Miért tartják meg a gyereküket egyes emberek, ha tudják, hogy szellemi fogyatékos vagy teljes életre képtelen lesz?

Nemrég volt a híradóban egy hír, már nem emlékszem, miről volt szó, de mutattak egy fiút, és a riporter azt mondta: "Nem tud mozogni, nem tud beszélni, de legalább él."

Akkor arra gondoltam, hogy kb. olyan, mint egy növény. És akkor értettem meg, miért használják a "vegetál" kifejezést.

Te azt nem tudhatod, és nem is ítélheted meg, hogy kinek mennyire boldog az élete. Rengeteg egészséges ember van, aki egész életében csak vergődik, és sok sérült ember van, aki boldog, tartalmas életet él.

Azt senki sem tudhatja előre, hogy a gyereknek jó lesz-e, ha megszületik (leszámítva az olyan rendellenességet, ami mellett csak nagyon rövid, és fájdalmakkal teli életet lehet élni).

Álszent dolognak tartom azt mondani, hogy a gyerek érdekében öljük meg, csak mert nem tökéletes. Megértem, ha valaki úgy dönt, hogy inkább elveteti a beteg gyerekét, de ne bújjon álszent érvek mögé, hanem ismerje el, hogy azért teszi ezt, mert a könnyebbik utat választja saját maga számára.

" de a drága anyuka mégis úgy dönt, hogy a világra sz*rja"

Ilyet is csak egy lelki nyomorék képes leírni...

Ezen nem érdemes összevitatkozni. Ez mindenkinek a saját felelős döntése kell, hogy legyen adott esetben, amit viszont érdemes tiszteletben tartani.

Az én esetemben mint írtam, azért vállaltam az amnioval járó vetélési kockázatot is, hogy biztosan megtudjam Down kóros lesz-e a gyermekem. Mert hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, nem vállalnék Down kóros babát, még ha a szívem szakad is meg érte. Átgondolva a jövőt, arra a következtetésre jutottam, hogy se a meglévő gyerekeimet, se a férjemet nem tenném ki ennek a plusz tehernek, csak ha egyedülálló anya lennék és jóval fiatalabb. Én már 38 leszek, lehet meg sem érném a felnőttkorát, akkor ki gondozná tovább? A testvérei?

De tudok olyat aki másképp döntött. Ez az anyuka ma egy 10 éves Down kóros fiút nevel. Nagyon sokat foglalkoznak vele, szerető család veszi körül, a kisfiú is nagyon aranyos, mosolygós, szerintem jól döntöttek, az a gyerek jó helyre született. Egész jól fejleszthető, ügyesen halad, valószínűleg a pozitív családi háttér is rásegít erre.

Ellenpélda egy másik Down kóros tanítványom,aki kezelhetetlen, öntörvényű, dacos, igen nehezen fejlődik, sok problémája van. A családi háttér: az anyuka az idegösszeroppanás szélén, az apuka iszik. Ők nem voltak elég erősek ehhez a feladathoz.

Hát ha valaki jól csinálja, és mindent megtesz a beteg gyermekért, az igenis szent dolog szerintem. De erre nem mindenki képes. Ha döntéshelyzetbe kerül egy kismama, azt kell mérlegelnie képesnek tartja-e magát egy sérült gyermek felnevelésére. És hidd el nagyon kevesen mondanak igent.

A legtöbb sérült baba azért úgy jön a világra, hogy az anyának nem volt választási lehetősége, nem derült ki a terhesség során, csak szülés után. Az ilyen gyermekeket is meg kell próbálni nagy-nagy szeretetben és sok-sok törődéssel felnevelni, és boldoggá tenni életüket.

( A példádban írt izomsorvadásos betegség pedig az egyik legszörnyűbb dolog a világon: nem derül ki magzati korban, nem derül ki csecsemőkorban, hanem egyszer csak a látszólag egészséges gyermek egyik napról a másikra elkezd leépülni...)

Tehát magzati korban még miénk a döntés, de ha már megszületett, el kell fogadnunk olyannak, amilyen.

Remélem, az ókori spártai szellem nagyon messze van tőlünk...

Akkor egy beteg gyermeket nevelő anyuka is beszáll...

