Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Szerintetek is kibeszélni...

Szerintetek is kibeszélni való az, ha az apuka megy szülőire?

Figyelt kérdés

Múlt héten volt szülői értekezlet az iskolában, és úgy alakult, hogy a férjem ment el rá. Tény és való, hogy eddig én mentem mindig, hiszen itthon vagyok a kicsivel, eleve én hordom a nagyot iskolába, jobban ismerem a tanító néniket, tudom a problémákat. Viszont most úgy alakult, hogy a pici nagyon rosszul alszik, így én nagyjából zombi üzemmódban vagyok itthon. Nagyon keveset alszom hetek óta, és aznap tényleg alig aludtam valamit, ráadásul meg is jött, görcsöltem, szarul voltam, úgyhogy megkértem a férjem, hogy legyen kedves ő menni szülőire, mert én nem érzem magam alkalmasnak rá. Nem is volt ezzel részéről sem semmi gond. Mindent felírt, megbeszélte a tanítókkal, amit kértem, szóval minden rendben ment, én úgy gondolom.

Persze következő napokban több anyuka is kérdezte, hogy miért a férjem volt szülőin, én pedig a fenti indokokat elmondtam nekik is.

Erre most hallom vissza már másik osztályba járó gyerekek szüleitől is (ismerősök egyébként ők is, csak arra akartam célozni, hogy lassan iskola szinten megy a pletyka), hogy én milyen szar anya vagyok, nem foglalkozom a gyerekekkel, csak meresztem otthon a v.alagam, és micsoda p.itsa vagyok, hogy szegény dolgozó férjemnek kell még szülőire is bejönnie. Meg ez egyébként sem a férfiak dolga, milyen hülye küld férfit szülőire. (más apukák is voltak férjem szerint, úgyhogy ezt sem igazán értem) Hozzáteszem 3 év alatt most először fordult elő ilyen, pedig elsőben például még én is dolgoztam, mert nem volt még kistesó.

Miért kell mindenből ilyen pletykarohamot csinálni? Miért ne mehetne egy férfi szülőire? Akár mindenféle indok nélkül is, csak mert szeretne mondjuk. Miért nem elegendő indok az, hogy rosszul éreztem magam? Ettől nem hinném, hogy szar anya lennék, tanulok a gyerekkel, jó tanuló, udvarias, teljesen normális kisfiú! Ráadásul nem rendszeresen történik ez, most először fordult elő. Ti mit gondoltok erről?


2014. jan. 27. 15:20
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:
Vagy ne foglalkozz vele vagy tegyél rá még egy lapáttal:legközelebb se menj el és másnap mondd el nekik,h nem értél rá,mert nagyon meresztetted a valagad.
2014. jan. 28. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!