Gyerekszülés után, hogyan rendeződik át a nők alakja?
13 kg-ot híztam-vékony alkat lévén ennyi kellett is, sajna nem maradt belőle semmi. Súlyra ugyannannyi vagyok, mint terhesség előtt. Valahogy az övet mégis egyel beljebb kell, hogy húzzam. A hasam ugyanolyan, mint előtte, a mellem kb fél kosárral kisebb.
Azért ahhoz, hogy kijelentsük, hogy milyen súly a normális terhesség alatt, legalább tudni kéne terhesség előtti súlyt, és magasságot.
Ikrekkel összesen 12 kg-ot híztam, a gyerekek ugyanakkorák lettek, mint a másikak egyenként.
A szülés után 3 hónappal már a megszokott, 36.os méretet hirdtam, kivéve a melltartóból kellett addig, amig szoptattam, nagyobb. Miután elválasztottam öket, ez a méretem is helyreállt és ezt azóta is tartom.
A férjem szerint az alakom nem változott igazán, szerinte még ma is ugyanolyan, mint amikor megismert.
Hát, nekem úgy átrendeződött,hogy magamra sem ismerek.
Én terhesség alatt nem híztam csak 4 kilót, szülés után meg 14- et :-)
Terhességi cukrom volt, diétáztam , amit koplaltam a 24. héttől, azt rendesen bepótoltam szülés után.
Most próbálom eltávolítani magamról a felesleget...
Egyébként a csípőm az kiszélesedett, már a terhesség utolsó pár hetében
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!