Szerintetek a mai világban mikor jobb szülni? Huszonévesen, vagy harminc fölött? Miért?
Nemtudom,de rajtan kezd urrá lenni a pánik,hogy kellene,kellene,de mire és hogyan?
A 10 éves onmagam azt mondta hogy 24 évesen babája lesz már...25multam.
Egyénfüggő. Mindenki máskor érik meg rá, illetve máskor éri el azt a helyzetet, amire már bevállal egy gyereket. Az igények is sokat számítanak, na meg persze az, hogy meddig tanul az ember, mikor kezd el dolgozni.
Én 29 voltam, amikor az első született, nem bántam meg.
Szerintem ez a szülők lelki érettségétől függ.
Ez határozza meg,hogy képesek vagyunk-e a változásra, változtatásra, átértékelésre, lemondásra.
Ha megértünk erre, mindegy, hogy tizen, huszon, harminc, vagy negyven évesek vagyunk. Felelős döntéseket fogunk hozni, és ha kell áldozatokat az anyagi feltételekért.
Szerintem ez a mérvadó.
Én inkább arra voksolok, hogy huszonévesen. A fiamat kereken 20 évesen szültem. Most 26 vagyok, szeretnénk kistestvért, ha minden összejön, akkor 27 leszek, mikor megszületik (vagyis inkább már majdnem 28), de mindenképpen 30 alatt szeretném a második babát is. Mondjuk így a húszas éveim közepe-vége felé azért úgy érzem, kissé más lesz, több türelmem lesz, megfontoltabb leszek, bár azt nem mondanám, hogy a fiam esetében olyan sz*rul csináltam volna a dolgokat, inkább csak azt, hogy akkor még nagyon meg akartam felelni másoknak valahol, másrészről meg, ha ez mégsem jött össze, akkor nem mindig reagáltam jól. Szóval nem is a gyerek felé kellett volna nekem több türelem, hanem inkább bizonyos elvárásokat nem tudtam mindig a helyén kezelni. Most már ezekkel nagyrészt nem foglalkozom.
De azért szerintem jó, hogy fiatalon szültem, nekem ez nagyon sok szempontból jól jött ki így, örülök, hogy nem halasztódott későbbre a babavállalás.
Persze nincs kizárva, hogy 30 fölött majd bezsongok egyszer, és akarok még egy gyereket, de ezt ugye nem tudhatom előre :)
Erre inkább azok tudnak jól válaszolni, akik huszonévesen, és harminc fölött is szültek, és mindkét életkorból van tapasztalatuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!