Akik elváltak terhesen vagy a szülés utáni pár hónapban, azok miért tették?

Nem pár, hanem 15 hónappal a szülés után váltunk szét a párommal. Kiderült, hogy akkor neki már 2 hónapja volt valaki más az életében. És nem a családot választotta. Saját bevallása szerint hiányzott neki a régi életünk, ami a kicsi előtt volt. Nyilván azt már lehetetlen visszacsinálni. Így keresett valakit, aki mellett nincs kötöttség.

Hogyan tudtam feldolgozni? Eddig sehogy. 20 hónapos a lányom, dackorszakban, borzasztó nehéz egyedül. Lelkileg is, meg persze anyagilag is. Az apja jön hozzá, látogatja rendesen, de ez nekem rossz, mert ahányszor jön, nekem majd' megszakad a szívem, annyira hiányzik. Nem tudom, mikor lesz könnyebb, mert eddig csak nehezebb. Napról napra jobban hiányzik, nem tudom elfogadni, hogy nem minket választott. Pedig nem volt gond sosem a szexuális életükkel, sok programot csináltunk hármasban, nem is látszott rajta, hogy ennyire nem fekszik neki a gyerekkel járó kötöttség. Tényleg mindenből kivette a részét, mindenben segített. Aztán megunta.

Nem volt válás, mert nem voltunk házasok. De még a fiam születése előtt elváltak útjaink. Az oka egyszerű: a volt párom annyira begolyózott attól a gondolattól, hogy neki gyereke lesz, hogy nagyjából úgy be akart szabályozni, mint egy kisgyereket. Képes volt bemenni a munkahelyemre, és megmondani a főnökömnek, hogy én egy napot sem fogok dolgozni terhesen, mert az ártalmas, ezek után ordítozott a körzetes nőgyógyásszal, akihez jártam terhesgondozásra, hogy engem vegyen előre (semmi nem indokolta), és amikor mondtam neki, hogy legyen már olyan kedves, és emberi hangon beszéljen vele, mert én fogok járni hozzá, és velem lesz ezek után bunkó a doki, akkor még én voltam a hálátlan szemét.

És ez csak a kezdet volt, gondoltam, majd lenyugszik, amikor megszokja a helyzetet, de csak egyre rosszabb lett. Megtiltotta, hogy találkozzak a barátnőimmel, mert szerinte rossz hatással vannak rám (mondom, úgy kezelt, mint egy gyereket), ha valamit nem úgy csináltam, ahogy ő mondta, akkor felhívta a szüleimet, hogy utasítsanak rendre, meg hasonlók. Érdekes, ezek mellett azt azért maximálisan elvárta, hogy kiszolgáljam. Akkor telt be a pohár, amikor odaszólt, hogy írjak meg egy sms-t a nevében valakinek, én meg épp valami teljesen mást csináltam, mondtam, hogy írja meg ő (nem volt igazából semmi sürgős benne), erre megrúgott. Na ez volt az a pont, amikor fogtam a cókmókom, és hazaköltöztem. Utána még ment a huzavona egy darabig, hogy ő békülni akar, meg hogy mennyire megbánta, megváltozik, stb., de ahányszor esélyt adtam, hogy bizonyítsa a változást, rögtön csak az bizonyosodott be, hogy minden marad a régiben.

Ennek már lassan öt éve, az elmúlt négy évben nem láttam, én őt nem kerestem, ő nem keresett minket, jobb is így mindenkinek, örülök, hogy nem része az életünknek.