Te adnád ugyanazt a nevet, vagy inkább másik nevet választanál születendő gyermekednek?

A bátyámék jártak így annak idején annyi különbséggel,hogy 6. hónapban vesztették el a kislányt.Alexandra lett volna a neve a kicsinek.

Végül mikor sikerült megint teherbe esnie a sógornőmnek eszükbe sem jutott ezt a nevet választani.A mai napig könnybe lábad a szemük ha ezt a nevet meghallják.Jelen esetben sem értem,hogy hogy jutott eszükbe de lehet nekik így könnyebb feldolgozni az előző tragédiát.Nem vagyunk egyformák.Ha én így járnék nem tudnám ugyan azt a nevet szánni.

Én nem adnám a magam részéről, és nálunk volt a családban vetélés, édesanyám kétszer is elvetélt de ugyanazok a nevek soha nem kerültek szóba. Aztán végülis kisöcsém született, így már máshol kellett keresgetni :)

Viszont egyik barátnőm szintén elvetélt, így a következő babánál teljesen kizártnak tartották kezdetben, hogy az első babának szánt nevet kapja a második baba. De végül mégiscsak addig keresgettek, ízlelgették a neveket, hogy mégiscsak amellett a név mellett döntöttek, amit eredetileg kigondoltak. Szerencsére minden renden volt azóta 1 éves nagyfiú :)

De hogy mi vezérli az embereket az egyik, illetve másik megoldásban, ezt nem lehet tudni...

hát én mind a két elképzelésedet helyesnek tartom kérdező. nem adnám mert az első gyerekemet így "hívtam" ugyan akkor lehet így akarják visszakapni a kislányukat. szőrnyű egy történet, én ma egész nap a pocakomban lévő fiammal álmodtam, bele is bolondulnék ha egyről a kettőre összedőlne minden.

de a kérdésedre válaszolva, nem hiszem hogy adnám ugyan azt a nevet. biztos lenne uh képem a babáról és a következő gyerekemnek örömmel mutatnám, hogy ő itt a nővéred XY...

Szia! Nem tudom, hallottál-e már a Hellinger-féle családterápiáról. Egy-két barátnőm mesélt róla, így utánaolvasgattam, őszintén szólva fenntartásaim vannak vele kapcsolatban (de főképp azért, mert nem kell komolyabb pszichológiai előtanulmány, hogy valaki vezethessen ilyet), de az egyik barátnőmnek nagyon jót tett.

Nagyon leegyszerűsítve a lényeg, hogy mindannyian magunkban hordozzuk a rokonaink, felmenőink sorsát is, és számos lelki problémát ezeknek a feldolgozatlan (öntudatlan) emlékeknek tulajdonítja a terápia, azok feloldására törekszik. Azért írom csak ezt, mert eszerint az egyik legnagyobb lelki teher, ha az embernek halott testvére van – és ha még ugyanazt a nevet is kapta, mint az akár meg sem születettként elhunyt testvére, az komolyan rányomja a bélyegét az életére.

Lehet ebben így hinni, lehet azt mondani, hogy valami ezoterikus marhaság , de én sokat filóztam ezen, és szerintem ha logikusan belegondolunk, nem hülyeség ez annyira. Hiszen nem is tudom, lehetséges-e nagyobb fájdalom, mint ha egy anya, ha elveszíti a gyermekét, Ez a fájdalom pedig nyilvánvalóan egy olyan félelmet szül, hogy nehogy megessen ez a következő gyerekével is. Tehát egy halott testvér után születettet nagy valószínűséggel másképp kezel az anyja, mint egy „sima” első gyermeket.

Ha pedig ugyanazt a nevet is adja neki, mint az elhunytnak, minden egyes alkalommal, mikor nevén szólítja, öntudatlanul is a halott gyermekhez fűződő érzelmek is ottlesznek benne.

Erre még rájön, hogy azt a kicsit nem ismerte, de könnyen lehet, hogy „álomképeket” gyárt magának arról, milyen is lett volna. És ha majd az élő kislány esetleg nem felel meg ennek a képnek, akkor azért elég fura érzelmeket idézhet elő az anyjából.

Na, ez most tán nagyon kacifántosan hangzik, de mondok egy más területről vett példát: az örökbefogadásoknál az alapszitu ugye az (a legtöbb esetben legalábbis), hogy egy párnak nem születhet vér szerinti gyermeke. Az örökbefogadott gyerekük pedig általában nem ismeri a vér szerinti szüleit. Ezen előzmények miatt pedig nem ritka, hogy a szülők, mikor az örökbefogadottjuk nem úgy viselkedik, ahogy elvárnák, önkéntelenül arra gondolnak, hgoy „bezzeg, ha a vér szerinti fiam/lányom lenne, nem így viselkedne”, az örökbefogadott pedig (pl. kamaszkorban, mikor normálisak a szülőkkel való összetűzések) szintén idealizálja a nem ismert szülőket, mondván „az igazi szüleim sokkal jobb fejek lennének, megengednék ezt vagy azt”.

No persze erre mind lehet azt mondani, hogy ezek a gondolatok akkor is felmerülnek, ha nem ugyanazt a nevet kapja a születendő kislány. De lehet, hogy igaz a latin mondás: nomen est omen?

Bocs a hosszú fejtegétésért, röviden a válaszom: nem adnám ugyanazt a nevet. :)