Legalább 2 gyereket nevelő anyukák: tényleg olyan nehéz a váltás 1 gyerekhez képest?

Dehogy, semmi gond. :-) Nekem is aranyélet volt egy babával, kettővel kicsit melósabb lett, nem mondom, de olyan szépen ki lehet alakítani a napi ritmust, hogy semmi gond. Most három van, 5, 3 és 1 évesek lesznek lassan, a két nagyobbom épp a szobájában játszik, a pici itt alszik mellettem, a vacsora kész, rend van, még teregetnem kéne, ha lejár a mosógép, amúgy meg filmet nézek meg netezek éppen. :-)

Sosem értettem, miért panaszkodnak sokszor már egy gyerek mellett is az anyukák. Egy baba mellett szanatórium az élet, kettő mellett ennél azért melósabb, de nem gáz. Hozzáállás kérdése. Ne félj bevállalni a másodikat, menni fog! :-)

En sokaig hallani nem akartam meg egy szuleselmenyrol es az utani honapokrol, ami egy csecsemo korul forog.

A lanyom egyebkent egy angyal, nagy problemank sosem volt vele.

Megis ugy gondoltam, hogy nekunk egy eletre eleg.

Aztan szamolgattam penzugyileg, mert lakasvasarlaa elott voltunk. Es tulajdonkeppen tudatalatt rajottem, hogy belefer anyagilag.

Elkezdtunk lakastnezni es az 1+1fel szobasbol 1+2 szobasra valtottunk.

Nem azert, mert majd a ketteskenek leaz kulon szobaja. Egyszeruen a lepes igy jott ki.

4 ho.apja lakunk itt es varjuk

*es varjuk a tesot. 6.hetben vagyok. :)))

En nem gondolkoztam el rajta, hogy milyen lesz. Nyilvan "borzaszto", de akkor is az en "borzaszto" csaladom lesz. :))))

Es alig varom mar a topszlit ;)

Szoval nem gondolkodni kell. Ha belefer (anyagilag, eletkorulmeny), akkor jojjon a masodik csoda :)

Szia!

Akkor kell vállalni a tesót,amikor már "majdmegőrülsz" azért,hogy legyen másik gyerkőc is.

A fiam majdnem 4 éves volt,amikor nagyon vágytam egy kis babára,rögtön teherbe is estem,amint megbeszéltük a férjemmel.Nálunk a 4 év különbség tökéletes,mindkettőjükre volt elég időm.Amíg a nagy oviban volt,addig csak a kicsire figyeltem,amíg a pici aludt vagy "elvolt",addig foglalkoztam az ovissal.Szinte állandóan hármasban voltunk itthon,apa sokat dolgozott,de nem érzem azóta sem nehezebbnek az életünket,sőt meg merem kockáztatni,hogy nekünk még könnyebb is lett:)!

(a 7 hónap egyáltalán nem alvást a picinél nem számítom bele:))

3: "Sosem értettem, miért panaszkodnak sokszor már egy gyerek mellett is az anyukák. Egy baba mellett szanatórium az élet, kettő mellett ennél azért melósabb, de nem gáz."

Én ilyen voltam, mégpedig azért, mert a nulla gyerek után az egy gyerek nagyobb váltás és sokk volt (dolgozó nőből kinyúlt pólós lehányt kialvatlan anyuka, aki azt se tudta melyik végéhez kapjon a gyereknek, aki mind a két felén eresztett, na meg üvöltött mint a sakál), mint az egybabás életből a kétbabásba.

Emlékszem, hogy az első gyerekkel voltam otthon, kb. két hetes volt, 4-kor jött haza a férjem én meg zokogva fogadtam hálóingben, mosdatlanul, hogy még nem ettem rendesen csak belerágtam a kajába, mert a gyerek folyton üvöltött ha nem ringattam a popóját.

Ehhez képest amikor a kicsi született, akkor az újszülöttet meg a 1,5 évest is simán elláttam, sőt amikor a pici nőtt, magamra kötöttem, a másikat beraktam a babakocsiba és úgy békávéztam, hogy elől gyerek, hátul gyerek.

A témához meg annyit tennék hozzá, hogy eleinte tényleg könnyebb az egy gyerekkel, de ha nagyobb, akkor nekem sokszor kényelmesebb a kettő: jobban el merem őket kettesben engedni pl. a boltba vásárolni, elszórakoztatják egymást, társasozunk, stb...

