Anyukák, akiknek baba előtt műkörmük volt és leszedették a baba érkezésével, mikor csináltattok újra, mennyi idős volt a gyerkőc?!
Figyelt kérdés
Már koraterhesen leszedettem, mert akkor kifejezetten zavart. 2 éves lesz a lányom, és most, hogy lassan visszetérek a munka világába, újra szerettem volna szép lenni ilyen téren is. Mivel már nagyon régen nem volt még lakkozva sem a körmöm, nagyon erősek és egészségesek lettem, úgyhogy gondoltam, hogy géllakkot használok majd. De úgy látom nem jött be. Csúnyán berepedezik, ahogy hajlik a körmeim széle, párszor már a körmöm is betört, javítgatni kell állandóan, szóval kicsit többet vártam tőle...nem is kicsit. Úgyhogy megint a műkörmön gondolkodom, de nem is nagyon emlékszem már, hogy milyen volt vele az élet. Nem okoz gondot a gyerkőc körül?! Tudom már nem baba a lányom, de azért kicsit zavarna, ha nem menne minden úgy, ahogy eddig...2014. febr. 27. 15:03
11/12 anonim válasza:
Elég szomorú, hogy vannak ilyenek. Egy olyan körmöst keress aki nem túl olcsó és nem túl drága és esetleg utána tudsz nézni a neten, hogy hogy dolgozik. A kérdésedre válaszolni nem nagyon tudok így látatlanba. Látni kellene, de viszont ha nagyon tönkretette akkor az építettet ajánlom, vagy ha mindenáron géllakkot szeretnél akkor várj vele míg helyrejön.
12/12 A kérdező kommentje:
Az a vicces hogy eddig egyébként nagyon meg voltam vele elégedve, a műköröm nagyon sokáig is bírta mindig is, és akiknek volt összehasonlítási alapjuk azt mondták, hogy profi. Csak tényleg az az érzésem, hogy már csak a pénzre megy, hogy minél hamarabb végezzen veled, jöjjön a következő, egyébként is gyorsnak számított állítólag, bár nem értem miért kell géppel leszedni, mert régen úgy volt, hogy odahívott kicsit korábbra és mire végzett az előzővel, addigra leoldódott a géllakk....
Na mindegy, ahová fodrászhoz járok, majd megkérdezem, hogy az ottani körmös hogy csinálja és mit ajánl, aztán majd döntök.
Köszönöm a segítséget!!!!! :)
2014. febr. 28. 09:59
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!