm kellett, mert keményedett a hasam, megrövidült a méhnyakam. Amikor gyalogoltam, azt hittem megszülök, annyira feszült, annyira nyilalt. 40. hétre szültem végülis.

Azon gondolkodom, hogyha szeretnék mégegy kisbabát, akkor mi lenne, mert itt van az örökmozgó fiam, aki most 13 hónapos.

Lehet, hogy nem tudnám kihordani? Merjünk belegávni? Én nagyon szeretnék testvért, de félek, hogy nehogy baj legyen a 2. terhességnél.

Volt valaki hasonló helyzetben?


2009. dec. 22. 16:48
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

Nekem is pont így zajlott az első terhességem. Atztán a második is veszélyeztetett lett, de más okból. Az elsőből tanulva már a terhességem( a második) elejétől szedtem a magnéziumot és nem emelgettem az akkor 2 éves lányomat. Aki nagyon ügyesen megértette, hogy anyának most sok mindent nem lehet. Na, nem is nyílt ki a méhszáj 24 hetesen( mint az elsőnél), de a baba feje már hamar beékelődött és a dokim állandóan azzal riogatott, hogy koraszülés lesz. Próbáltam pihenni, de annyit nem tudta mint az elsővel és mivel jól éreztem magam( nem voltak keményedések) nem is kívántam a pihenést. A kocsikázást is jobban bírtam: az elsőnél a hányingerrel is küszködtem és a vége felé már csak majdnem fekve tudtam autóban utazni.

Na, a lényeg, hogy 38 hetes vagyok és még egyben. Az elsőt is 40. héten szültem. De most nem bánnám, ha hamarabb jönne, mert a feje annyira lent van, hogy olyan érzés, mintha rajta ülnék. De ezt a 2 hetet már féllábon is kibírom.

Szóval ne félj belevágni! Lehet semmi problémád nem lesz a másodikkal. Azért kell hozzá egy együttműködö nagytesó, szóval azt várd meg, hogy egy kicsit nagyobb legyen.

2009. dec. 22. 17:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Igen én voltam. Az elsővel végig feküdnöm kellett, a másodikkal semmi baj nem volt, végig cipelgettem a nagyobbat.És 39. hétre született.
2009. dec. 22. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Nahát azt elfelejtettem, hogy 2 év van köztük.
2009. dec. 22. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

Szerintetek akkor még várjak? Elég örökmozgó a fiam. Igazából mindenhol azt olvasom, hogyha a kistesó 2 éven belül születik, akkor ugyanaz a mértékű tgyás és gyed jár, ha kicsúszik a 2 évből, akkor nem jár ugyanaz.

Nektek ez hogyan alakult, megkérdezhetem?

2009. dec. 22. 17:28
 5/9 anonim ***** válasza:
A munkaviszonyod folyamatosan megvan? Nekem megszűnt az első baba gyede alatt, így álláskeresési járadékról mentem tgyásra és gyedre másodjára, így az én esetem nem mérvadó, ha neked van munkaviszonyod.
2009. dec. 22. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Elvileg van, dehát bármikor megszűnhet jogutód nélkül, ezt nem lehet tudni.

Max. gyedet kapok jelenleg.

Én már nagyon szeretnék kistesót, már most, de számít nálunk minden fillér, ezért kérdezem tőletek ezt a gyed részét is.

Köszönöm a válaszokat, még írhattok tapasztalatokat, megköszönöm

2009. dec. 22. 17:44
 7/9 anonim ***** válasza:
Első vagyok. Nekem májusban járt le a GYED, akkor megigényelte ma GYES-t, igaz akkor már tehes voltam, csak még nem tudtam róla. Meg az elején még úgy sem lehet biztosra menni. Szóval 1 hónapig kaptam a GYES-t aztán szóltam a munkahelyemen, hogy "hogy jártam". És azt javasolták, hogy menjek visza "dolgozni", persze csak papíron. Kiadták a maradék szabimat és amikor ez lejárt, akkor felvetetem magam táppénzre: addigra amúgy is veszélyeztetett lettem, de az első terhesség miatt is felvettek volna szerintem. Így most is még táppénzt kapok és állítólag ugyanannyi lesz majd a TGYÁS és a GYED, mint az elsővel volt. De, hiszem, ha látom. Mert annyi féle variációt hallottam már. Valahogy majdcsak kijövünk. Mindenesetre azért örülök, hogy nem kellett GYES-en maradnom, mert az nem valami sok.
2009. dec. 22. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Bár én nem feküdtem, csak sokat pihentem, mert 4X véreztem és a 20. héttől végig keményedtem, a szomszéd épületbe meggondoltam, hogy átmenjek-e boltba...

A másodikkal eddig semmi gond, bár a keményedés megvan a 16. héttől (függetlenül attól hogy szedem a mgot, sőt, az elsővel erősebb gyógyszereket is szedtem..) Lányom 18 hós, pocaklakóm 30 hetes.

Én nem adnám fel a kistesó álmát:-) Főleg, ha van aki tud segíteni, és néha leköti a babát, amíg pihensz. Én is többet ülök, ülve játszunk, és sokat van mamánál is a lányom.

2009. dec. 22. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Segítség, az sajnos egyáltalán nincs. De, egyáltalán, csak a párom.
2009. dec. 22. 20:08

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!