Gyerekeket szeretnénk, így milyen típusú lakást vegyünk?
Mi 64 nm-en lakunk két kicsivel, elsőre talán kicsinek tűnik, de mivel jó az elosztása, teljesen élhető kis otthon most is, meg később is az lesz szerintem. Nekünk nagy hitel van rajta sajnos, amiből sokáig nem szabadulunk, úgyhogy hosszútávra kell gondolkoznunk.
Jelenleg úgy néz ki, hogy van egy nagyszoba, ami most a gyerekeké (4,5 és 3 évesek). Itt van elég tér játszani, és ahhoz is, hogy iskoláskorban igény szerint tudjanak szeparálódni mondjuk térelválasztóval vagy galériaággyal stb. Van egy étkező, ami közösségi térként funkcionál, van egy félszoba ami most a mi hálónk, és egy félszoba ami most dolgozó. Kamaszként biztosan szeretnének majd külön szobát, akkor majd leosztják egymás közt a két félszobát, mi meg beköltözünk a nagyszobába amolyan nappali-hálóvá avanzsálva azt.
Én a ti pénztárcátokba nem látok bele, és igazából a szempontjaitokba sem. Nektek kell eldönteni, hogy mit tartotok fontosnak, és csak azért írtam le, hogy nálunk hogy van, hogy hozzak egy példát arra, hogy viszonylag kis lakásban is működhet két kicsi gyerekkel a család (az ismerős kisgyerekesek mind jóval nagyobb lakásban/házban élnek ám).
Én a mostani helyzetünkből kiindulva azt mondanám, hogy a lehető legkisebb hitellel próbálnám megtalálni azt az otthont, ami számunkra még elfogadható, tehát valószínűleg kiszámolgatnám, mivel járnék jobban: ha kidobálom a pénzt az albira, vagy beleforgatom egy hitelbe ,aminek a lejártakor kit tudja mennyit ér majd az adott ingatlanom, ahhoz vajon mennyit kell majd tenni hogy másikat vegyek stb. Esetleg kifizetnék egy pénzügyi tanácsadónak 10-15 e ft-os díjat is akár, hogy jobban átlássam a várható összköltségeket...
de mivel azt írod, pár évig még ez a kérdés nem is aktuális, én azt javaslom, napoljátok el mindezt, mert addig sok minden változhat. Addig is kezd el irtóra takarékoskodni ;)
Jelenleg 2szobásban,ketten. Dehát albérletet bármikor válthatunk...
Azt hiszem jobb,ha nagyobb lakást veszünk,de akkor sajnos még többet várnunk kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!