Barátnőm terhes nem akarja megtartani én felnevelném szívesen (van már gyerekem) jó ötlet ez szerintetek?

ezt találtam

[link]

ez:

[link]

Ennyi többet nem találtam:

Mit jelent a nyílt örökbefogadás?

A törvény értelmében a vérszerinti szülők a gyámhivatalban nyilatkozatot tesznek, hogy lemondanak a gyermekükről az ott jelenlévő örökbefogadó házaspár javára, akik pedig nyilatkoznak arról, hogy a gyermeket a sajátjukként fogják felnevelni.

Abban az esetben, ha az anya még nem férjezett, akkor csak ő jelenik meg és ír alá, de ha férjezett és külön él, akkor a férj is kell az eljáráshoz, még ha nem is ő a gyermek biológiai apja.

Ezek azok a nem várt nehézségek, amelyeket csak "civil" mentalitással lehet megoldani. Az adódó nehézségeket sokszor azonnal kell megoldani, nem járhat le a munkaidő, nem lehet halogatni és tologatni az ügyintézést, mert az a gyermek érdekét sérti.

Találékonynak kell lenni, célratörőnek, határozottnak, diplomatikusnak ... és strapabírónak.

Elkötelezettségünk indítéka, hogy ne kórházban, vagy csecsemőotthonban várakozzon a rendezetlen életű és helyzetű anya gyermeke, hanem minél hamarabb szerető karok vigyék haza, hivatalos, törvényes eljárás után.

Mi fontosnak tartjuk, hogy az anya gyakorolhassa azt a jogát, hogy gyermekének ő keressen családot, mert akkor tudja, hol, kinél nevelődik fel a gyermeke, akit ő nem tudott valamilyen oknál fogva vállalni. Ez számára is megnyugtató.

Az anyáknak persze nem könnyű lemondani a gyermekükről, de hisszük, hogy nekik is jó a nyílt eljárásban való részvétel. A körülményeiket ők ismerik, ők tudják, hogy miért kell így dönteniük, és ők hozzák meg a döntést. Mi mellettük vagyunk, töprengéseiket van kivel megosztani. Semmivel sem rosszabb az az anya, aki ilyen módon mégis gondoskodik a megszületettről és nem surran ki a kórházból felelőtlenül, magát is áltatva azzal, hogy majd valamikor magához veszi.

A krízishelyzetbe jutott anyák történetei ezerfélék, mindegyikben közös azonban, hogy a család magukra hagyja őket a problémáikkal, és rájuk bízza a megoldást, hogyan keverednek ki előle. Sajnos ma általános jelenség a családok szétesett állapota, a párkapcsolatok ziláltsága is.

A gyámhivatali nyilatkozattételkor, amikor a résztvevők mindnyájan ott ülnek, a kérdések közti csendben, semmihez sem hasonlítható légkör van.

Mindig voltak és mindig lesznek nők, akik gyermeküket nem kívánt teherként hordják, de nem szabad hagyni, hogy kétségbeesett magára maradt helyzetükben egy csecsemőgyilkosságba csússzanak bele, fel kell ajánlani nekik segítségünket.

A szülőanyját mindenkinek joga van megismerni, ezért jobb a nyílt eljárás. Nem feszülnek titkok, nem suttog a szomszédság, az örökbefogadás egy tudott és lezárt aktus.

A megszületett gyermekek életében folytonosság van, élettörténete nem szakad meg, a múltjuk megmarad, hiszen szüleik is ismerik és így tudnak róla beszélgetni.

Érdekes jelenség, hogy az az anya, aki már eldöntötte, örökbe adja az újszülöttjét, az szinte sosem nézi meg a megszületett kisbabát, (ezt előre meg is kell beszélni a szülőszobai személyzettel) és nem is szoptatnak.

Az örökbefogadó házaspárok bizalommal és derűvel vállalják és fogadják meg, hogy egy másik ember gyermekét a sajátjukként fogják szeretni és felnevelni.

A krízisterhes anyát végig kísérjük a szülésig. Ha kórházban van és kéri, akkor rendszeresen látogatjuk, hogy ne legyen egyedül.

Mindig fenntartjuk az anya jogát arra, hogy csak szülés után döntsön véglegesen: örökbe adja a babát vagy sem. Ez még abban az esetben is így van, ha már az örökbefogadó házaspárt is ismerik.

Az örökbefogadásra jelentkezőkkel személyesen beszélgetünk és elmondjuk, hogy milyen papírokat kell a hivatalos örökbefogadáshoz beszerezni.

Mindig teljesen előkészített ügyek kerülnek a gyámhivatalok elé, amit a legtöbb esetben értékelnek is a hivatalok munkatársai.

A történetek ezerfélék és a megoldások sem mindig egyszerűek, sőt egyre furcsább esetekben kell közreműködnünk.

Éppen az egy civil szervezet jellemezője, hogy a munkatársak rugalmasan tudnak alkalmazkodni az éppen aktuális helyzethez és tennivalókhoz.

Megrendítő emberi kapcsolatokkal és krízishelyzetekkel találkozunk a munkánk során.

A jó munkához jó együttműködés is szükséges. Jó érzés, ha a hivatalokban hozzánk hasonló elhivatottan dolgozó gyámügyesekkel találkozunk, ha a kórházakban a szülészorvosok, kórházi védőnők kollegiálisan, megértően tudnak hozzáállni és segíteni, hiszen mi is ezt tesszük és mindig a gyermekek érdekében.

Mindnyájunk felelőssége, hogy a segítség lehetőségéről eljut-e a korrekt információ a krízishelyzetben vergődő anyákhoz.

