Elvesztesz egy magzatot 10 hetesen és a családból valaki heteken keresztül nem kérdezi meg, hogy vagy? Még akkor sem mikor kórházban vagy, hogyan viszonyulsz utána hozzá?

8. vagyok:még valami eszembe jutott. Amikor elment a babám, abban az időben otthon tanítottam nyelvet. Pár nap múlva, amkor már jobban voltam (fizikailag), jött egy fiatal srác tanítványom órára.

Bejött, köszönt és nem mondott semmit, csak megölelt. Ennyi elég is volt: emberi, együttérző gesztus, de nem kíváncsiskodó. Nagyon jól esett, segített.

Mennyivel emberibb volt, mint anyósom, ez az idegen srác...

remelem, nem erted felre, de lehet, hogy o egy baba elveszteset nem tragediakent eli meg. Van neki negy, ki tudja, hogy mennyi volt ebbol tervezett es hogy mennyi jott ugy, hogy nem a legjobbkor... Ezert aztan az is lehet, hogy a tema fele eleve erzeketlen, nem tudja beleelni magat a helyzetedbe. Bocsass meg neki, es orulj annak, hogy vele nem tortent olyan szornyuseg, mint veled. Egyszer talan majd az erzelmi intelligenciaja kifejlodik egy magasabb szintre....

Sajnalom, ami veled tortent. Legy onzo, es foglalkozz most csak magaddal es ne vele!

Kid ő pontosan, meg lehet tudni?

Csak mert ha mondjuk férjed testvérének a felesége vagy anyukád unokatesójának a lánya vagy ilyesmi, szóval nem szoros a családi kötelék akkor ne vedd magadra.

Ha viszont közeli, tehát mondjuk testvéred vagy első unokatestvéred akkor bizony én megmondanám neki (na nem most hanem később), hogy nézd Gizi, te is tudod, hogy min mentem keresztül, nehezen hevertem ki testileg és lelkileg is, és bizony nagyon jól esett volna egy vigasztaló szó vagy egy kis együttérzés...

Amúgy meg lehet az van amit itt már írt valaki. Neki van egy csomó gyereke, nem is tervezett mindegyik, lehet számára nincs olyan értéke egy gyermeknek... Márha lehet ilyet mondani... Úgy van vele, könnyen jött, könnyen megy, tudod akiknek soha nem kellett megküzdeni egy babáért, csak egyiket potyogtatták a másik után, azok soha nem fogják tudni átérezni ennek a lelki hátterét. Lehet nem is tudja, hogy Te emiatt meddő is lettél, biztos úgy van vele, nem tapintatlankodik, nem tépegeti a sebeket, inkább más témáról beszél, majd legközelebb úgyis pikk-pakk összehozzátok!

Fel a fejjel, nagyon sajnállak amúgy, én múlthónapban vetéltem el, szerencsére nem kellett művi beavatkozás:(

Ez tipikusan az a téma, amiről sokan úgy gondolják, hogy jobb nem firtatni, túl intim, magánügy, és lehet, hogy úgy gondolják, hogy nem örülnél neki, ha vájkálnának.

Én szintén 10 hetesen vesztettem el a babám, és szintén műtét, kórház lett belőle. De én utáltam, ha bárki szóba hozta a dolgot, nem akartam kiteregetni másoknak ezeket a dolgokat, egyedül a férjemmel tudtam róla beszélni. Én azt tartottam bunkóságnak, amikor valaki felhozta, faggatott, sajnálkozott, esetleg vígasztalni próbált olyan hülyeségekkel, hogy majd lesz másik, biztos beteg volt stb stb.

Nem vagyunk egyformák. Ha te szeretnéd kibeszélni a dolgot, akkor szerintem neked kell kezdeményezned, de fogadd el, hogy mások esetleg kínosan érzik magukat a téma intim jellege miatt.

Nekem 12 hetesen volt, s kifejezetten örültem, ha nem abajgattak miatta. Még annyi sem kellet, hogy :"hogyvagy?" Mindenki tudta, de nekem elég volt anyuval, meg a párommal kibeszélni. S semmi szükségem nem volt rá, hogy fesezgesség a gyógyuló sebeimet.

Lehet tapintatból direkt nem kérdezi.

Na most olvatsam a #17-es válaszolót, már miután írtam. Szal én ugyanígy gondolom.

U.i: a férjem nővére egyszer sem hozta szóba mikor mi jártunk ugyanígy, de nem is hiányzott.

#19 voltam.