Az én kisfiam egy ritka kromoszóma rendellenességgel született. Nem a legsúlyosabbik fajta, amire valószínűleg a Kedves Kérdező gondol. Ez a gyermek most lesz 2 éves, és az ő szindrómájához az tartozik hozzá, hogy nagyon széles skálán fejlődhet. Vannak súlyos és kevésbé súlyos esetek, úgymond enyhe esetek. A kisfiam valószínűleg az utóbbi. Szerencsés helyzetben van, mert gyönyörű arcocskája sok egészséges gyermekével vetekedhet, huncutsága, és mosolya beragyogja a napot, kópé és rosszaság is tud lenni, ugyan akkor bújni és szeretni így senki nem tud, ahogy ő! A tekintete ragyog, és bárki ránéz nem mondja meg róla, hogy ő "beteg". Mert hogy -és itt helyesbítenék- ő nem beteg. Betegség az influenza, a nátha, a cukorbetegség, a szívbetegség... stb stb... Kivéve, ha valóban beteg, mert akkor jobban kirajzolódnak az arcocskáján azok a vonások. Nem tudtam a várandósságom alatt, hogy ilyen fajta különlegességekkel fog születni! De valószínűleg, ha tudtam volna, sem váltak volna szét útjaink. Nézzétek meg ezt, és ez után prédikáljatok az abortuszról!

http://www.youtube.com/watch?v=nh-z4COwP9o

Főként az utolsó 5 percet javaslom! És aki azt állítja, hogy egy 2 hónapos magzat nem ember, az maga is állat lehet, mert ezek szerint amikor ő maga volt 2 hónapos magzat , akkor ő sem volt ember...

A lényeg, hogy a mi kisfiúnk valószínűleg jó kilátásokkal vág neki az életnek, egyelőre szellemileg nem nagyon van lemaradva, csak egy kicsit. Az út viszont idáig, és ez után még inkább rögös volt és lesz. A rengeteg fejlesztés, az orvosokhoz való rohangálás, a kétségbeesés, kilátástalanság amit akkor éreztünk, amikor kiderült, nyilván a legrosszabb ellenségnek sem kívánnám. De egy percét sem bántam meg az elmúlt 2 évünknek!!!!

Egyetértek az előttem szólókkal, akik arról írtak, hogy a legtöbb esetben nem derül ki magzati korban, hogy valami probléma van. Pl az én esetem. Minden vizsgálaton részt vettem és még annál is többön... még sem utalt semmi rá. A korom és a leleteim nem adtak indokot arra, hogy aminot csináltassak.

Nekünk sikerült túl jutni a nehézségeken, az érzelmi nehézségeken is, bár még sokszor mindig fáj, hogy az én kicsikém mindig egy kicsit más lesz... a mi drágánk jó helyre született...

Azt viszont nem tudom megmondani, hogy ha kiderül idejében és esetleg rosszat mondanak, tehát, hogy egy teljesen magatehetetlen gyermek születik akkor mit tettem volna.... Nem tudom meghatározni, mert nem vagyok abban a helyzetben. És te sem tudod megérteni, mert nem vagy abban a helyzetben. Ne is legyél, azt kívánom!

De azt azért nem hiszem, hogy olyan sok család lenne, aki ennek ellenére megszüli a gyereket. Biztos van, de elenyésző. Az ilyen esetek legtöbbször váratlan, vagy születéskori trauma okozza, mint agyvérzés, koraszülés, stb stb.

Én sem azt a csomagot kaptam amit vártam. Én is egy teljesen egészséges csecsemőt hittem magaménak.

Még sem azt kaptam.

Ez nem választás kérdése a legtöbbször!

De hogy őszinte legyek, nem bántam meg!!

Annyi szeretetet mint egy különleges kisgyerek nyújtani tud, nehezen kapsz bárkitől is! Az élete pedig olyan lesz amilyen. Senkinek sem tökéletes! És nem kell ahhoz különlegesnek lenni, hogy valakit kicsúfoljanak vagy nehezebben érvényesüljenek az életben. Ez bárkivel előfordulhat.

A teljes életképtelen gyermekek nagy része otthonokban él...

Remélem sikerült megértetnem, hogy mit jelent az hogy FELTÉTEL NÉLKÜLI ELFOGADÁS, SZERETET!

További szép napot kívánok!

"Kedves" kérdező!

Nekem már kiskoromban megtanították, hogy amit nem ismersz, arról ne vitatkozz. Van sérült gyermeked? Voltál olyan helyzetben, amikor dönteni kellett a kisbabád sorsáról? Nem? Nem kívánom neked, nehogy azt hidd, de akkor ne ítélkezz azok felett a szülők felett, akik esélyt adtak ezeknek a gyerekeknek az életre. És ugyanez vonatkozik azokra is, akik úgy látták jobbnak, ha elengedik a kisbabájukat.

Nem neked szülik a gyereket, nem neked kell felnevelni egy beteg/sérült gyermeket vagy nem neked kell egy életen át hordoznod azt a fájdalmat, hogy elvesztetted a kisbabád.

Itt nincs jó vagy rossz döntés. Nem vagy isten, hogy ítélkezz mások felett, hogy eldöntsd mi a jobb egy gyereknek.

Amelyik hozzászóló meg azt írta hogy egy magzat (teljesen mindegy hogy 2 hónapos vagy 8 hónapos) nem tekinthető embernek, inkább saját magán gondolkozzon el, hogy ő akkor micsoda?