Szerencsére egyre többen átérzik ezt a felelősséget és megadják a mi telefonszámainkat. Mert a mi munkánk fizetsége a jó hír. Jó hír rólunk és a munkánkról.

Erre azért van szükségünk, hogy a bajbajutott nők megtalálhassanak bennünket.

Az újabb újszülött gyilkosságok arra figyelmeztetnek, van még tennivalónk bőven.

Mindannyiunk felelőssége, hogy a titkukat kétségbeesetten megőrizni akaró és gyermeküket igazán teherként viselő anyákhoz eljusson az információ, kétségbeesett helyzetükben segítséget tud nyújtani a GÓLYAHÍR EGYESÜLET.

Nagy Lajosné

szociális munkás

egyházmegyei karitászigazgató

Fejér megyei munkatárs

06-30 -251-71-20 Mórucz Lajosné

védőnő

Gólyahír Egyesület elnöke

06-30 251-71-06

Az előadás a Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért III. országos találkozóján (2001. május 5) hangzott el. Akkor a személyes sorsok felvillantása tette még megrázóbbá az előadást. Bár minden előadást beszélgetés követett és ezek a találkozó fontos, az előadásokkal egyenrangú részét jelentették, néhány kérdés bennem maradt.

Az egyik az örökbeadó anyákra vonatkozik. Mi lesz velük? Ki segít feldolgozni a veszteségüket? Az előadó elmondta, hogy az ő ajtajuk továbbra is nyitva álla szülés után is az anyák előtt, de ők nem kérnek segítséget. Talán ők is azt teszik, ami nagyon gyakori módja a veszteség kezelésének: minél mélyebbre ásni, elfelejteni, meg nem történtté tenni. Korábban a szülés körüli időben a kisbabájukat elvesztett nőknek azt tanácsolták, hogy minél hamarabb essenek újra teherbe, és próbálják elfelejteni halott babájukat. Ma már sok helyen az anya kezébe adják a halott babát, emlékül fényképet készítenek róla, és eltemethető a halva született gyermek is. Vagyis az anya elbúcsúzik és meggyászolja gyermekét. Az örökbeadó anya szülésekor pedig nyilván mindenki ellenérdekelt - érthető emberi okokból -, hogy ez a búcsúzás megtörténjen. Budavári Zita, a hasonló feladatokat ellátó Bölcső Alapítvány létrehozója mesélt egy esetet, ahol a sokgyermekes, de anyagi okból születendő gyermekét örökbe adni készülő anya mikor meglátta, hogy gyermekei közül elsőként ez a baba hogy hasonlít az apjára, visszavonta az örökbeadási szándékát.

Másik kérdésem az örökbefogadó szülőkre vonatkozott volna.

A (nem családon belüli) nyílt örökbefogadás elterjedését nálunk az az igény segítette, hogy az újszülött lehetőleg azonnal vagy nagyon fiatal korban végleges családjához kerülhessen. Titkos örökbefogadással gyakorlatilag nincs lehetőség nagyon pici babák örökbefogadására.

A találkozón sokszor visszatérő gondolat volt, hogy az örökbefogadó szülők hálát éreznek a szülőanyával szemben. Ez a hála azonban csak addig létezhet, amíg a szülőanya semmilyen módon nem jelenik meg az örökbefogadó család életében. Ha hirtelen feltűnne és segítséget kérne ezt valószínűleg zsarolásnak és fenyegetésnek tekintené az örökbefogadó szülő. A gyermekről való lemondásnak abszolútnak kell lennie, a gyermeken osztozni nem lehet. Az örökbefogadás engem emlékeztet a szervátültetésre. Aki az új szervet kapja, nem okozója a balesetnek, az örökbefogadó nem felelős a másik anya nehéz sorsáért - de mindketten haszonélvezők. Ez akkor is így van, ha - legalábbis szerintem - ahhoz kétség sem fér, hogy az esetek elsöprő többségében a gyermek sokkal jobb esélyt kap az életre az örökbefogadással. (Valahol azt olvastam, hogy az új szívesek egy része komoly személyiség változáson megy keresztül.) Egy francia szakember azt mondta, hogy az az anya, aki nem szereti a gyermekét , soha nem fog lemondani a róla. Ez, mint általában a nagyon kategorikus kijelentések , valószínűleg így nem igaz. De ha valóban azért mond le az anya a gyerekéről, mert szereti, mert ez az egyetlen mód arra, hogy gondoskodjék róla? Állíthatjuk-e, hogy egy társadalom nem működhet úgy, hogy egy gyermekét szerető anya csak nagyon kivételes esetben kerülhet olyan helyzetbe, hogy gyermekéről lemondani kényszerüljön?

Nem gondolom, hogy az örökbefogadónak valami bűntudat félét kellene éreznie a szülőanyával szemben, de nagyon is érthető lenne, ha azt érezne. Nehéz-e feldolgozni, és ha igen, ki segít ebben az örökbefogadó szülőknek, hogy az örökbefogadó anya nem egy arcnélküli asszony, hanem hús-vér ember, arccal, sorssal, akivel esetleg egész szoros kapcsolatba kerültek és akinek élete együttérzést váltott ki belőlük? És akit, miután átvették tőle a gyermeket - legnagyobb kincsüket - örökre ki kell zárniuk az életükből?

Ezek a kérdések kizárólag azért fogalmazódtak meg bennem, mert a nyílt örökbefogadást pszichés vonatkozásait tekintve mindkét fél számára nagyon bonyolultnak és nehezen feldolgozhatónak érzem.

I.G.

Én úgy tudom, szülés után 6 hétig gondolhatja meg magát.

Azóta mi történt?