Igen, mindaz igaz, amit előttem leírtak. Nekem az időbeosztás volt a legnehezebb, mert egyedül vagyok velük egész nap: menni a nagyért, ide-oda vinni, a kicsi akkor aludna, éhes, pelenkacsere, esik az eső, hó...

De sokkal könnyebben éltem meg pl. a kisbabakorszakot, pedig nem volt a kicsi sem egyszerű. Tudtam, hogy könnyebb lesz, és nem borultam ki. Tény, hogy kevesebb az idő, de jobban tudom, mi a fontos. Talán ez a rutin, de segített. És sokkal jobb, hogy ketten vannak, annyira szeretik egymást!:)

Minden segítséget igénybe kell venni. Úgy nem lesz gond, nem ér véget az élet:)

Többektől hallottam már, amit előttem is írt valaki, hogy lehányt pólóban, mosdatlanul stb. sírva fogadta a férjét... De el se tudom képzelni, hogy lehet ide jutni. Azért lássuk be, egy kisbaba szokott aludni, ha mást nem, hát anyával összebújva, tehát a kialvatlanság kizárt. Egy zuhany, egy átöltözés stb. igazán nem olyan időigényes, enni a baba mellett is lehet (ha van hordozókendő, még főzni is kényelmesen, na de legalább egy szendvicset össze tud dobni az ember lánya és akkor már eszik ugye... Szóval fura.

Nekem annyira melós volt a munkám, mielőtt szültem, hogy a babával otthon lenni, annyit aludni, amennyit belém fér, az össz dolgom a háztartás meg a pici, háááát, én úgy éreztem, kitüntetést kaptam és elküldtek nyaralni. :-) A lakás ragyogott, én pihent voltam (napközben is simán aludtam a babával, ha úgy esett jól, sütöttem-főztem, meg napi szinten órákat csatangoltunk a barátnőmmel, akivel három hét különbséggel szültünk. Toltuk a babakocsit és beszélgettünk, beültünk valahová egy kávéra, vásárolgattunk.... Aranyélet. Ehhez képest valamivel nehezebb volt a második baba, mert vele már nem alhattam napközben, hiszen ott volt a nagyobb tesó. De nem volt vészes ez sem. Hárommal meg már olyan rutinja alakul ki az embernek, hogy azt mondom, innentől nekem jöhet a negyedik, ötödik akár, meg se kottyan. :-)

Segítségem nekem sincs, illetve most már van, ha akarom, mert anyukám már nem dolgozik, de az első két babánál állandóan egyedül voltam, a férjem is munkájából fakadóan napokig nem volt itthon. Mondjuk én szerettem is, hogy senki sem akar beleszólni az életünkbe, mindent úgy alakítottam a gyerekekkel, ahogy nekünk kényelmes volt. Most, hogy anyukám elérhető, arra szoktam megkérni, hogy addig vigyázzon a gyerekekre, amíg kimegyek egyet lovagolni. :-)

Nekem az első gyerekhez hozzá kellett szokni, óriási felelősség szakadt rám, aztán mikor kialakult minden, 2 év korkülönbséggel jött a tesó. Az elején könnyű volt, mert a kicsi aludt, a nagynak érdekes volt a pici. Mostmár nagyobbak kicsit, a nagy irígykedik, a kicsinek az kell ami a nagynak, de vannak viszonylag átlagos napjaink is. Ha alszanak, sose pihenek le, mert akkor csinálok mindent, sok az itthoni teendő, apa sokat dolgozik, én sajnos nem érek minden nap a tervezett dolgaim végére.

1 gyerek mellett azt hittem nehéz, de most rájöttem, 2 még nehezebb, 1 perc szabadidőm sincs, egy nyugodt evés sincs, de legalább az éjszakákat nagyjából végigalhatom.

(én az a fajta vagyok, hogy nem tudok úgy enni, hogy üvölt a gyerek, elszorul a torkom, nem tudok nyelni és bizony volt olyan nálam is, hogy délutánra jutottam el oda, hogy bekapjak valamit.)

Nekem sajnos nem születésüktől fogva nyugodt, békés, csöndes gyermekeim vannak, hanem 2 kópé!

De ahogy közösségbe kerül az egyik, onnantól talán könnyebb.