Kisgyerekes anyukák, mit szóltok ehhez a kérdéshez? Többi lent
Egy válaszolója voltam a következő kiírt kérdésnek:
Milyen mesével kezdjem? Én is leírtam, kisgyerekes anyukaként milyen meséket javaslok. De azóta érdekes fordulatot vett a történet, egy bizonyos illetőtől olyan válaszok, hosszú hozzászólások, anarchista gondolatok érkeznek sorra, hogy megáll az eszem! Már nem tudom, mit gondoljak, mintha minden eddigi életünk hazugság volna.
Ha van rá időtök, nézzétek már meg ezeket az igen hosszasan értekező válaszokat, ti mit szóltok hozzá?
Nagyjából végigolvastam. A hozzászóló egy kicsit-nagyon túlreagálta a kérdést, és már nem is arra válaszolt, amit kérdeztél. Csak mondta-mondta a magáét. Az én lányom 2évesen kb bogyóbabócával kezdte, most 2éves múlt és miki egér játszóterét néz meg sam tűzoltót. Mindig van egy kedvence és azt nézzük unalomig. :D
Elhiszem, hogy árt a tévé, mert agymosás, de nem a reklám elé ülteted és nem híradót nézetsz vele. Vannak külön mesecsatornák, és a youtuberól is le lehet tölteni a meséket, amiket aztán vagy gépen, vagy tévén néz meg. És nem fog rászokni a tévére. :D Nálunk van, hogy szinte egész nap mesét néz, ma meg nem is akar mesét nézni, inkább játszik. Nekem a nagy indiánkönyvet olvasták fel a szüleim amikor kicsi voltam, mégsem lettem defektes :DDD Nem kell túldramatizálni ezt a kérdést. A bogyóbabóca pont nekik való nagyon kedves mese. Miki egér is, tanít is egyszerre, és nem olyan hosszú, 20perc. A sam tűzoltó meg a társai azok meg 10percesek
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!