Mennyire fontos szerinted a gyerekek nélküli kikapcsolódás, programok?
Gáznak nem gáz, de néha beleférne szerintem, hogy kicsit kettesben legyetek. Nem kell rögtön discoba vagy több órás kirándulásra menni a gyerekek nélkül, de egy közös séta, ebéd, házon kívül simán belefér.
3,5 éves a fiam, most kb havi 1 alkalom van, mikor egy estére elviszi anyósom, másnap hozza vissza. De előfordul, hogy két napra viszi, attól függ mennyi dolga van (otthon gondozza a beteg anyósát).
Tavaly nyáron két hetet volt anyósomnál a fiam, egy hetet pedig a nővéremnél.
Nekem sosem kell ketszer mondani, hogy kicsit levaljak a gyerkocokrol. Persze ettol meg imadom oket. De nekem hetente lenne erre igenyem; az mar mas kerdes hogy ennel joval ritkabban jon ossze.
Szerencsere a nagymama(k) szivesen besegitenek, mi pedig nagyon megbizunk bennuk. Ez azert lenyeges!
Egy 19 es egy 4honapos anyukaja
Szerintem nagyon is fontos! Még egy jól működő kapcsolatot is képes megmérgezni, ha az egyik félnek igénye van rá, a másik meg teljesen elzárkózik és csak a gyerekeknek él.
Én 1 hetesen hagytam először a lányomat a nagyijára, mert mennem kellett varratszedésre, és nem akartam magammal húzni. Utána 6 hetesen mentünk először apával kettesben vacsizni, azóta havi min 1 alkalommal kettesben töltünk egy-egy estét, pár órát és évente 1-2 alkalommal elmegyünk egy wellness hétvégére is gyerekek nélkül. És nagyon jót tesz a kapcsolatunknak és nekünk is az a 2 nap.
Az érzésed egyébként teljesen normális, hogy aggódsz, mikor először mentünk vacsizni, legszívesebben 5 percenként felhívtam volna anyukámat, de nem tettem, viszont minden gondolatom a lányom volt, aztán idővel ez az érzés elmúlt. A lányom most 5 éves, közben született egy fiúnk is, ő 2 éves. Most már teljes nyugalommal hagyom anyukámékra őket, imádnak ott lenni, én meg végre ki tudok kapcsolódni a férjemmel. :))
Egy szó, mint száz, lassan a gyerekeid is ovisok lesznek gondolom, nagyon meg fogjátok szívni a beszoktatást, ha ennyire magadhoz láncolod őket. Kell nekik is a szabadság, és ha eljön az ovi, akkor ugyanúgy pocsékul fogod érezni magad, mintha most elkezdenél változtatni a jelenlegi helyzeten. Ráadásul akkor meg a munkára is koncentrálnod kell, mindenki új élethelyzetbe kerül, mindenkinek változik az élete, és ha ez a sok minden egyszerre fog a nyakadba szakadni, nagyon gyorsan ki fogsz borulni.
Szóval én a helyedben elkezdeném erőltetni a dolgot, főleg ha férjed is célzott rá. Egyértelműen a tudtodra adta, hogy vágyik a veled kettesben töltött időre. A férfiak nem tűrnek a végtelenségig, ne várd meg azt amíg nem már nem veled akarja tölteni majd azt az időt!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!